Egész hétvégén Cathy járt a fejemben. Ahogy rám nézett, ahogy Henderson-ra nézett... Mit gondolhat róla? De főleg rólam... Jobban van már? Meglátogassam? Ne látogassam meg? Felhívjam? Ahhoz meg kell szereznem a számát. Tolakodónak tartana? Örülne nekem?
Aztán elérkezett a hétfő... a srácokkal a szokott helyen álldogáltunk, ők röhögcséltek valamin, én pedig úgy tettem, mintha figyelnék. Valójában a kaput nézegettem, várva, mikor érkezik meg Cathy. Aztán mikor belépett, egyszerre két érzés is elöntött. Boldogság, mert láthatom. És fájdalom, mert Thomas Henderson-nal érkezett.
Cathy nem volt boldog a vámpírsrác közelségétől, megpróbálta eltolni magától az őt átkaroló kart. Azonban Henderson nevetett, gúnyosan rám lesett és még szorosabban karolta át.
-Félsz Grant reakciójától? Hadd örüljön már nekünk!-mondta neki vigyorogva. Cathy szégyenkezve keresett engem a szemével. Találkozott a tekintetünk. Egy pillanatig azt hittem, otthagyja a vámpírját, de lehajtotta a fejét. Kényelmetlenül érzi magát? Talán mégse járnak? Henderson nevetett, mire a lány oldalba bökte.
-Ne már!
Elindultam feléjük, bár a többiek próbáltak visszatartani. Teljességgel remegtem az elfojtott indulatoktól. Cathy megpróbált kiszabadulni Henderson szorításából.
-Engedj el! Nem akarok beszélni vele!-azonban a srác nem engedte, vigyorogva tartotta. Cathy ijedten pillantott rám és a kezébe temette az arcát.
-Hát mégsem tartottad magad távol tőle?-kérdeztem tőle. Próbáltam érzelemmentes hangon feltenni a kérdést, de nem sikerült. Cathy óvatosan felnézett. Ő nem szólt semmit, csak nézett a csodaszép szemével, ellentétben Henderson-nal.
-Úgy látszik, ezt a meccset is elvesztetted.
Majd felrobbantam a dühtől, legszívesebben nekiugrottam volna.
-Ez nem holmi meccsről szól!
Cathy újdonsült haverjára pillantott, aztán nagy levegőt vett és hátralökte. Csak úgy, teljes könnyedséggel. Pedig a vámpírsrác erővel tartotta... Mégis mind a hárman ugyanúgy meglepődtünk.
-Úgy vigyorogsz, mintha a saját tulajdonod volnék! Vedd tudomásul, hogy ez szimplán barátságig terjed! És nem kéne így bánnod Will-lel!-förmedt Cathy Henderson-ra. Kesernyésen elmosolyodtam, viszont közben azon örvendeztem, hogy mégsem járnak.
-Kösz, Cathy. Így édesebb a fájdalom...
Legyintett, de a második mondatom elhangzása után (én marha) zavar csillant a szemében.
-Mindent tudok Thomasról, amit te is. És nem félek tőle. Azonban, ha továbbra is így viselkedik, lehet, hogy kap tőlem!
Megdöbbentem, de igyekeztem nem kimutatni. Szóval tud róla? Mindenről?
-A... képességéről is?-kérdeztem gyanakvóan. Cathy a homlokát ráncolta. Aha, pont a lényeget hagyták ki a meséből.
-Miféle képesség...-töprengett, de még a mondatot se volt ideje befejezni. Henderson elém ugrott és megragadta a karomat.
-Ez tiltott téma, világos?-morgott rám. Nagyon ijesztő... Cathy megragadta a karját.
-Thomas, kérlek, ne!-engem véd? Engem? Hűha...
Henderson megfordult és a karjára tette a kezét, hogy alkalmazhassa energiaelszívó képességét. Cathy azonnal megtántorodott, én pedig elrántottam a karom tőle és lelöktem a lányról a kezét. Olyan volt a bőre, mint egy halottnak. Hideg.
-Legalább őt hagyd békén!
Henderson rám vicsorgott, Cathy pedig azonnal elém ugrott.
-Nem hagyom, hogy indokolatlanul bántsd!
Nem tudtam, min lepődjek meg jobban: azon, hogy engem akar megvédeni (engem?!), vagy hogy ő próbál megvédeni (ő?! egy vámpírral szemben?!). Végül Henderson egy utolsót mordult, és otthagyott.
-Miért kell mindenbe beleszólnod?
Cathy megfejthetetlen pillantással bámult utána. Megveregettem a vállát, majd a srácok felé pillantottam. Chester füttyögést imitált, Otto pedig sejtelmesen vigyorogva feltartotta a hüvelykujját. Mire Cathy is odanézett, már csak egy csapat röhögcsélő fiút láthatott.
-Mit értettél a képesség alatt?-kérdezte óvatosan. Elkomorultam és megráztam a fejem.
-Őt kérdezd. Olyan őszinte, pont a legfontosabbat felejti ki a meséből... egyébként mennyire komoly ez a dolog köztetek?-bármennyire utáltam magam érte, már feltettem a kérdést. Cathy a szemembe nézett és elmosolyodott.
-Semennyire. Tegnap elcsattant egy csók az erdőben, még csak nem is járunk...
Csók? Erdőben? És én erről lemaradtam?! Megölöm Hendersont.
-Az erdőben?-szakítottam félbe. -Abban a faluszéli elhagyatottban, ahová senki se jár...?-megrémültem. Ott olyan könnyen véget vethet az életének...
-Igen. Ott mondta el és mutatta meg, mi is ő.
Elképzeltem, mit mutathatott neki. Még jobban gyűlöltem, mint eddig.
-Veszélyezteti az életed-morogtam. -És... nem ráz ki tőle a hideg?
Muszáj volt megkérdeznem. Ha azt mondja, hogy igen, akkor elképesztően boldog leszek. Ha azt mondja, hogy szereti, akkor megölöm Hendersont. És utána magamat is.
Semmit sem mondott. Tétovázott, de egy szót sem szólt. Megkönnyebbülten nevettem.
-Vagyis nem tetszik neked!-hihetetlen, de igaz. Végre egy ember, aki ellenáll a vámpírvigyornak.
-Hát... nem, nem túlzottan. Szép, mert... mert az ami, de nem vagyok beleesve.
Tényleg hihetetlen... Vagy csak nem őszinte velem szemben? Az arcát fürkésztem, de semmit sem tudtam kiolvasni a tekintetéből. Aztán eszembe jutott, hogy...
-Ezek szerint nekem is van nálad esélyem?-kacsintottam rá. Elkomorodott, mire rögtön megbántam tolakodó kérdésemet. Na, most többé nem áll velem szóba.
-Addig, amíg el nem mondod, miben különbözöl az átlagemberektől, semmiképpen sem.
Egyszerre több dolgot is éreztem. Örömöt, hitetlenséget, boldogságot... és meglepetést. Szóval tudja. Vajon honnan?
-Szóval... sejtesz valamit-olyan nehéz volt kimondanom... mi van, ha ez fog tönkretenni mindent?
-Igen. És tudni szeretném az igazat-mondta, sarkon fordult, és otthagyott, ahogy hülyén nézek utána.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése