Úgy éreztem, azzal ártok neki a legtöbbet, ha megvárakoztatom.Mi az, hogy már megint Henderson-nal dumál? Majdnem megölte, hát nem fogja fel, hogy máskor is könnyedén megtehetné?!
Félkor -még mindig mérgesen- elindultam kifelé. Aztán a tervemnek annyi lett, amikor láttam, hogy Cathy már el akar menni. Rögtön gyorsítottam, ő pedig szerencsére észrevett és megállt.
-Kimulattad magad Hendersonnal?-morogtam, amikor odaértem.
-Thomas nem tett semmi olyasmit, amiért életem végéig kerülnöm kéne.
Á, dehogy. Semmi oka sincs rá, tényleg. Végülis miatta halt meg tegnap majdnem.
-Igazad van! Csak majdnem megölt téged tegnap az erdőben.
-Vadászott, éhes volt. Az én vérem illata pedig vonzotta őt...
Szóval ő a felelős a történtekért?!
-Ezek szerint te vagy a hibás. Remek!-fakadtam ki dühösen. Cathy szeme megvillant... és csak úgy, minden nehézség nélkül a falnak lökött. Elég erősen... Hogy csinálta?
-Mért ne barátkozhatnék mindkettőtökkel? Talán megtiltod nekem, hogy szóba álljak vele? Miért hallgatnék is rád, William Grant?
Kimondta a teljes nevemet... bizseregni kezdtem és ijedten láttam, hogy ott akar hagyni. Megragadtam a karját.
-Emlékezz csak vissza, Cathy, én már rég megmondtam hogy Henderson veszélyes!
-Mert te kevésbé vagy az...
-Én soha nem volnék képes bántani téged!-húztam közelebb magamhoz. És ez így is volt: fájdalmat okozni neki? Soha. Inkább meghalok, mint hogy szenvedni lássam. Cathy mondani akart valamit... aztán az arca hirtelen fájdalmas grimaszba torzult, ő pedig a hasára szorította a kezét. A szívverése iszonyúan felgyorsult, ő pedig levegőért kapkodott. Láttam, hogy valami nagy baj van.
-Cathy, mi a baj? Cathy!-aggódva átkaroltam, de lelökte magáról a kezemet és összegörnyedve a falnak támasztotta a hátát.
-Le... ve...gőt...-küzdött tovább egyetlen lélegzetvételért. A szíve majd kiugrott a helyéről... az enyém is. Aztán hirtelen vége volt, Cathy felegyenesedett és kisimította a haját az arcából. Sóhajtott és rám pillantott.
-Mi volt ez, Cathy?-kérdeztem aggódva. Az előbb szenvedett. Nagyon. És a legrosszabb az, hogy nem tehettem érte semmit...
-Csak begörcsölt a hasam. Nem tudom, miért-legyintett.
-Ne butáskodj, Cathy! A földre roskadtál és nem kaptál levegőt! A szíved pedig szaporábban vert...
-Semmiség-makacskodott. Szóval ő ennyivel elintézi? -Akkor megyünk motorozni, vagy rohanjak a buszhoz?
Rámeredtem, mire elvigyorodott.
-Gyere. Adok sisakot. de ne hidd, hogy ezt elfelejtem!
Aztán hirtelen lángolni kezdtem, ugyanis Cathy mögöttem ülve a derekam köré fonta a karját. Érezni, ahogy a teste hozzám simul, ahogy kapaszkodik belém... A menetszél legalább segített lecsillapítani forrongó gondolataimat. Az város végét jelző lámpánál hátrafordítottam a fejem.
-Készen állsz a száguldásra?
-Hát persze!
Kilőttem. Le akartam nyűgözni ezt a lányt, meg akartam szerettetni magam vele... Cathy boldogan felkiáltott és még szorosabban simult hozzám. A szívem úgy dübörgött, hogy attól féltem, ő is meghallja. Egy baj volt a sebességgel: olyan hamar odaértünk Cathy-ék házához... Cathy leszállt mögülem. Követtem a példáját és kitámasztottam a motort.
Boldogan felém fordult és átölelt. Ettől jókora zavarba jöttem... Megölelt? Engem? Hűha.
-Köszönöm! Ez tökéletes ajándék volt!-ujjongott, én pedig zavartan felnevettem.
-Nem tesz semmit. Ha akarod, máskor is elviszlek.
Elengedett, igyekeztem nem csalódott arcot vágni... nem volt nehéz, a fejem csak úgy lángolt.
-Tényleg?-örvendezett. -Szuper lenne!
-Hát persze!-a hajamba túrtam. Aztán olyan történt, amit nem is reméltem: Cathy odahajolt hozzám és az arcomra nyomott egy puszit.
-Annyira, de annyira köszönöm!-intett utoljára boldogan mosolyogva és berohant a házba. Én pedig még vagy 10 másodpercig álltam ott bamba vigyorral a képemen és Cathy puszijának a helyét simogattam.
Másnap reggel nem voltam hajlandó kint álldogálni az udvaron a fiúkkal. Megérkezik Cathy, rám néz, eszébe jut a tegnap és... És tovább nem tudom. De akkor sem fogom kint várni.
Azonban egy idő múlva kiáltásokat hallottam kintről.
-Williams?
-Azta!
-Ezt nézzétek, skacok!
Aztán felcsendült Cathy nevetése. Tudtam, hogy most be fog menni a termébe... elindultam a folyosón, lehetőleg szembe fogok találkozni vele. Aztán mikor megéreztem, hogy közeledik, eszembe jutott a tegnap... lehajtott fejjel mentem el mellette. Mi történt vele? Miért állta körbe annyi srác?
-Helló!-köszönt rám. visszabiccentettem... És megláttam azt, amiért ma annyian felfigyeltek rá.
Csőfarmer volt rajta fekete pólóval és fekete műbőrdzsekivel. A haja rövidebb és tépett lett, kapott frufrut is... Tett egy fehér köves hajráfot is, ami már a szettje megkoronázása volt. Elbűvölve néztem.
-Cathy?-kérdeztem vissza bénán. Persze, hogy ő az. A jellegzetességei...
-Mi az, meg se ismersz?-mosolygott.
-Dehogynem. Az illatodat már messziről. De ez a külső...-megint végigmértem. A csőfarmer tökéletesen állt neki (igyekeztem nem örökké a formáit vizslatni...), a fekete póló szintén, a dzsekitől pedig valahogy... egyszerűen menőnek látszott.
-Na, hogy teszem?-csípőre tett kézzel körbefordult, én pedig még mindig hülyén bámultam. Nem létezik, hogy egy egyszerű lány ilyen szép legyen. És mégis...
-Elképesztő... Azt hittem, szebb már nem lehetsz, de tévedtem.
A fenébe! Ezt meg minek mondtam? Cathy is bosszankodott. A karomra csapott.
-Kösz, hogy gúnyolódsz velem!
Én? Mikor? Mindegy, nincs vesztenivalóm...
-Nem gúnyolódok. Gyönyörűbb vagy, mint valaha.
Hitetlenül rámmosolygott és a terme felé indult. Hát nem hiszi el? Már z ajtónál járt, amikor utánaszóltam.
-Cathy...
-Igen?
Megpördült, bőre és haja illata betöltött mindent. A mosolya, a nézése, a ruhája, a haja... minden tökéletes volt rajta. Nem vámpíri tökéletessége, hanem emberi szépsége bűvölt el. Mert ha az ember alaposan megnézte, talált rajta hibákat: épp ezek tették igazán vonzóvá.
-Tényleg gyönyörű vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése