Cathy ötvenkor ért oda a kis erdőhöz... Természetesen Henderson fuvarozta. De legalább még élt... bár ki tudja, mi történt vele vámpíréknál. Ha egy szóval is bántották, kinyírom az egész famíliát.
Kiszállt a kocsiból és elindult a fák felé... felém. Henderson azonban megragadta a karját és megállította.
-Kérlek, vigyázz a sötétben! Lehet, hogy nem találsz engem vonzónak, de te bizonyos módon sokat érsz nekem.
Bár a mondta első felének örültem, a második feldühített. Sikertelenül próbáltam elfojtani morgásomat. Cathy megpróbálta elhúzni a karját, de a vámpír erősen tartotta és lefoglalta, hogy visszamorogjon rám. Előléptem az árnyékból, mire Cathy Henderson karjára csapott. Szerintem neki jobban fájt, mint a vámpírgyereknek.
-Thomas, engedj már! Suliban úgyis találkozunk.
Töprengve nézett rá, aztán rám, mintha azt fontolgatná, visszalöki a kocsiba és elhajt vele. Ha megteszi, megölöm.
-Te jó ég, ne aggódj már értem úgy, mint egy kisgyerekért szokás! Tudok én vigyázni magamra!-csattant fel Cathy, mire Henderson végre hajlandó volt felszívódni. Közelebb léptem hozzá, máris megéreztem rám gyakorolt vonzerejét. Csak én vagyok belé ennyire szerelmes?
-Szia, Cathy! Na, mennyire készítettek ki a vérszívók?-reméltem, hogy nem érezni ki annyira az aggodalmat a hangomból.
-Szia. Nos, Adelheid rémes volt, Dan pedig rávett, hogy...-elhallgatott, mintha eszébe jutott volna valami szomorú dolog. Ijedten odaléptem hozzá, nem érdekelt, hogy alig ismerem, átkaroltam.
-Ugye nem bántottak?-próbáltam gondtalan hangot megütni, de nem ment. Cathy egy darabig töprengve vizsgálgatta az arcom, aztán odébb húzódott.
-Szóval, mit is akartál mutatni?-kérdezett vissza. Nem válaszolt a kérdésemre... lehet, hogy tényleg bántották? Megölöm. Mindegyiket.
-Várok!-fonta össze a karját hallgatásom láttán. Elmosolyodtam, óvatosan megérintettem az arcát. Át akartam ölelni, magamhoz akartam szorítani, meg akartam csókolni...
-Olyan aranyos vagy ilyenkor...-már kicsúszott a számon. Ő egy kissé elpirult, aztán ellökte a kezemet.
-Nem ezért jöttem ide! Gyerünk, igyekezz! Vagy elindulok haza gyalog. Válassz!
Szavai ráébresztettek, hogy nem tudom húzni az időt az örökkévalóságig. Meg fogja tudni, hogy a farkas, akivel esténként találkozgat a vasútnál, én vagyok. És mennyi mindent elmondott már nekem... El fogom veszíteni.
-Nagyon dühös leszel rám.
-Nem érdekel. Tudni akarom az igazat!-egy fatörzsre csapott, mire az jókorát reccsent. Ijedten zsebre dugta a kezét, én pedig döbbenten és kérdőn figyeltem. Mi van ebben a lányban, ami miatt egyre jobban szeretem?
-Gyerünk!-sürgetett. Szomorkásan elmosolyodtam és a fák közé iramodtam alakot váltani.
-Fuss csak!-kiáltott utánam. -Akkor megyek haza!-
Vissza akartam szólni, hogy várjon, de már farkas alakban voltam. Gyorsan kiiramodtam a fénybe és mordultam egyet, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Ő pedig megfordult és a látványomtól a szívéhez kapta a kezét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése