Nagyon aggódtam Cathy-ért. Még csak most jött ide, és két nap alatt kétszer... verekedett. Hát, az biztos, hogy kissé félreismertem. Most már nem tűnik annak a törékeny lánynak... annyira. mert az jó, hogy kiáll az igazáért meg minden... de egy magamfajtával szemben nem lenne esélye. És ez aggaszt, szüntelenül.
Elsétáltam az igazgatói felé és hallgatóztam. Cathy nem próbált védekezni. Egyetlen mondata fogott meg igazán:
-...Nem vagyok se gyáva, se hazug.
Arrébb mentem és a falnak dőltem. Ez a lány, aki iránt megmagyarázhatatlan vonzást érzek, talán soha nem fog engem szeretni. A hangokból érzékeltem, hogy Cathy jön kifelé. Visszarohantam a srácokhoz, akik az udvaron vártak.
-Na, mi van az imádottaddal?-vigyorgott rám Chester. Nyakon legyintettem.
-Elzárás, végig a héten, háromig-jó, hogy kitűnő a hallásom.
-Ajánld fel neki, hogy hazakíséred. Olyankor a környék már veszélyes-röhögött Otto. Morogtam.
-Hagyjatok békén.
-Figyelj, kiscsávó!-karolt át Darren. -Én azt mondom, lazuljunk otthon háromig, utána meg elmegyünk veled oda, ahol találkozni szeretnél Cathy-vel.
Elvörösödtem és beletúrtam a hajamba.
-Honnan gondolod, hogy találkozni szeretnék vele... megint?
Összenéztek, nem szóltak semmit.
Felmordultam.
-Muszáj! Az a lány jár mindig a fejemben! Benne van az álmaimban! Mindig rá kell gondolnom! Istenem, reménytelen eset vagyok. Még csak rám se néz-öklöztem a levegőbe. Rex nyugtatólag a vállamra tette a kezét.
-Előbb-utóbb észrevesz. Szerintem most oszoljunk, aztán háromkor megyünk, ahova szeretnél.
-Kinyomoztam, hol lakik-mondtam halkan. Chester nevetett.
-Haver, te tényleg beleestél.
Alig értem haza, máris vettem fel másik alakomat. Nagyi előtte még a fejét csóválva figyelmeztetett a tanulnivalókra. Kit érdekel a gimi, amit már vagy háromszor elvégeztem mindenfelé? Engem jelenleg egyetlen ember érdekel, és őt most nem láthatom.
Futottam, ahogy csak tudtam. Át a sűrűn, a bokrokon, mindenen. Úgy vágtáztam, hogy a tempóm emberi szemmel már szinte követhetetlenné válhatott. Majdnem teljesen sikerült kiüríteni az elmémet, de persze Cathy-t nem tudtam kiverni a fejemből. Mit csinálhat most? Unatkozik? Beszélget valakivel? Esetleg egy fiúval? Biztosan udvarol is neki. Mi van, ha már jár valakivel? Te jó ég, egyre nagyobb baromságok járnak a fejemben.
Hazamentem, visszavettem emberi testemet és felkaptam valami cuccot. Már mentem volna ki az ajtón, hogy induljak (Cathy-ék utcájának az elején fogunk találkozni a srácokkal...), mikor nagyi megállított.
-Ahhoz a kislányhoz mész?-ráncolta a homlokát.
-Cathy a neve.
-Szóval hozzá mész. Rendben van-engedett el mosolyogva, mire elvörösödtem. Intettem egyet, és rohantam.
Chesterék már vártak a megbeszélt helyen.
-Mit is mondtál, mikor jön?-kérdezte Rex.
-40 perccel múlt három... Most már itt kéne lennie.
-Mi van, ha kocsival hozzák haza? Az apja-vetette fel Otto.
-Reménykedjünk, hogy nem... Ott van!-böktem a távolban egy pontra.
-Ja, gyalogol. Alighanem busszal jött, 10 km kissé hosszú séta volna-vigyorgott Chester. Vörös fejjel oldalba böktem a vihogókat.
-Ne bámuljátok már annyira!
-Mi nem, te bámulod!-vágott vissza Darren, mire megint röhögni kezdtek. Figyeltem, ahogy közeledik, aztán megböktem a mellettem álló Chestert.
-Beszélgessetek már valamiről, hé!-megint nevettek, aztán vigyorogva dumálni kezdtek valami hülyeségről. Nem rájuk, hanem a közeledő Cathy-re figyeltem. Láttam, hogy észrevesz minket és kissé lentebb hajtja a fejét. Mosolyogtam, majd mikor közvetlen mellénk ért, odaszóltam.
-Hé, Williams! Letelt a büntetésed?
A figyelem központjába került, ami láthatóan zavarta. Szégyenlősen visszamosolygott.
-Ööö... ehm...igen, le. És ööö...sziasztok-nyögte akadozó nyelvvel. Hmm, nem szereti, ha rá figyel mindenki. Mégis, ő az egyik legfeltűnőbb jelenség, akit valaha láttam.
-Ööö... Ehm... szia!-utánozta Otto és Chester a dadogását. Magamban megfogadtam, hogy miután Cathy elment, nyakon vágom mindkettőt. A lány fintort vágott rájuk, majd ismét felém fordult.
-Igazából megint büntetést kaptam. Egész héten bent kell maradnom suli után.
Füttyentettem, mintha semmit se tudnék az egészről. Láttam, hogy óvatosan a srácokra pillant, és boldogan nyugtázza, hogy már nem rá figyelnek. Legalábbis nem csak rá... Az én bénázásomra is.
-Mit fognak szólni a szüleid?-öcsém, ennél bénább kérdést nem is tehettem volna fel. Vagy igen? Nem akarom tudni.
-Hát...el tudom képzelni. Gondolom, ki lesznek bukva. hozzászoktak már, hogy én az a csöndes jókislány-típus vagyok-mondta és óvatosan elmosolyodott, mintha ezt a viccet csak ő értené. Nevettem.
-Óh, én azt kétlem. Lehet, hogy az voltál, de most már...-nem akartam, mégis kicsúszott a számon. A szemében megvillant valami, de rögtön el is tűnt. Vajon mit gondol most rólam? Talán valami perverz idiótának néz, aki csak a lába közé akar férkőzni.
-Nos, most mennem kell. Nem szeretném, ha még pluszban a késés miatt is letolnának-mondta egyszerűen... és bocsánatkérően. Talán mégsem tűntem perverznek. Biccentettem.
-Nos, holnap is itt leszünk. Ha akarod, csatlakozhatsz hozzánk. Esetleg vihetünk egy kört az egyik motoron!-bármennyire utáltam magam érte, már felajánlottam. Azonban Cathy szeme boldogan felcsillant.
-Hű, az szuper lenne! De ugye... gyorsan mennénk?
Ez megmosolyogtatott.
-Gyorsan mennénk? Száguldanánk!-vigyorogtam rá. Cathy mosolyogva elköszönt.
-Akkor holnap repülünk.
-Úgy bizony-mondtam. Nem csak ő volt boldog. Én boldogabb voltam.
Este még egyszer el kellett mennem a házukhoz... Farkasként. Miután egy darabig nézegettem az ablakokat, azt találgatva, melyik mögött lehet a szobája, felálltam, hogy futkározzak még egy kicsit. Ekkor hallottam meg, hogy sír. Ki bántotta, mikor, hol és miért? Földbe gyökeredzett lábbal hallgattam, aztán az egyik ablakban meglebbent a függöny. A legfelső párkányosban... Gyorsan beugrottam a bokrok közé és az utca vége felé futottam. Túl későn... Meghallottam Cathy lépteit a lépcsőn. Szóval ő vett észre.
Már korábban felfedeztem, hogy a kertjük végében fut a vasút... arra mentem én is. Rossz döntés: Cathy ugyanarra futott, aranyszín haja az arca körül lengedezett. Felfutottam a töltésen, későn rájőve, hogy rossz ötlet: a kavicsok zörögtek a talpam alatt. Átvetődtem a másik oldalra, a bozótba.
Cathy hallhatott engem, mert már a vasút tetejéről szemlélődött. Meg akartam változtatni a helyemet, de megint meglátott. Azonban sikerült arrébb ugranom, így mire odaért előbbi rejtekhelyemre, már semmit sem talált. Óvatosan arrébb sétáltam egy kicsit és felléptem a sínre, egy aprót morranva. Most vagy soha.
Ijedten megfordult és elkerekedett szemmel nézett rám. Azonban nem futott el, csak állt és nézett. Már elég sötét volt, nem nagyon tudtam kivenni az arcvonásait. Közelebb léptem, mire ő egy lépést hátrált... volna, ha nem esik el egy letört gallyban. Döbbenten nézte, hogy elé állok. Nem sikoltozott, vagy próbált megütni... egy kavicsot kezdett keresni a földön, tartva velem a szemkontaktust. Figyelemelterelés? Most komolyan... egy parányi kővel egy termetes vadállat ellen? A kezére raktam a mancsomat. Hallottam, hogy visszafojtja a lélegzetét, a szíve is össze-vissza vert. Szemrehányón néztem rá, visszahúztam a mancsom és leültem vele szemben.
Döbbent arccal térdelt fel, szeme hitetlenül csillogott. Az járhatott a fejében, hogy egy normális farkas nem így viselkedik. Talán már el is döntötte magában, hogy tuti veszett vagyok, és az életben nem jön többet a vasút közelébe.
-Ki...ki vagy te?-kérdezte óvatosan. A helyzet komikus volt, nevetnem kellett. Igaz, inkább vakkantásnak hangzott farkasszájból, de mindegy. Inkább a hold felé böktem a fejemmel, arra utalva, mit keres itt kint ilyen későn. Mintha nem tudnám.
-Igazad van, haza kéne mennem. Későre jár-sóhajtotta, aztán zavartan megrázta a fejét és felpattant. A hajába túrt, amit az esti szellő finoman lebegtetett.
-De hülye vagyok-mormolta és megint rám nézett. Még ülve is nagy lehettem neki, hiába volt ő is magas. megint vakkantottam (nevetés... pff), majd kilógatott nyelvvel megráztam a fejem. Ez bejött: nevetett.
-Most már tényleg megyek. És... csak kóboroltál vagy holnap is itt leszel?-látszott, hogy hülyén érzi magát a kérdés után, ami inkább csak hangos töprengés volt. Hogy ne csak ő érezze magát annak, bólintottam. Meglepetten hátrált, de most nem ijedtében.
-Hát akkor...szia-intett nekem egyet. Visszavakkantottam, aztán beugrottam az árnyékok közé. Egészen addig követtem a szememmel, amíg be nem lépett a házukba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése