Reggel csak azt figyeltem, mikor érkezik meg Cathy. Amint belépett az udvarra, odamentem hozzá.
-Kérlek, Cathy, bocsáss meg, én...
Egyetlen pillantásra méltatott. Rám emelte mélységesen szomorú zöld szemét, aztán kikerült és elment mellettem. Nem érti, hogy azok a sebhelyek múltam sötét részei, azért nem akarok beszélni róluk... Utána akartam menni, de Henderson megelőzött. Megint.
-Szia! Haragban vagytok?
Persze, hogy meg kellett kérdeznie.
-Titkolózik...-sóhajtott Cathy. -Veled mi újság?
-Adelheid elárulta, hogy egyre jobban ki nem állhat téged...
Adelheid, a kis szöszi fúria?
-Eddig összesen egyszer találkoztunk! Mitől...
-Tudod, hallja, ahogy gondolatban összehasonlítgatod őt meg magadat.
Összehasonlítja? Miért? Ő ezerszer szebb attól a vámpírlánytól. Vagy épp ezért nem jönnek ki? Utánuk kiáltottam.
-Grant kiabál utánad-bökte oldalba a lányt Henderson. Cathy hátranézett, egyenesen rám és megrázta a fejét. Miért is állna meg miattam, ha már annyiszor kellett csalódnia bennem. Elcsíptem a vámpírsrác vigyorát. Jól mulathat rajtam, igazán. Cathy hirtelen nevetni kezdett.
-Mi olyan vicces?-kérdezte a vámpírsrác.
-Elképzeltem valamit a nővéreddel kapcsolatban. A szőkével...-szóval nem rajtam nevet. A srácokhoz ballagtam, akik rögtön látták, hogy nem vagyok túl jó kedvemben.
-Csak nem szakítottatok?-csapott Chester a lecsóba.
-Jó úton járunk-morogtam vissza.
-Ne veszítsd el-szólalt meg hirtelen Rex. -Teljesen összeilletek.
-Igaza van-helyeselt Otto is. -Az a csaj... jó hatással van rád.
-Cathy a neve-mosolyodtam el halványan. -,,Az a csaj" épp egy vámpírral flangál... -Ismét meghallottam beszélgetésük egypár foszlányát.
-...min kaptatok össze?
-Titkolózik... megint...
-Mit....?
-Hegek... nem mondja el... félek... én okoztam... karmolások...-most bántam csak igazán, hogy emberi alakban ilyen gyatra a hallásom. Hiába hallgatóztam feszülten, csak Henderson egyik mondatát sikerült elcsípnem.
-Egy biológiai csoda vagy.
És nekem sikerült őt magamra haragítanom.
Egész nap azon törtem a fejem, hogyan engesztelhetném ki Cathy-t. Egy szimpla bocsánatkérés... nem. Szerelmes levél? Elavult. Virág? Vittem neki egy szál rózsát... Nem az én stílusom.
Este elrohantam a házukhoz. Cathy ablaka a ház elülső oldalán volt, a ház előtt pedig kövek... Kövek. Kerestem pár nagyobb darabot és szív alakban elrendeztem őket egy jól látható részen. Amint végeztem, eszembe jutott, hogy mindez szép és jó... de nem elég.
Hazarohantam. Mit szeretnek a lányok? A cuki dolgokat. Na jó, a többségük azt szereti. És mi a legcukibb dolog? Egy farkas... masnival. Nem tudom, nagyi elfelejti-e valaha, milyen látványt nyújtottam a fürdőszobatükör előtt görnyedve, azon igyekezve, hogy egy rózsaszín szalagot masni formájúra kössek a hajamban.
-Will...-ez volt az első alkalom, hogy nem a teljes nevemen és nem Willie-nek szólított. -Lemaradtam valamiről?
-Ööö... helló, nagyi-felegyenesedtem, de nem figyeltem eléggé, sikerült megfejelni a tükör feletti polcot.
-Mi ez az egész?-mutatott a fejemre.
-Összezördülés Cathy-vel-vigyorogtam rá hülyén. -Jól áll?
-Gyere ide!-ismét le kellett hajolnom, hogy nagyi egyáltalán felérjen. Igazított valamit a fejemen, aztán a vállamra csapott.
-Nem tudom, mi a célod ezzel az egésszel... de szerintem a kislány meg fog bocsátani neked-paskolta meg a karomat.
-Nagyi, honnan tudod, hogy én...
-Vigyázz, tönkre ne menjen a frizurád!-szólt vissza a válla felett.
Sikerült rendben átalakulnom... aztán amikor visszaértem Cathy háza elé, sikerült szétbarmolnom a kavicsszívet. Ha emberi alakban vagyok, tuti mondok valami nem túl szépet, de most csak neki álltam helyre kapargatni a köveket. A neszezésemmel elértem, hogy Cathy kinyissa az ablakot. Gyorsan helyre löktem az utolsó kavicsot, és így nem túl szép, de elfogadható szívet kaptam eredményül. Egy utolsó pillantást vetettem rá, aztán mellé ültem és vártam Cathy reakcióját.
-Will, ha még egyszer...-hajolt ki az ablakon. Aztán rám nézett és elállt a lélegzete. Alaposan szemügyre vette a szívet is, majd ismét rám pillantott. Nevetett és a szája elé kapta a kezét. Reméltem, hogy ez azt jelenti, hogy nincs harag.
Kilendült a párkányra, onnan le a földre. Pizsama felső és rövidnadrág volt rajta. A szívhez sétált, végighúzta ujjait a kavicsokon. Aztán felém fordult és átölelt, amitől az én szerelmes szívem bukfencet hányt.
-Köszönöm! Ja, és jól áll a rózsaszín!-igazította meg kuncogva a masnimat. Bosszúsan megráztam a fejem, aztán megnyaltam az arcát.
-Ne már!-legyintett meg. -A masni pedig marad. Cuki vagy vele. Mint egy lányfarkas!
Felmordultam és oldalba böktem az orrommal. Kezdett idegesíteni az a madzag vagy mi a fejemen.
-Ha legyőzöl futásban, kiszedem a masnidat!-ajánlotta. Felmordultam és kilógattam a nyelvem. Úgyis nyer.
-Rajt!-nevetve futni kezdett, azonban 10 métert, se haladt, amikor a fejéhez kapott és a fűbe roskadt. Felnyögött, én pedig ijedten és fájó szívvel mellé ugrottam. Megint egy olyan fájdalomhullám, és én nem tehetek ellene semmit, látnom kell szenvedni... Cathy hasra fordult, halántékát a harmatos fűbe nyomta. Pár másodperc múlva nagyot sóhajtott és felemelte a fejét.
-Semmi bajom, vége...-kissé úgy hangzott, mintha nem is nekem, hanem magának mondaná. Feltápászkodott, én pedig... hát, elég annyi, hogy ha emberalakban vagyok, elvörösödöm. Ugyanis a harmat hatására Cathy felsője már... nem takart sokat. És hát.. a látvány kissé zavaró volt...
-Most megyek, át kell öltöznöm-kapta ijedten előre Cathy a kezét. Biztos voltam benne, hogy ugyanolyan zavarban van, mint én. Elől összefont karral rohanni kezdett vissza. Utánafutottam. Akkor megbocsátott, ugye?...
-Szent a béke!-mosolygott rám, amikor oldalba böktem az orrommal. -Jó éjt!-lehelte, aztán eltűnt a szobája sötétjében. Nem csukta be az ablakot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése