Egészen az ajtóig rohantam, magam után húzva Willt. A lábtörlőnél lefékeztem és nagy levegőt vettem.
-Most, vagy soha!
Anya már az ajtóban állt. Ijedtemben ugrottam egy kicsit.
-Te jó ég, anya! A frászt hozod rám!
-Késtetek!-mondta hűvösen anya és az órára mutatott. Öt perccel múlt dél. Felnyögtem és lerúgtam a cipőmet. Will enyhén feszengve lépett be utánam.
-Csókolom!-öltötte magára legudvariasabb arckifejezését.
-Helló!-anya sarkon fordult és eltűnt a konyha irányában. Ekkor lépett oda hozzánk apu.
-Üdv, fiatalúr!-mosolygott és kezet fogtak. Követtük az ebédlőbe. Aggódva szimatoltam a konyha irányába.
-Hmm, hmm... Oké, zellerkrémleves és csirkecomb a menü. Nem is olyan rossz! Anyu, levest nem kérek!-szóltam be anyának.
-Akkor utána nincs csoki!
-Oké!-egyeztem bele könnyű szívvel, az ebéd utáni csipsz evést tervezgetve. Besuhantam a konyhába és leültem szokásos, apával szembeni helyemre. Mellettem Will, apa mellett anya foglalt helyet. Élvezettel nekiláttam húsadagomnak. Mikor a többiek végeztek a levessel, repetát kértem. Anya szúrós szemmel rámnézett és kiröppent a konyhába az üres tálakkal a kezében. Elgondolkodtam: hogy nem vettem még eddig észre, hogy a szüleim a szokottnál kissé gyorsabban közlekednek? Rögtön utána lenyugtattam magam. Este mindenre fény derül.
Még két combbal később elégedetten dőltem hátra. Sajna anyu nem engedte, hogy többet egyek... Állítólag vigyáz az alakomra. Cöh.
-Köszi anya, finom volt!
-Igen, mennyei!-mosolygott Will és alig észrevehetően megmozdult az orra. Szimatolt, de mit érzett?
-Nos, hogy teljesítesz az iskolában, Will?-kérdezte apa. Ő és félig farkas-barátom öt-öt combot ettek. Örültem, hogy anya extra sokat sütött.
-Hát, elég jól, azt hiszem...
-Azt hiszed?-csapott le anya. Olyan lendülettel ült a székére, hogy az odébb csúszott, neki apáénak.
-Nyugi, Marylin-mondta halkan apa. -Inkább azt mondd meg, milyen irányba szeretnél elindulni?
-Az igazat megvallva... fogalmam sincs-vont vállat Will. Úgy láttam, apuval fesztelenebbül viselkedik. Megrúgtam egy kicsit anya lábát, hogy vegyen vissza. Visszarúgott.
-Nem gondolkodtál még rajta?-próbált anya kissé barátságosabb lenni.
-De, de én...
-Anya ismered az én esetemet. Hiába gondolkodok, nem tudok választani. Egyébként Willnek mennie kéne, mert negyed kettőkor gitárja lesz.
-Gitár?-örvendett meg apa. -Tudsz gitározni? Szuper! Én is, de eléggé kezdetleges a játékom...
-Apa, hogy mondhatsz ilyet?-botránkoztam meg. -Nagyon jól játszol!
-Csak szerinted-mosolygott rám apa. Felállt és kezet fogott Will-lel.
-Gyere nyugodtan máskor is. Szívesen látunk.
-Helló!-köszönt el anya. Villámgyorsan felkaptam a cipőm, egy kicsit ügyetlenkedtem a fűzővel és mehettünk. Will fújt egy nagyot.
-Azt hittem, anyukád következő kérdése már a barátságunkról fog szólni. Viszont isteni szakács! És jól kitaláltad a gitárórát.
-Na ja... De azért adhatott volna még egy csirkecombot. Nehogy már ő vigyázzon az alakomra! Ilyen hülye indokot....
-Viszont most megyek, mert lekésem a gitárleckét-vigyorgott rám.
-Oké!-mosolyogtam. csak álltunk egymással szemben, a megfelelő elköszönési formán gondolkoztunk. Végül átöleltem.
-Este?-kérdeztem reménykedve.
-Párkány vagy csavargás?
-Mindkettő-vágtam rá határozottan. Willre mosolyogtam, aki kihasználva gyorsaságát kilőtt és eltűnt. Este pedig találkozni fogok vele. Vele, a fiúval, aki megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése