Reggel Will jött értem, szokatlanul hamar. Még fogat mostam, amikor meghallottam a motorzúgást. Döbbenten néztem ki az ablakon és vettem észre az integető Willt, fogkefével a számban. Villámgyorsan befejeztem a fogmosást, majd még egyszer ellenőriztem öltözékem. Beszóltam anyuéknak.
-Nem kell vinni, jöttek értem.
-Will?-kérdezte apa és lapozott az újságban. Anya dühösen nézett rám.
-Túlságosan sokat vagy együtt azzal a fiúval.
-Azért vagyok sokat azzal a fiúval, mert járunk-mosolyogtam és indulni készültem. Anyu azonban megelőzött. Kirobbant az ajtón, egyenesen Will felé tartott. Farkas haverom mosolya lehervadt az arcáról, amikor anyu ökölbe szorított kézzel megállt előtte. Bár egy fejjel alacsonyabb volt, így is elég harciasnak tűnt.
-Mit akarsz a lányomtól?-morogta. Will zavartan felemelte a kezét.
-Még nagyon elején vagyunk mindennek, nem is...
-Nem hagyom, hogy egy magadfajta elrontsa!
Ledöbbentem. Anya tudja, hogy Will más? Wow. És a szüleim is mások. Duplán wow.
-Nem fogom elrontani-mondta Will mérgesen. -Szerelmesek vagyunk egymásba, ennyi az egész.
-Így igaz, anya-szóltam közbe. Anyu felém fordult.
-Erről még beszélünk!-azzal beröppent a házba. Zavartan néztem Will-re.
-Bocs...
-Semmi baj. Csak kicsit megijesztett... anyukád heves viselkedése.
A házból morgás hallatszott, mire Will enyhén vörös arccal motorra pattant.
-Szerintem menjünk.
-Oké!-ültem mögé. Ismét átkarolhattam a derekát, magamba szívtam bőrdzsekije illatát... Olyan gyorsan eltelt az idő, vonakodtam leszállni mögüle. Amikor motorja kitámasztása után hátrafordult, elnevette magát fancsali arckifejezésem láttán. Magához húzott és megcsókolt: ezzel jelezte, hogy nem haragszik a reggeli balhé miatt. És hogy már a suliban is hivatalosan kapcsolatban vagyunk. Kézenfogva sétáltunk be ismét, de haverjai megérezhettek valamit, mert füttyögni és húú-zni kezdtek. A két srác, aki korábban elkérte a számom, csak a háttérből figyelt csalódottan. De most semmi sem érdekelt, csak hogy itt van velem Will, bár nagyon nem szerettem ezt a részemet...
Az órákat külön kellett töltenünk, ami nem is volt baj, mert bizonyára egymás kezét fogva ültünk volna végig. És nem hiszem, hogy a tananyag túlontúl érdekes lett volna...
Hazaérve rögvest a szobám felé vettem az irányt. Will-lel 3-kor találkozunk, még volt háromnegyed órám... Anya azonban már az ágyam szélén ült, homlokát ráncolva, lábait keresztbe téve. Melléhuppantam.
-Szia, anya. Mi is az a fontos, amiről beszélnünk kell?
-Mióta tart ez köztetek?-tért anyu a lényegre. Sejtettem, hová akar kilyukadni és örültem, hogy nem apa beszél velem erről.
-Hát... Összevissza két hete, nagyjából. Már hajba kaptunk egy párszor...
-Tegnap este, igaz?-mosolyodott el halványan anya. Felhördültem.
-Honnan tudsz te erről?
-Tudod, a másságunk. Szinte mindent hallottam. Az elejét legalábbis biztosan.
Elvörösödtem. Szuper.
-És... mennyire korlátozott a kapcsolatotok?-anya szenvedett a szavakkal. Mindketten ugyanakkora zavarban voltunk.
-Anya! Még egyáltalán nem tartunk ott.
-És mikor fogtok...?
-Még soká!-néztem rá szemrehányóan. -Még nagyon az elején vagyunk.
-Jó, jó... de tudnod kell, ha megtörténne az, legyetek nagyon óvatosak! Tegyél meg minden óvintézkedést!-nézett mélyen a szemembe. Megszorítottam a kezét.
-Rendben, anya. Bízhatsz bennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése