Másnap reggel a srácokat még a szokásosnál jobban is megőrjítettem. Állandóan olyan gondolatok cikáztak a fejemben, amiknek semmi keresnivalójuk nem volt ott. Mi van, ha Cathy már halott, mert a vámpírgyerek rátámadt? Mi van, ha tényleg beleszeret? És ha én nem tetszem neki? Tisztára úgy viselkedek mostanában mint egy szerelmes... kamaszlány. Király. Egy égetnivaló barom vagyok, az. Rossz sejtelmeim közül egypár valóban bebizonyosodott... és hiába terveztem el előre a reakciómat, minden másképp történt.
Először is megérkezett Henderson a kocsijával... még ült mellette valaki, de a fény visszatükröződött az üvegen, így nem láttam be rendesen. Viszont már ennyitől is ledermedtem. Egy lány lehet mellette... ki más? Ha Cathy az, megölöm.
Cathy volt az. Becsukta a kocsiajtót, vállára vetette a táskáját, és egymásra mosolyogtak Henderson-nal. Sóhajtott... aztán rám nézett. Leolvashatott mindent az arcomról: döbbenet... aggodalom... megvetés... gyűlölet. Egy darabig még engem fürkészett, aztán Henderson felé fordult. És olyat tett, amit soha nem fogok elfelejteni.
A tekintete végigsiklott a vámpírsrácon, kissé elidőzött a száján, a fogain. Azt hittem, meg fogja csókolni, de nem. Hátrébb lépett és enyhén meggörnyedve, védekező pózban megállt. Döbbenten elmosolyodtam. Hát mégsem olyan lány, amilyennek hittem. Azonban a pillanat tovaszállt, amint Henderson felé fordult.
-Te meg mit művelsz?-kérdezte. Mintha nem tudná... Teszi itt az ártatlant. Cathy óvatosan felém pillantott, aztán vissza Henderson-ra.
-Mi volt ez?-kérdezte ismét a vámpírgyerek.
-Mi?-kérdezett vissza zavartan Cathy. Egy pillanatig gondolkodott, aztán megrázta a fejét.
-Én sem tudom hova tenni az előbbit-vonta meg a vállát. Henderson egy darabig némán méregette, aztán bementek az osztályterembe. Én is döbbenten álltam az események előtt: Cathy úgy reagált, ahogyan nem lett volna szabad. Vagy már tud arról, hogy újdonsült barátja vámpír?
-Láttátok?-böktem oldalba Rexet.
-Mit?-kérdezett vissza Otto, mire legyintettem.
-Csak... mindegy. Felejtsétek el.
Azonban minél többet gondolkoztam ezen, annál jobban idegesített. És nem csak ez... Még bent maradtam a suliban, egészen háromig... Na vajon miért? Cathy kilépett az udvarra és a kapu felé nézett. Követtem a tekintetét: Henderson a kocsijának támaszkodva várta. Iszonyú dühös lettem, nem törődtem semmi mással, odamentem Cathy-hez és megállítottam.
-Mit akar tőled Henderson?
Furcsán nézett rám és elhúzódott tőlem.
-Mit érdekel az téged? És miért mondanám el?-kérdezett vissza. Megint megragadtam a karját. Nem is tudja, mennyire érdekel.
-Mert Henderson veszélyes!-kit érdekel, mit gondol? Tudnia kell az igazságot!
A szemébe néztem, ő pedig viszonozta a pillantásomat. Nem azt fontolgatta, higgyen-e nekem... Hanem hogy mit is reagáljon. Végül kirántotta a karját a szorításomból és enyhén remegő hanggal a képembe vágta:
-Maradj a saját dolgaidnál!
Természetesen pont ekkor kellett Henderson-nak közbeszólnia. Odasuhant Cathy-hez és hátrébb húzta tőlem.
-Ne zaklasd fel őt!-morgott rám. Ha harc, hát legyen harc.
-Mert akkor mi lesz?-morogtam vissza.
Cathy idegesen kapkodta köztünk a fejét, végül gyorsan közénk lépett.
-Itt ma nem lesz verekedés-szögezte le határozottan. Döbbenten meredtünk rá.
-Te ezt véded?!-egyszerre szólaltam meg Henderson-nal.
-Igen, ezeket védem!-vágott vissza Cathy. -Nem fogtok miattam egymásnak ugrani, világos?
A szíve olyan szaporán vert, hogy majd kiugrott a helyéről. Viszont az arca kissé piros volt... ami vagy azt jelenti, hogy ideges a kétszeres figyelem miatt, vagy hízeleg neki a viselkedésünk.
-Kérlek, Catharine...-Henderson finoman a nevét suttogva a karjára tette a kezét, mire Cathy megtántorodott. Hát persze, a vámpírok szuperképességei... Henderson-nak az energiaelszívás jutott, amit ki is használ rendesen.
-Thomas, kérlek vigyél haza. Ennyi elég volt. Fáradt vagyok... csak tudnám mitől-rámosolygott, az pedig viszonozta. Levegőért kapkodtam.
-Te ezután is képes volnál vele egy légtérben maradni?-szegeztem Cathy-nek a kérdést.
-Will, azt hiszem, hogy ma már elég zűrt kevertél. Menj haza te is!-bökött egyszerűen a motorom felé, aztán elindult kifelé Henderson-nal.
-Kérlek...-kértem halkan, miközben megragadtam a pulcsija ujját. Kereken három másodpercig gondolkodott, közben végig a szemembe nézett. Végül óvatosan elhúzta tőlem a kezét és lesütötte a szemét.
-Holnap találkozunk-lehelte, és elrohant. Egyenesen Henderson-hoz, aki kárörvendően rám vigyorgott, aztán elhajtott azzal a lánnyal, akit életemben először tiszta szívből szeretek. Bár Cathy még intett egyszer, nem intettem vissza. Minek? Tuti belezúgott a vámpírsrácba.
Eszembe jutottak esti találkáink, amikor gond nélkül elüldögélünk egymás mellett. Aztán egyik nap Cathy azt mondta, hogy imádja az esti kis összejöveteleket... Hirtelen nem is tudtam mit reagáljak. Végül örömöm győzött, háton fetrengve vakkantgattam és vonyítottam egy darabig.
-Nagyon vicces!-mondta akkor duzzogva Cathy. Félreértett? Gyorsan felpattantam, majd odaérve nekidörgölőztem. Akkor nevetett és mosolyogva rávágott egyet az orromra.
Kit érdekelt akkor, mit gondol rólam? Úgyse tudja, hogy én vagyok a farkas, akivel minden este találkozgat. Most pedig úgy látszik, nem is fogja megtudni soha. Aznap este a vasút közelébe se mentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése