Reggel ugyanott álldogáltunk a srácokkal, mint általában. Röhögcséltünk, cukkoltuk egymást (főleg Chester engem), én pedig vártam, hogy megérkezzen Cathy és ismét hülyét csinálhassak magamból.
-Na nézd csak, hogy várja élete értelmét!-bökött oldalba Darren. Legyintettem.
-Nekem legalább tetszik is valaki, nem csak hülyítem a csajokat.
Darren fintorgott és a karomba öklözött.
-Szerintem teperj jobban. Ha nem sietsz, elviszi az orrod elől egy vámpír.
-Ilyet ne is mondj, jó?-morogtam. ekkor lépett be a kapun Cathy. Az odamenős-köszönést még korainak éreztem, ezért inkább odakiáltottam neki:
-Hát szia, Williams!
Lehet, hogy kissé túl nyers voltam, mert csak egy halk helló!-t vetett oda. Valamin nagyon törte a fejét, látszott az arckifejezéséből. Kihasználva, hogy lelassít, utánamentem. A vállára tettem a kezem.
-Hé, valami baj van?
Nem nézett a szemembe, ami baromira zavart. Min gondolkozhat annyira?!
-Hát, anyumék a hétre szobafogságot rendeltek el. Nem mehetek senkihez és hozzám sem jöhet senki-hadarta.
-Ó, de kár! A motorozás lefújva-mondtam szomorúan. Tényleg csalódott voltam. -Esetleg jövő héten? Száguldhatunk együtt, biztosíthatlak róla!-reménykedtem benne, hogy igent mond.
-Oké-felelte, mire pulzusom tényleg az egekbe szökött. Rögtön utána konstatáltam, hogy már el is indult befelé. Megragadtam a kezét, mire mérgesen visszafordult.
-Mi van?
-Én csak...teljesen máshol jársz ma reggel-nyögtem zavartan és elengedtem a karját. Fintorgott.
-Na nem mondod. Amúgy igen, a nyelvvizsgám egyik tételét mondom magamban, de te mindig megzavarsz!-még jobban zavarba jöttem, felemelt kézzel hátráltam egy lépést.
-Hű, bocsi-mondtam bocsánatkérően. Ekkor megkordult a hasa. Gyorsan odakapta a kezét és a gyomrára szorította. A mozdulat és az arckifejezése megmosolyogtatott.
-Kicsit mintha éhes lennél. Mikor ettél utoljára?-kérdeztem.
-Ma reggel-vágta rá. Túl gyorsan, hogy igaz legyen. A táskámra mutattam.
-Adjak egy szendvicset?-ajánlottam fel.
-Milyet?-túl mohón kérdezte. Mosolyogtam.
-Vaj, paprika, paradicsom, tojás-én az ilyen tartalmasat szeretem. Bár most hús nem is volt benne, szóval nagyi tuti vitaminkúrát tart. Ő csak fintorgott.
-Fúj. Tartsd meg magadnak. Ilyen ehetetlen kaját nem kérek.
A hasa megint megkordult, de ő sietve otthagyott. Sóhajtva baktattam vissza a srácokhoz.
-Na, megvolt a családi dráma?-kérdezte Chester. Löktem rajta egy kicsit, mire mind röhögni kezdtek.
-Valamin nagyon törte a fejét-mondta halkan Rex. -Mi volt az?
-Épp ez az, hogy én sem tudom. Azt mondta, hogy nyelvvizsga-tételt mondott... De én nem hiszem...-a levegőbe öklöztem.
-Nyugi, haver. Az első szerelem már csak ilyen-nyögte be Otto, mire röhögni kezdtek. A kezembe temettem az arcom.
-Ez nem vicces! Vonzódok iránta... ő pedig alig szól pár szót hozzám.
-Van ilyen... Próbálkozz tovább!-biztatott Rex. -Például köszönj halkabban. Azzal, hogy odaszólsz neki a fél sulin keresztül, elég kínos helyzetbe kerül.
Egész nap utána hallgatóztam. Azonban az órák után nem maradhattam az udvaron egyedül, a fiúk pedig most nem tudtak és nem akartak ott unatkozni velem háromig. Így én is hazamentem.
Nagyi egy nagy tál levessel és csirkecombbal fogadott. Gyorsan megettem mindent, amit elém tett, aztán már mentem volna, de megállított. Ismét.
-Halljam, milyen az a lány?
Visszahuppantam a székre és elmondtam neki mindent Cathy-ről. Hihetetlen, de utána valamivel jobban éreztem magamat. Nagyi végig megértően bólogatott, majd beszámolóm végeztével megsimította a kézfejemet.
-Nos, te tényleg szerelmes vagy abba lányba. Remélem, meg is érdemli, hogy szeresd, még ha távolról is.
-Szerintem észre se vesz... Alig ismerem pár napja és még nem is beszéltünk annyit...
-Mi az, hogy észre se vesz? Te se vedd észre őt! És beszélgess vele többet.
-Nagyi... Cathy-t lehetetlen nem észrevenni-sóhajtottam és felálltam az asztaltól. -Köszi, hogy megbeszélhettem veled... ezt.
Nagyi is felállt és átölelt engem.
-Ha már a húgod egész nap a szobájában lapít, legalább veled tartsam fenn a jó kapcsolatot.
Igen, van egy húgom is, Victoria. Aki azonban kerek... 36 éve csak ül a szobájában és sose jön elő. Na jó, suliba bejárt... régebben. Azonban valami teljesen tönkretette... A 36 év alatt egyszer tudtam beszélni vele, amikor is sírva vágta a képembe, hogy tönkretettem az életét. Csak tudnám, hogy én mivel...
Az órára pillantottam és elállt a lélegzetem. Fél öt. És... farkasként ötkor találkozom Cathy-vel a vasútnál. A csodába... Látni fogom őt! Megint! És beszél majd hozzám... Hacsak nem hív rám valami vadászt ezüstgolyókkal felszerelkezve. Na persze. Nem tűnik olyan lánynak, de azért jobb vigyázni.
Háromnegyedkor alakot váltottam, és rohantam a sínhez, nem törődve semmi mással. Közben csak úgy zakatoltak a kérdések a fejemben: mi lesz, ha nem jön el? Mi lesz, ha megijed tőlem? sikoltozni kezd, ahogy meglát? És ha megpróbál tényleg lelövetni?
Egyszerre érkeztünk meg. Minden aggodalmam alaptalan volt: Cathy amint észrevett, boldogan felkiáltott és oda akart rohanni hozzám. Aztán félúton megtorpant és zavartan rám pillantott. Végül lehuppant a földre.
-Csak... örülök, hogy látlak. Azt hittem...felszívódsz. Hogy csak álom volt...-hadarta, fejét a térdén nyugtatva. Odaugrottam mellé és hozzádörgölőztem. Fantasztikus érzés volt. Meglepetten emelte fel a fejét és a szemembe nézett. Egy darabig így ültünk, aztán megcirógatott egy kicsit a fülem mögött.
-Ki vagy te?-kérdezte halkan. Sóhajtottam és nekinyomtam a fejem a tenyerének. Olyan aprónak tűnt mellettem szokatlan magassága ellenére is...
-Ugye ezek a találkozók rendszeresek lesznek?-törte meg a csendet aggódó kérdésével. Szemrehányón néztem rá és bólintottam. Majd bolond leszek kihagyni az alkalmakat, amikor együtt lehetek vele. Kettesben. csak ő és én... gátlások nélkül.
Cathy mosolygott és az órájára pillantott. Kissé meglephette, hogy elszaladt az idő. Felállt mellőlem, búcsúzóla végigsimította a hátam, majd még egyszer visszapillantva hazaszaladt. Addig követtem a tekintetemmel, amíg csak tudtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése