Megfordultam, hogy magamhoz húzzam Willt. Átlendítettem a karom a másik oldalra... és valami keménynek ütközött a kezem. Nyögést hallottam, mire kipattant a szemem. Hiába, szemüveg nélkül csak annyit láttam elmosódva, hogy Will tényleg ott ül a szőnyegemen(ahol este is!!!) és az orrát dörzsöli.
-Bocsi!-mentegetőztem. -Nem direkt volt, álmodtam...
-Elég intenzíven... Egyébként nem baj, csak majdnem eltörted az orrom a csinos kis kezeddel!-húzott oda magához a karomnál fogva és megcsókolt. Utána boldogan felpattantam, majd el is estem volna, ha Will nem kap el.
-Hé, vigyázz!
-Igen-vigyorogtam zavartan, ugyanis a hirtelen felállástól csak sötétséget és csillagokat láttam. Amikor kitisztult a kép(már amennyire...), észrevettem, hogy Will a szemem előtt lengeti a kezét. Eltoltam.
-Ne integess már, csak elszédültem. Mint szoktam-a mosdóba botorkáltam és megkerestem a szemüvegemet. Rekordidő alatt lettem kész. Will már az ablaknál álldogált.
-Megyek. Öltöznöd kell...-mondta zavartan. -Lent találkozunk. Hozom a kocsit...
Miután távozott, szembekerültem reggeli dilemmámmal: mit vegyek fel? Fekete farmeromra néztem, de most nem volt hozzá hangulatom. Végül egy világoskék mellett döntöttem, narancssárga rövid ujjúval. Megreggeliztem, adtam egy puszit apunak(anyu eltűnt).
-Gondolom, nem kell vigyelek.
-Nem, apu-vigyorogtam és dzsekimet karomba kapva rohantam Will-hez. Kocsija már a felhajtónkon állt, ő pedig a volán mögül mosolygott rám... Beugrottam mellé az ülésre és zavartan köszöntem neki.
-Hát... szia.
Nevetett, mire sikerült elvörösödnöm.
-Hagyd a formaságot!-vigyorgott rám és megcsókolt. Olyan jó volt, belül ismét lángolni kezdtem. Will indított. Hirtelen felé fordultam, miután bekötöttem az övet.
-Kié ez a kocsi? Egy... 350-es Merci?-vizsgáltam meg a belteret. Will felvonta a szemöldökét.
-Honnan tudod ilyen jól?
-Apu reggelente szeret a kocsikról magyarázni...-sóhajtottam.
-Wow-nevetett Will.
-Mi az?
-Semmi-csóválta meg a fejét. Vállat vontam; annyira nem fontos.
Hamar a sulihoz értünk, az időt beszélgetéssel ütöttük el. Miután kiszálltam, észrevettem Caroline-t, aki velünk egy időben érkezett.
-Carry!-kiáltottam és felé rohantam.
-Cathy!-örvendezett ő is és ölelkezve ugrándozni kezdtünk. Will felvont szemöldökkel figyelt minket.
-Nem találkoztatok tegnap is?
-De azóta még nem! És jaj, képzeld mi történt...-tromfoltam le Willt, majd egymás szavába vágva boldogan mesélni kezdtünk. A semmiről, de akkor is... Megállapítottam, hogy Caroline hivatalosan is a legjobb barátnőm. Csengetéskor szomorúan váltunk szét. A padomnál Gwendolyn Greenhold fogadott. Ismét kiöltözött: fehér, szaggatott csőfarmer, flitteres top és fehér, áttetsző anyagból készült kardigánféleség. Oké, oké, május van, de azért minimum egy farmerdzseki elkélne még. De hát a divat... Hát igen, erről ennyit.
-Cső-huppantam le mellé. Elhúzta a száját.
-Hülye színe van a pólódnak.
-Nem neked akarok tetszeni-vontam vállat és mivel a tanár késett, előszedtem a könyvem. Alig merültem bele az örök kedvenc Meg Cabot soraiba, amikor megérkezett a töritanárnőnk.
Miközben relaxáltam az egyik osztálytársam(asszem, Abby a neve) felelete alatt, eszembe jutott, milyen szerencsés is vagyok. Itt van nekem Will, Caroline, a szüleim... Lapozgatást hallottam bal felől és vámpír barátomra mosolyogtam. Na és persze Thomas...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése