Szerencsére időben visszaértem az öltönyömmel. Nem is értem, hogy hagyhattam otthon: nagyi kikészítette a szobámban, jól látható helyre. Viszont ő se emlékeztetett rá reggel, és hát... pont nem az évzáró járt a fejemben.
Viszonylag gyorsan lezajlott az ünnepség, a diri csak fél órát szónokolt. Arra kért, hogy nyáron se hanyagoljuk a tanulást, hogy ne feledkezzünk meg az illedelmes viselkedésről, pihenjük ki magukat. Ja és állítólag nagyon vár vissza minket. A figyelmemet az egész ünnepségen egy dolog kötötte le: Cathy egyenruhában. Az igazgató beszéde alatt többször is egymásra mosolyogtunk, mert az osztályaink párhuzamosan ültek. Csak akkor nem fordultam már felé többször, amikor a mellettem ülő Chester úgy tett, mintha hányna, Cathy pedig majdnem felnevetett. Oldalba vágtam Chestert és lángvörös fejjel ültem végig az évzáró maradékát.
Már javában bandáztam az udvaron bandáztam a srácokkal, amikor Cathy is megérkezett. Gyönyörű volt, ahogy a napsugár folyékony arannyá változtatta a haját. Mikor odaért, átkaroltam, Ottóék pedig lenyúlták a bizonyítványát. Ahogy ámuldoztak a kitűnője láttán, csak még büszkébbé tettek, hogy bizony az én barátnőm ilyen okos.
-Nekünk most menni kell, de majd ütközünk-kezdtem búcsúzni a többiektől, miután kiámuldozták magukat. Átkaroltam Cathy derekát, a motoron pedig ő az enyémet. Megborzongtam, a szívem végig kalapált az út alatt. A házuk előtt leszállt mögülem és odahajolva megcsókolt, mire a pulzusom turbó fokozatba kapcsolt.
-10 perc múlva a vasútnál?-kérdezte cinkos mosollyal, én pedig ha lehet, még jobban beleestem.
-Ez csak természetes-válaszoltam, és indultam haza, hogy minél előbb visszaérjek.
Otthon szokatlanul üres volt a konyha. Nagyi sehol, pedig ilyenkor épp főzni vagy sütni szokott. Fojtott hangokat hallottam az emeletről, úgyhogy felrohantam a lépcsőn.
-Nagyi...?
-Egy pillanat, Willie!-a hang a húgom csukott ajtaja mögül jött. A 36 évvel ezelőtt történtek óta őrült húgom szobájából. Megpróbáltam lenyomni a kilincset, de persze zárva volt.
-Nagyi?-dörömböltem be az ajtón. -Mit műveltek?
-Willie, várj már egy kicsit!-hallottam, hogy a húgom felzokog, nagyi pedig mond neki valamit, mire még erősebben kezdtem döngetni.
-Nagyi? Vick?!-már azon voltam, hogy betöröm az ajtót, de Victoria hirtelen kiáltása megállított.
-Nem érted, hogy nem tudok?!
A következő pillanatban nagyi kirontott. Csak annyit láttam, hogy Victoria a párnájába temeti az arcát, és a szobájából egy kis részletet. A szőnyegén papírcafatok, szemét, és más cuccok hevertek, legtöbb törötten. Kérdőn nagyira néztem, aki reszketegen sóhajtott és megsimította az arcom.
-Sajnálom, Willie-és elsietett. Úgy tűnik, az egyetlen vigaszom Cathy maradt.
Este hamarabb ültem a párkányra, mint ő. Nem volt nagy baj, mert legalább volt időm átgondolni a dolgokat. Victoria ismét előbújt... a kérdés, hogy meddig marad ,,józan", és hogy mennyire.
Mióta előkerült a csata után, teljesen más lett. Az addigi vagány, beszédes lány helyét átvette egy ijesztően rideg lény. Az előkerülése utáni pár éjjelen mindig a sikoltozására ébredtem. A falnak és az ajtaja elé hajigált dolgokat, lenyírta a haját, tövig rágta a körmét... Ezt is csak addig láttam, amíg kijött közénk. Eleinte még nem töltötte az egész napot a szobájában, de mostanra jó, ha havonta egyszer meglátom, hogy a folyosói ablakon bámul ki a semmibe.
A legutóbbi ilyen alkalom nyár végén volt. Ijesztő és fájdalmas volt látni, hogy megváltozott. Csak lógott rajta a ruhája, ami teljesen fekete volt, a haja csapzottan verdeste a vállát, amin még még mindig látszottak a duzzadt hegek. Bár ugyanilyeneket voltam kénytelen viselni én is, rajta sokkal súlyosabbnak tűntek, ahogy kivöröslöttek holtsápadt bőréből. Amikor felém pillantott, elszorult a torkom: eddigi meleg, barna szeme szürke volt és karikás, tekintetéből kiveszett minden érzelem. Nem tudom, mi tette ezt a húgommal, de ha csak sejteném is a kilétét, alaposan megbosszulnám, az tuti.
Ekkor kilépett a párkányra Cathy, egy tálcával a kezében. Mosolyogtam, amikor mellém huppant. Szerencsére itt van nekem ő, akire még mindig számíthatok.
-Ez meg micsoda?-kérdeztem, bár már meg is csapott a süti illata.
-Brownie. Kérsz?-kínált. Finom volt, biztosan a édesanyja sütötte. Amikor végeztünk, intett, hogy visszaviszi a tálcát. Mit ne mondjak, gyorsan betermeltük azt a sütit. Mosolyogva hátradőltem és sóhajtottam, mikor Cathy megérkezett. Mikor szerettem belé ennyire? Magamhoz húztam és megcsókoltam. Az azonnal felizzó, olyan sok bajt okozó vágyat félretoltam, és a pólója alatt Cathy hátára szorítottam a tenyerem. Hozzám simult, én pedig ismételten kezdtem elveszteni az eszem. Hirtelen elhúzódott és a szája szélét rágva a szemembe rám pillantott.
-A helyzet az, hogy holnap hivatalos vagyok egy jótékonysági bulira, és nincs aki elkísérjen...
Döbbenten felnevettem.
-Jól belevágsz a közepébe! Vagyis szeretnéd, hogy elkísérjelek?- félénken bólintott és elpirult. A kérlelő tekintetét látva is megenyhültem volna, de amúgy se volt ellenemre ez a buli-dolog. Ahol Cathyvel lehetek, az már csak jó lehet.
-Mért nem ezt mondtad? Persze, hogy megyek. És nekem lesz a legszebb partnerem!-megsimítottam az arcát és megcsókoltam.
Szeretem ezeket a nyári estéket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése