Cathy tudni akarja, mi is vagyok én valójában. És azt mondta, addig nincs esélyem nála, amíg ez meg nem történik. Ez most azt jelenti, hogy reménykedhetek?
Hallottam, ahogy Cathy becsukja maga mögött a termük ajtaját. Gwendolyn dühösen szólt oda neki. Dühösen? Az nem kifejezés.
-Nem járhatsz Thomas Hendersonnal! Ő az enyém! Nem lehet meg hamarabb neked, mint nekem! Érted? Szakítanotok kell!
Kővé válva figyeltem, mit reagál erre Cathy.
-Tudod mit, Gwendolyn? Tessék, viheted!
Úgy megkönnyebbültem, hogy majdnem felnevettem. Szóval tényleg nem szerelmes a vámpírba. Vagy mégis? Vajon mit gondolhat róla? És... rólam?
-Ez most mire volt jó?-kérdezte később Henderson bosszúsan Cathy-t.
-Mondtam, hogy hagyd békén Willt!-ettől a mondattól a szívem talán még gyorsabban vert, mint szokott.
Egy ideig még beszélgettek (kajáról... pont Henderson-nal? pff), aztán kijöttek a folyosóra. Egy sráccal kezdtem dumálni. Pontosabban úgy csináltam, mintha figyelném, mit hadar, közben pedig Cathy felé füleltem. Aztán a vámpír olyat kérdezett, amitől lehet, hogy a szívverésem is megállt egy pillanatra.
-Eljössz hozzánk délután? Megismerheted a családomat, és talán fotókat is találok...
-Ki van csukva! Sosem voltam jó beszédpartner, utálom az ismerkedéseket és a kínos helyzeteket. Soha.
-Nem érdekel az, hogy a családom minden tagja vámpír?
Őt lehet, hogy nem érdekli, de engem igen. Észre se vettem, hogy a kezem ökölbe szorult. Cathy tényleg csak legyintett.
-Ha veszélyesnek tartanád ezt a látogatást, nem ajánlottad volna fel-közben még egyet akart harapni a szendvicséből, de annak a helyén már csak levegő volt.
-Utálom, amikor így átlátsz rajtam-fújt egyet Henderson. Cathy már a következő szendvicsért nyúlt volna, de a vámpírsrác megállította.
-Hagyj későbbre is. És becsengettek-alighogy kimondta, a csengő kolompolni kezdett. Cathy egy pillanatig döbbenten bámult rá, aztán megdobta egy szalvétagalacsinnal.
-Menj a csodába a felvágósságoddal!
Felém pillantott, mire vörös arccal beinaltam a termembe. Egy nagy hülye vagyok, szidtam magamat, de leginkább fülig szerelmes. Még láttam, ahogy Cathy keze is ökölbe szorul, aztán visszamennek az osztályukba.
-Will azóta kerül engem, mióta megkértem, hogy vallja be, mi is ő valójában-sóhajtott Cathy. Zavartan tovább hallgatóztam.
-Hát tudod, hogy ő is...más?-kérdezte meglepetten Henderson. Hát hiába, Cathy már csak ilyen okos lány... És szemfüles.
-Igen-felelte egyszerűen, de a beszélgetést nem folytatták. Szerencsére nekünk törink volt, a tanár elmélyülten magyarázott valami királyról, így tudtam egy kicsit gondolkodni... és álmodozni, mi lenne, ha Cathy tényleg érezne valamit irántam.
Órák után Cathy után siettem, aki már Henderson-nal az oldalán ballagott a folyosón. A vámpírsrác el fogja vinni magukhoz... És nem tudom megakadályozni.
Megfogtam a lány vállát, mire Henderson felmordult. Nem törődtem vele.
-Gondolkodtam a... dolgon-kezdtem tétován. Megfordult. Az a gyönyörű hajkorona, azok a csodaszép szemek...
-Hajlandó lennél elmondani, mi is vagy te?-kérdezte egyszerűen. Úgy, mintha nem is izgatná az egész. Zavartan bólintottam.
-Oké. Holnap gyere elém. Majd a suli felé menet elmondod. A címem...
-Az nem jó...-ezúttal én vágtam közbe. Gúnyosan Henderson-ra pillantottam. -Nekem is szabad tér kell.
-Rendben. Ma ötkor ugyanott, ahol Thomas-szal voltam...akkor. Megfelel?
-Igen, de...-annyi mindent akartam még kérdezni. Sok mindent szerettem volna neki elmondani.
-Akkor ötkor a kis erdőben. Szia!-köszönt el és magával húzva a vámpírsrácot. Én pedig álltam ott hülyén és a távolodó párosukat figyeltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése