2. A megdöbbentő délelőtt

   Olyan mélyen és jóízűen aludtam, mint még soha. Volt pár emlékfoszlány az álmaimról, de nem érdekeltek. Egy kis hideg víz, és máris teljesen felébredtem.
   Lementem a lépcsőn: nagyi már a konyhában volt. Mióta vele lakom, egyszer se sikerült még előbb felkelnem reggel, mint neki. Még ha egész éjjel csavarogtam is és csak hajnalban jöttem haza, nagyit akkor is ébren találtam. Eddig csak egyszer láttam úgy, hogy alszik.
   Rámosolyogtam, ő pedig elém tett egy nagy tál reggelit.
     -Jó reggelt, Willie- erről a becenévről nem tudtam leszoktatni.
     -Szervusz, nagyi-huppantam le a székre és lapátolni kezdtem magamba a kaját. Hát, ehhez elég annyi, hogy rengeteget tudok enni. És tényleg. Egy egész csirke nem elég ahhoz, hogy jóllakjak.. ahhoz vagy négy kellene. A szervezetemnek szüksége van az energiatöbbletre.
     -Ma jön az új kislány, ugye?-kérdezte, miközben eltörölgetett egy csészét. Vállat vontam.
     -Alighanem. De nem hozzám, hanem a párhuzamosba- nem is nagyon gondoltam bele, mivel jár majd az új csaj megjelenése a sulinkban. Pletyka, ködösítés, sugdolózás egész nap.
     -Ismerkedj meg vele. Biztosan aranyos- tett a helyére egy edényt. Rámeredtem.
     -Majd meglátom- morogtam végül és odaadtam neki immár üres tányéromat. Úgyis csak valami üresfejű liba lesz, vagy egy visszahúzódó könyvmoly. Vagy valami hasonló. -Kösz a reggelit... Finom volt, mint mindig.
     -Egyél csak még, ha kell valami. Olyan kis vékonyka vagy.
Na ez nem volt igaz: ilyen izomzattal senki más nem rendelkezik a világon, csak mi, alakváltók. Nem nagyképűség, egyszerűen csak nem tudok elhízni a farkas gének miatt. Visszamentem felöltözni, majd a vállamra kaptam a sulitáskát.
     -Willie!- már a motorosdzsekim is rajtam volt, félig ki is léptem az ajtón.
     -Igen, nagyi?
     -Vigyázz az úton!-kiáltotta, majd vízcsobogás hallatszott. Bár jól tudja, hogy mi vagyok, mindig figyelmeztet. Mintha az lenne a legnagyobb gondom, hogy eleshetek a motorral.
   Hamar beértem, mint mindig. A többiek, akik hasonlók voltak hozzám, már vártak. Név szerint Chester, Rex, Otto és Darren. Leállítottam a motort a többi mellé és lepacsiztam a srácokkal.
     -Hallottad?-kezdte Chester. -Jön egy új csaj. De nem hozzánk, hanem a párhuzamosba.
     -Persze-legyintettem, mire mind a hárman rámbámultak.
     -Téged nem is izgat?-méltatlankodott Otto.
     -Hátha jó bőr-röhögcsélt Darren, a csajozógép. Van, akiket nem zavar semmi a hódításban.
     -Figyeljetek csak!-mutatott az útra Chester. -Ő lehet az.
   Egy BMW-vel érkezett. Szuper, tuti valami elkényeztetett kis cicababa. Természetesen plasztikázva. Az arcát nem tudtam jól kivenni: még váltott pár szót a sofőrrel. Vagy az apjával, de az kevésbé valószínű. Aztán sietősen kiszállt a kocsiból, fejét végig lehajtva. Már a ruhája sem olyan volt, mint amilyennek gondoltam: kopott farmer, kopott cipő és szöszös póló. Szokatlanul magas volt a korához és az átlaghoz képest, olyan 180 cm körüli.
   Egy darabig kínlódott a kocsiajtóval, ugyanis csak harmadjára sikerült becsapnia. Aztán a táskájával gyűlt meg a baja, mert sehogy se akart jól állni a hátán. Még mindig félig háttal volt, nem láttam az arcvonásait. Viszont a haja szokatlanul szép volt: hosszú és aranybarna. Vagy aranyszőke? Szőkésbarna.
   A sofőr dudált és csikorgatta a kocsikereket, mire a lány még jobban lehajtotta a fejét. Végül a kocsi egy ügyes légy! után elhajtott. A lány gyorsan a bejárat felé indult, mire siettében majdnem felesett egy apró kavicsban. Láttam, hogy óvatosan felénk néz, de csak suttyomban. Aztán valamiért megtorpant és felemelte a fejét: egyenesen rám pillantott.
   Abban a pillanatban elfelejtettem, ki vagyok és miért vagyok itt. Azok a gyönyörű olajzöld szemek megigéztek, ha akartam volna se tudok másfelé nézni. A csodás szempár félelmet és titokzatosságot tükrözött. Még sosem láttam olyan szép arcot: azok az ívelt ajkak, csinos kis orr, nagy, zöld szemek, aranyos arc... Bár csak egyetlen pillanatig nézett rám, nekem az is egy örökkévalóságnak tűnt. Oldalba böktem Rexet.
     -Ti is látjátok, amit én?
     -Aha. Nem egy... hétköznapi csaj...-nyögte Otto, mire röhögni kezdtek. Én is elmosolyodtam, mire a zöld szempár megbántottá vált. Azt hiszi, rajta nevetek? Aztán Chester mondott valami gyerünk-félét, mire zavartan sarkon fordultam és bementem utánuk.
   Miután az udvaron elfoglaltuk szokásos helyünket, hallgatózni kezdtem, nem törődve a többiek cukkolásával. Gwendolyn Greenhold-ot hallottam, a szőke kis plázacicust, ahogy az új lányt megszólítja. Cathy Williams a neve. Most már ezt is tudom.
   A szőkeség okította egy darabig a divatról, aztán rátért Cathy külsejére. A kezem akaratlanul is ökölbe szorult a becsmérlését hallgatva. Elhaladtak előttünk is (nem nézett rám), bementek az osztálytermükbe (nem nézett vissza rám). Hallottam Gwendolyn utolsó, legszörnyűbb megjegyzését:
     -Ha szűkebb és mélyebb kivágású pólót hordanál, sorra csábítanád el a fiúkat. A melled elég nagy, csak ki kell hangsúlyozni. Ne feledd a többi kritikámat sem!
   Nevetést hallottam, én pedig kissé elvörösödtem a szavaktól. Szívből sajnáltam azt a lányt. Sajnos csengettek, így be kellett fejeznem a hallgatózást. Annyit azonban még ki tudtam venni, hogy Cathy-t Gwendolyn mellé ültetik. Szegény.
   Szünetben rávettem a többeket, hogy ezúttal az ő osztályában bandázzunk, ott is vannak haverok. Persze ez az ok elég átlátszó volt, de nem törődtem vele. Cathy kezében egy könyv volt, de valahova nagyon igyekezhetett. Ekkor fordult hátra Ron Mayer, alias Szegecs a piercingje miatt, és megragadta a pólóját.
     -Szereted a kalandokat? Mit szólnál egy kalandhoz velem?-vigyorgott rá. Még én is éreztem a cigarettabűzt, amit árasztott. Kíváncsian figyeltem, mit lép erre az új lány, hogy ha kell, közbelépjek. Megmagyarázhatatlanul megigézett, állandóan a közelében akartam lenni és megvédeni minden rá leselkedő veszélytől.
     -Engedj el, vagy megbánod-morogta a lány. Majdnem elmosolyodtam bátorsága láttán, de éberen figyeltem, hogy közbeléphessek, ha eldurvul a helyzet. Már az is bosszantott, amikor lekezelően beszéltek vele.
     -Igen? És most reszketnem kéne?-azzal Mayer előrehajolt és megcsókolta. Cathy hátratántorodott, a szék szélére támaszkodott. Miután Szegecs elengedte, kiegyenesedett és óvatosan megszorította a tolltartóját.
     -Na, jó volt?-nyögte a srác.
     -Nagyon-sóhajtott Cathy, azzal meglendítette piros tolltartóját és fejbe csapta Ron Mayert.