Megismerkedtem egy számomra új problémával: a ruházkodással. Ha nagyon kiöltözök, az se jó, ha kinyúlt melegítőben, az se jó. Végül egy terepszínű nadrág és egy piros alapon fekete mintás póló mellett döntöttem. Nem ismertem magamra: tényleg én lennék ez, aki azon izgul, mit vegyen fel? Pff.
Beszóltam anyának, hogy hol leszek, majd kirohantam a sínhez. Felálltam a fatalpakra, hogy körülnézzek. Will és Dan már álltak az erdő szélén, a bokroknál. A távot rohanva tettem meg, kifulladva fékeztem le előttük.
-Sziasztok, itt vagyok, bocsi a késésért!-lihegtem. Will mosolyogva a karórámra mutatott.
-Cathy, pont időben vagy.
Szórakozottan vállat vontam.
-Oké, nem figyeltem az időt.
Dan megszorongatott.
-Rég bowling-oztunk, kislány! Sajna itt nem nagyon lehet...-kémlelte a talajt. Kicsusszantam a karjai közül.
-Megmutatod, mit talált Thomas ijesztőnek a szememen, amikor hipnotizáltál?
-Persze!-vigyorgott Dan. -Hé, Grant!
Will szórakozottan rápillantott. Szemét hirtelen nagyra nyitotta, pupillája kitágult. Megbabonázva nézett Dan-re. Döbbenten figyeltem, ahogy fekete pupillája hirtelen fehéren ragyogni kezdett.
-Menj csak oda a kicsi lányhoz, hadd nézzen meg közelről!-kuncogott Dan.
Will felém fordult. Még a kicsi lányt is átugrottam, olyan furcsa látvány volt. Aggódva néztem a szemébe: hol van az igazi Will, barátom önálló, valódi énje? Hirtelen Will megrázta a fejét, szeméből eltűnt a furcsa fehér ragyogás. Dan döbbenten meredt ránk.
-Ezt meg hogy...? Hogy kerültél ki a befolyásom alól?
Vállat vontunk. Eszembe jutott a kicsi lány. Merészen Dan-re mosolyogtam.
-Futóverseny?
-Hát, nem nagyon akarok gyereket verni..
-Ó, majd meglátjuk!-nevettem. Addig?-mutattam a kb. 100 m-re levő fára.
-Mehet!-vigyorgott Dan. -Háromra!
-Egy, kettő, három!-számolt vissza Will. Már előre mulatott Dan vereségén. Egyszerre lőttünk ki. Dan nem sokáig élvezte az elsőbbséget, mert amint belendültem, átvettem a vezetést. Hosszú lábaimmal elrugaszkodtam a talajtól minden egyes lépésnél, magam mögött hagyva ellenfelem. Fölényes győzelmem tudtában dőltem neki a fa törzsének. Kifulladva, de elégedetten nevettem a bosszúsan, másodikként érkező vámpírfiún.
-Ez hihetetlen!-méltatlankodott. -Hogy lehetsz ilyen gyors?
-Hogy éltem túl, hogy Thomas a falnak vágott?-kérdeztem vissza. A fűbe rogytam. Az idő jólesően meleg volt, 25 fok körül lehetett a hőmérséklet. Will is odarohant hozzánk.
-Hátha vigasztal a tudat, hogy rövidtávon engem is le szokott győzni.
Dan morogva karba fonta a kezét.
-Akkor se igazság. Visszavágót!
-Oké, de már te fogsz nyerni. Én nem vagyok kifáradhatatlan vámpír, mint egyesek!-nyújtottam rá nyelvet. -Odáig, ahonnan indultunk?
-Rendben! Grant, visszaszámolni!
Közvetlenül mielőtt kilőttünk meghallottam Will halk szavait.
-Még jó, hogy nem vámpír, és hogy itt van nekem.
Valami megindult bennem. Olyan boldog lettem e kijelentéstől, hogy szárnyalni tudtam volna... Ami azt illeti, szárnyaltam is. Mindenki megdöbbenésére ismét lehagytam Dant, bár a végére igazán kidöglöttem. A fűbe vetettem magam.
-Elképesztő vagy-gratulált bosszúsan Dan.
-Tudom-mosolyogtam. Will mellém huppant.
-Csodálatos vagy.
Színpadias mozdulattal az arcomhoz kaptam.
-Ejnye, ne bókoljatok már annyira! Még a végén elpirulok!-legyezgettem magam kényeskedve. Mindkét fiú nevetett. Felültem és körülnéztem.
-A győzelem végett kérhetek valamit?-kérdeztem Dant.
-Erről nem volt szó!-tiltakozott.
Will megsimította a vállam.
-Mit szeretnél?
-Hmm... már semmit! Megoldható!-egy alacsonyabb fához léptem. Egy alsó ágára léptem és elrúgtam magam. Nem volt nagy ugrás, de ahhoz épp elég, hogy megragadjak egy felsőbb ágat. Két kezemmel kapaszkodtam, úgy lógtam.
-Gyertek!-vigyorogtam rájuk és átlendítettem magam egy másik ágra. Ezúttal már fel is másztam rá. Sajnos nem nagyon ugrálhattam tovább, így letelepedtem egy kényelmes részre. Dan bocsánatkérően intett a földről.
-Bocs, de mennem kell. Majd még beszélünk, Villám-Williams!-vigyorgott rám és elhúzott. Eluntam az ülést leugrottam. Pontosan Will mellé érkeztem.
A fiú hirtelen magához húzott és megcsókolt. Olyan szenvedéllyel, hogy azt hittem, lángra gyúlok... A pólóm dereka famászás közben kicsit felcsúszott, Will erre a fedetlen részre helyezte forró tenyerét. Most nem érdekeltek a korlátok... teljesen átadtam magam érzéseimnek. Csak amikor Will keze kezdett előrébb csúszni, akkor állítottam meg.
-Will-leheltem-Will, ne.
-Nagyon nehéz, Cat!-suttogta vissza.
Magamhoz szorítottam.
-Sajnálom.
-Nem neked kéne sajnálnod, hogy ilyen vonzó vagy...-cirógatta meg az arcomat. Magamhoz húztam forró kezét. Megcsókolt és nevetett.
-Gyönyörű vagy. Csodálatos. Egyszerűen tökéletes.
-Css...-simítottam végig puha ajkain.
A fűbe huppantunk. Will felém hajolt, úgy csókolt. Átkaroltam a nyakát, megsimogattam a tarkóját. Válaszul az arcomra szorította forró kezét. Izzott körülöttünk a levegő. A lapockámra csúsztatta a kezét a pólómon keresztül. Valósággal égtünk a vágytól... Sajnos ennek a délelőttnek is vége lett, mennem kellett ebédelni.
-Nem bírom ki nélküled!-nyögte Will és a hajamba túrt. Mosolyogtam.
-Én se, de muszáj. Még meg kell csinálnom a házit, tanulnom kell...
-Kit érdekel a suli?-súgta a fülembe. Szelíden eltoltam magamtól.
-Este 10-kor a párkányon!-ígértem.
-Ki nem hagynám!-mondta Will és még egyszer, utoljára megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése