Egész éjjel maga mellett tartott. Valahányszor megpróbáltam elhúzni tőle a kezem, bosszúsan mordult egyet és még erősebben fogott. Na nem mintha bántam volna... Álmában is csodaszép volt. A haja szétterült a párnán, szempillái néha megrebbentek, arca ezüstösen ragyogott a holdfényben...
Reggel hét felé lazított a szorításán, épp nekem háttal feküdt, a karját kicsavarta, de még mindig fogta a kezemet. Óvatosan el akartam húzni tőle. Észrevehette, ugyanis nagy ívben átlendítette a karját fordulás közben... és pontosan orron talált.
-Bocsi!-hallottam meg a mentegetőzését, miközben a fájós részt dörzsöltem. -Nem direkt volt, álmodtam...
Vajon mit? Fene vigye el, milyen nyughatatlan vagyok, mindent tudni akarok, ami a legkisebb mértékben is vele kapcsolatos.
-Elég intenzíven... Egyébként nem baj, csak majdnem eltörted az orrom a csinos kis kezeddel!-olyan aranyosan nézett, hogy magamhoz húztam és megcsókoltam. Egy idő múlva elhajolt és rögtön felpattant... valamint el is esett volna, ha nem kapom el.
-Hé, vigyázz!
-Igen-felém nézett, de nem rám. És olyan furán... Integetni kezdtem, de csak egy idő múlva tolta el a kezemet.
-Ne integess már, csak elszédültem. Mint szoktam-a fürdőszobába botorkált, aztán nem sokkal később kissé vizes arccal és hajjal visszajött.
-Megyek. Öltöznöd kell...-mondtam zavartan. -Lent találkozunk. Hozom a kocsit...-most nem tudnék vele motorozni. Fogná a derekamat és olyan közel lenne és én... Gyorsan eltűntem, mielőtt valami meggondolatlant tettem volna. Otthon rekordidő alatt elkészültem, aztán... Aztán eljött az idő, hogy kocsiba üljek. A húgomnak volt egy Mercije... amit nem használ. Sóhajtottam és beültem a kormány mögé. Eszembe jutott, hogy örült, amikor Victoria megkapta a kocsit... Azóta rá se néz. Mégis jó állapotban van... Nagyi megtörülgette volna, hogy nem poros? Nagy levegőt vettem és indítottam. Még érződött benne Victoria illata.
Cathy azután rohant ki a házból, hogy leparkoltam. Rámosolyogtam, ő pedig felém nézett és egy pillanatra megtorpant. Ez a pillanat elég volt arra, hogy megállapítsam, ma is gyönyörű. Mikor nem az? A varázs megtört, amikor Cathy behuppant mellém és zavartan rám nézett.
-Hát... szia.
-Hagyd a formaságot!-nevettem, azzal megcsókoltam. Egyszerűen nem lehet betelni ezzel a fenomenális érzéssel, egyre többet és többet akarok és...
-Kié ez a kocsi? Egy... 350-es Merci?-kérdezte, miután sikerült elszakadnom tőle és beindítottam a kocsit. Meglepett a kérdéssel. Hogyhogy ilyen jól ismeri az autókat? És hogy kié...
-Honnan tudod ilyen jól?
-Apu reggelente szeret a kocsikról magyarázni...-sóhajtott és félrenézett. Elnevettem magam.
-Wow-látszik, hogy nem nagyon érdeklik az autók, mégis megjegyez pár dolgot, csak hogy örömet szerezzen az apjának.
-Mi az?-nézett rám értetlenül. Mosolyogva megráztam a fejem.
-Semmi-nem kell tudnia, mennyire elbűvöl minden egyes szavával és tettével. Vállat vont, és kinézett az út mellett elsuhanó fákra.
-Hogyhogy nem motorral jöttél?
-A... szervizben van-az útra meredtem és igyekeztem, hogy ne vörösödjek el. Még hogy szervizben... egyszerűen csak nem bírnak magukkal a hormonjaim, már ha lehet így fogalmazni.
-Remélem, meg tudják javítani. Olyan jó veled száguldozni rajta-mosolygott rám. A szívem tuti kihagyott vagy három ütemet. Jó? Száguldozni? Velem?
-Biztosan. Megbízhatóak. A szerelők. Jól szerelnek-helyeseltem vörös fejjel. Cathy mosolyogva megrázta a fejét.
-Ha meg nem, marad a futás. Egy kis reggeli sport nem árt-azzal egyenesen rám nézett azokkal a gyönyörű olajzöld szemeivel. Örülhettem, hogy nincs a közelben a traffipax, mert tuti rajtakaptak volna valami jó kis szabálytalanságon. Az a mosoly... őrület.
-Ja. El ne hízzak-az útra szegeztem a tekintetem. Rendesen vezetek, nem hagyom, hogy valami elterelje a figyelmemet. A tervem az első másodpercben csődbe ment, amikor Cathy nevetni kezdett.
-Úgy vigyázz, kövéren nem kellesz-kacsintott rám, én pedig ismételten megfogadtam, hogy csak az utat nézem. Szerencsére megérkeztünk a suli elé, nem kellett többet paráznom azon, mikor okozok balesetet. Képtelen vagyok bármi másra figyelni, mikor Cathy mellettem van.
-Carry!-kiáltott oda az egyik lánynak hirtelen. Caroline Walsh volt az, aki ugyanolyan vidáman köszönt vissza neki.
-Cathy!-azzal boldogan egymás nyakába ugrottak és tovább örvendeztek. Kissé értetlenül néztem őket.
-Nem találkoztatok tegnap is?
-De, de azóta még nem!-vetett rám Cathy lesújtó pillantást. -És jaj, képzeld mi történt...-egymás szavába vágva hadarni kezdtek, vidáman nevetgélve besétáltak. Nők... Mosolyogva figyeltem a távolodó Cathy-t: van olyan része, amit én se fogok soha megérteni. Bár, egyáltalán van olyan, amit igen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése