Imádtam minden egyes Cathyvel töltött percet. Szerettem a karjaim közt tudni, érezni a fejét a vállamon, megszorítani a kezét, a hajába fúrni az arcomat. Megrészegített és a lehető legboldogabbá tett. És ez így volt helyes.
A haverokkal is jól kijött ő is, és a barátnője, Caroline is. Elröhögcséltek a fiúkkal, poénkodott velük. Örültem, hogy sikerült beilleszkednie, a srácok is jó véleménnyel voltak róla.
Sokszor megzavarta azonban az együtt töltött időt Cathy bűntudata: elég volt azokra a kis sebekre néznie, amit rossz pillanataiban okozott és elhúzódott tőlem. Próbáltam elviccelni a dolgot, de Cathy sosem nevetett, a háta mögé dugta a karját. Sokszor csak egy csókkal tudtam oldani a feszültségét.
Utolsó tanítási nap előtti este volt, a párkányon ültünk. Zavartalanul csókolóztunk, Cathy keze a hajamba túrt, én pedig ismét kezdtem elveszíteni a kezemet. Egy idő után elhúzódott, én pedig megsimítottam az arcát. A fehér sebhelyre néztem, ami a szemöldökétől egész a járomcsontjáig húzódott. Még sose beszélt arról, hol szerezte... Égtem a kíváncsiságtól. Csak tudjam meg, ki tette ezt vele, az illetőnek az lesz az utolsó napja. Amikor szóvá tettem, Cathy tűnődve végigsimított rajta.
-Te sem beszéltél a hasadon lévőről!
Őrület, milyen könnyen sarokba szorít. Most idézzem fel a múltamnak azt a bizonyos sötét részét, és osszam is meg vele?
-Muszáj ezt, Cathy?-nyögtem fel, de csak egy lesújtó pillantást kaptam. -Szörnyű vagy. Te kezded.
Keserűen felnevetett.
-Ugye Ron megcsókolt, én pedig kissé átszabtam a fejét. Talán emlékszel, te is ott voltál.
-Mayer? Igen, emlékszem!-elmosolyodtam az emlék hatására. Azt hiszem, azon a napon szerettem bele véglegesen és visszavonhatatlanul.
-Na, később rajtam ütött két haverjával és egy bicskával úgymond visszaadta a kölcsönt. De az egyik srácot elkaptam és Ronnak dobtam, ezért elkotródtak. De jött a vadászó Thomas, aki megérezte a vérszagot... A többit tudod.
Eszembe jutott, milyen érzés volt olyan védtelennek látni... Megszorítottam a kezét, ő pedig sóhajtott.
-Egy szó, és mindkettőt megverem-ajánlkoztam.
-Elhiszem, de nem szükséges-nevetett. -Te jössz.
-Biztos, hogy hallani akarod az én történetemet is? Ez... kissé komolyabb-egy utolsó próbát megért. Rám bámult, úgyhogy visszafojtott lélegzettel belekezdtem.
-36 évvel ezelőtt, 18 éves koromban történt. Egy ismeretlen alakváltó-egy farkas-jött a városunkba. Ravasz képű, mézesmázos fickó volt, olyan, akiért bolondulnak a lányok. Ezt sajnos ő is jól tudta, megszokta, hogy mindenkit meghódít. Találkozott a húgommal...
-Van húgod?-szakított félbe csodálkozva. Na igen, Victoria... Aki az eset óta már nem önmaga.
Régen volt egy húgom. Most már csak az árnyéka van.
- Negyvenkét éves... bár kb 17-nek néz ki, ugye... Az idegen érkezésekor pontosan 16 volt, friss farkas, erősen lázadó típus. Az akkor érkezett Gustav-ot, az új fickót is rögtön megkedvelte. Beleesett teljesen, Gustav pedig egyre intimebb kapcsolatot ápolt vele. Sosem néztem jó szemmel a viszonyukat, de aztán mikor a férfi (sokkal idősebb volt tőle, 71 éves! bár szintén csak 25 körülinek nézett ki) mélyíteni akarta a kapcsolatukat, megelégeltem a nyomulását. Elküldtem a francba, de nem kotródott el, így behúztam neki egyet. Törött orral, szitkozódva megígérte, hogy ezt még nagyon megbánom. Egy hónapig még csak nem is hallottunk róla, Victoria pedig egész nap sírdogált utána. Aztán egy nap arra ébredtünk, hogy valaki dörömböl a házunk ajtaján. Édesapám egyik barátja volt az, több sebből vérzett. Utolsó mondta az volt, hogy itt van Gustav hadserege.
Azonnal rohantunk körülnézni, nyomunkban izgatott és értetlen húgommal. A nyílt terepen támadt ránk Gustav ,,hadserege": úgy 100 farkas, de nem emberi alakban. Nem volt idő segítséget hívni. Hatalmas mészárlás volt: mindenki harcolt, de senki sem tudta a küzdelem okát. Amikor épp üresen voltam, odaszökkent Gustav. Azt mondta, hogy ,,elveszem, ami az enyém!"-ő emberként volt jelen. A húgom felé nyúlt, de elé ugrottam. Félrelökött, de Victoriának sikerült elfutnia. A csata végén Gustav serege hirtelen felszívódott, egyedül maradtam a mezőn. Édesapámat maga Gustav ölte meg, vérével a porba írta: ,,az orromért." Édesanyám tőle nem messze feküdt, szintén halottan. Elé ezt mázolták: ,,mert nem vehettem el, ami az enyém." Victoria egy hét múlva került elő, szakadt, piszkos ruhában, hátán és vállán olyan sebekkel, mint amilyenek nekem is vannak. Nem szólt semmit, csak bezárkózott a szobájába. Azóta szinte sose szólal meg és még mindig depressziós.
Elképesztő, hogy még mindig ilyen tisztán emlékszem. Az agyam mélyére száműztem annak a napnak az emlékét... és mégsem szabadulok tőle. Megint az orromban éreztem a csata, a por, a vér szagát. Felsejlett előttem Gustav alakja, akiről már első látásra megállapítottam, hogy valami nincs rendben vele.
Elfordítottam a fejem, Cathy sem szólt semmit. Gondolom, emésztette a hallottakat... Rápillantottam.
-Most már érted, mért nem akartam róla beszélni.
Cathy ökölbe szorított kézzel, némán ült mellettem. Láttam rajta, hogy lesokkoltam. Tétovázva felemelte a karját és megsimította a kézfejemet.
-Sajnálom-a szeméből mindent ki tudtam olvasni. Együttérzést, elképedést, dühöt... szerelmet. Beugrott a szobába, én pedig pár pillanat habozás után követtem. Intett, hogy mindjárt jön, átöltözött pizsamába.
Az alatt az 5 perc alatt volt időm gondolkodni. A múlt képei megint kísérteni kezdtek, sorra özönlöttek a képek a szemem elé. A jó látásom most hátrány volt: az emlékek részletessége kínzó volt, ahogy az agyam újra és újra levetítette a filmet a szemem előtt.
Ekkor sétált be Cathy és az ágyára huppant. Óvatosan rám pillantott, mintha mondani akarna valamit, de nem meri. Olyan gyönyörű és tökéletes volt... A karomba kaptam és megcsókoltam, követelődzőn, vágytam arra, hogy valami más foglaljon le. A hatás azonnali volt, a levegő felhevült, Cathy izzó teste hozzám simult. A vággyal most nem törődtem, átvette a helyét valami más... A tiszta, igaz szerelem érzése. Óvatosan megszakítottam a csókot és a két kezem közé fogtam Cathy arcát.
-Ígérd meg, hogy velem maradsz!-szinte könyörögve mondtam ezt. Cathy viszonozta a pillantásomat.
-Amíg csak élek-felelte. Elmosolyodtam és magamhoz szorítottam.
-Amíg csak élünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése