47. Matt

   A kanapén aludtam el. Reggel arra ébredtem, hogyan törött bordám már alig sajog, ami azt jelentette, hogy végre gyógyulttá lehet engem nyilvánítani. Nyögve nyújtóztam egyet, aztán eszembe jutott Cathy. Tegnap nélkülem ment arra a bulira... Vajon jól érezte magát? Remélhetőleg nem haragudott meg rám...

   Lecsapattam magam a zuhany alatt, hogy egy kicsit felfrissüljek. Nagyban folyt rám a borzongató hideg víz, amikor gyökeret vert a fejemben egy gondolat: és ha találkozott egy fiúval? És az udvarolt neki? És rólam megfeledkezve...

   Úgy ugrottam ki a víz alól, mintha leforráztam volna magam. Sietve megtörölköztem, felöltöztem, és már rohantam is hozzá. Látnom kellett. Tudni, hogy még mindig az enyém. A házuk elé érve felugrottam a párkányára, és már ugrottam volna be a nyitott ablakon, ha nem látom meg, hogy Cathy telefonál. Az ágyán ült, nekem háttal, de a hangjából kiéreztem, hogy mosolyog.

     -Oké, ma délután a Mix cukrászdában. Hozz pénzt, mert jössz egy fagyival... Tökéletes. Szia, Matt!

   Ledermedtem. Ki a fene az a Matt?

   És mi a fenét akar Cathytől?!

   Tényleg találkozott valakivel. A bordám ellenére is mennem kellett volna.

   Beugrottam az ablakon és melléültem. Kissé félve néztem rá, nem lepett volna meg, ha odébb húzódik tőlem, vagy elutasítóan néz rám.

     -Mi az, puszit se kapok?-mosolygott rám incselkedve. Ezek szerint még talán szeret. De ott van az a srác...

     -Ki az a Matt?-igyekeztem kifejezéstelen hangon kérdezni, de nem sikerült. 

     -Egy fiú-hátradőlt, alig tudta elrejteni a mosolyát. Valóban baromi vicces volt engem húzni.

     -Azt én is kitaláltam. De mégis! Honnan ismered? Hol találkoztatok? Ma is találkozni fogok?-kissé ideges voltam már. Ha azt mondja, hogy...

     -Csak nem vagy féltékeny?-jól szórakozhatott rajtam. Elvörösödtem. -Nincs okod féltékenységre. Csak egy új haver-mosolygott rám. Új haver? Álmodik a nyomor...

     -Nagyon nyomul rád?-legszívesebben visszaszívtam volna, ahogy kimondtam, de már mindegy volt. Viszont ha igennel válaszol, kinyírom a srácot.

     -Már az első pillanattól fogva nem titkolta, hogy tetszem neki...

Ökölbe szorult a kezem. Tényleg kinyírom.

     -De tudja, hogy van barátom, szóval...-és még így se adja fel? A kis szemétláda.
     -Mi a neve?-kérdeztem pókerarccal.

     -Matt. Matt McCloud. Miért? Ugye nem akarsz semmit se csinálni?...

     -Utána kell néznem!-na majd megtanulja, mit szabad és mit nem. Felpattantam, és már mentem is volna, ha Cathy csalódott sóhaja nem állít meg.

     -Tényleg ennyi? Rám rontasz, faggatózol és...

   Megfordultam és ránéztem. Gyönyörű volt és vonzó, mint mindig. Szégyelltem, hogy ennyire megfeledkeztem róla. Mosolyogva széttártam a karomat.

     -Gyere ide!

   A karomba vetette magát, én pedig boldogan magamhoz szorítottam. Senki se fogja elvenni tőlem ezt a lányt, ha addig élek is. Hirtelen Cathy furcsa kis morgást hallatott, mint mikor a macska dorombol. Döbbenten néztem rá.

     -Ez meg mi volt?

     -Nem tudom, fogalmam sincs, csak úgy jött...-elvörösödve elfordult. A kezembe fogtam az arcát és megsimítottam. Édes Istenem, lehet ilyen kellemes tapintású valaki bőre?

     -Ne mentegetőzz.

     -Oké, de én tényleg... Amúgy hogy van a nagymamád?-pillantott rám aggódva. Elszorult a torkom, mikor eszembe jutott a hirtelen kiötlött hazugság.

     -Már... jól. Mint én.

     -Egyébként... a buli... jobb lett volna veled-pironkodott Cathy.

     -Szóval mégiscsak esélyes vagyok azzal a Mattel szemben. Jó tudni-mosolyogtam. -De most már tényleg megyek!-sok dolgom lesz. Meg kell ásnom annak a gyereknek a sírját, hogy ha még egyszer hozzányúl Cathyhez, legyen hová feküdnie. Adtam egy utolsó csókot azokra a csodálatos ajkakra, aztán kiugrottam az ablakon és rohantam is.