Egészen az ajtóig maga után húzott, ahol lefékezett és nagy levegőt vett:
-Most, vagy soha!
Nagy lendülettel kitárta az ajtót... és ugrott egy nagyot, ugyanis az anyja már ott állt, vele szemben.
-Te jó ég, anya! A frászt hozod rám!
-Késtetek-hangzott a hűvös válasz. Nem nézett rám, mégis úgy éreztem, mintha engem méricskélne. Cathy bosszúsan felnyögött, lerúgta a cipőjét és belépett. Enyhén feszengve követtem.
-Csókolom!-próbálkoztam meg egy mosollyal.
-Helló!-kaptam meg az érzelemmentes választ, aztán Mrs Williams sarkon fordult és bement a konyhába. Hű. Szimpi... És ott van az a jellegzetes szag...
-Üdv, fiatalúr!-lépett oda hozzánk Cathy édesapja. Kezet nyújtott: ugyanolyan erős volt a szorítása, mint Cathy-é. Sokkal kevésbé éreztem magam feszülten, mint Mrs Williams esetében.
-Hmm, hmm... Oké, zellerkrémleves és csirkecomb a menü. Nem is olyan rossz! Anyu, levest nem kérek!-szólt be Cathy a konyhába.
-Akkor nincs csoki!-hangzott a válasz.
-Oké!-ment bele az alkuba Cathy. Az ebédlőben Cathy az apjával szemben, én Cathy mellett ültem le. A leves rendkívül finom volt, bár evés közben szinte végig magamon éreztem Cathy édesanyjának a tekintetét. Mire végeztünk a levessel, Cathy is elpusztított egy combot. Repetát kért, mire Mrs Williams szúrós szemmel nézett rá, és rápakolt még két combot. Gyorsan közlekedett, pont, mint Cathy. Vagy mint egy fránya vámpír.
-Anyu, kérhetek még?-nézett fel Cathy immáron ismét (!!) üres tányérjából.
-Nem-kapta meg a választ. -Vigyázni kell az alakodra.
-Cöh-dőlt hátra a szélen Cathy bosszúsan. Önkéntelenül is megmosolyogtam a mozdulatot. És az alakja is... úgy jó, ahogy van. Én öt combot ettem... és Cathy apja is.
-Nos, hogy teljesítesz az iskolában, Will?-kérdezte.
-Hát, elég jól, azt hiszem...-jól állok mindenből, hiszen asszem harmadjára végzem a gimit. Pff.
-Azt hiszed?-csapott le Mrs Williams, és olyan lendülettel ült a székére, hogy az odébb csúszott, neki a mellette levőnek, amin Cathy apja ült.
-Nyugi, Marylin! Inkább azt mondd meg, milyen irányba szeretnél elindulni?-nézett rám Mr Williams. Vállat vontam. Ha tudnám... megélek én szakma nélkül is.
-Az igazat megvallva... fogalmam sincs.
-Nem gondolkodtál még rajta?-vette át a szót Mrs Williams.
-De, de én...
-Anya ismered az én esetemet. Hiába gondolkodok, nem tudok választani. Egyébként Willnek mennie kéne, mert negyed kettőkor gitárja lesz-mentette meg Cathy lazán a helyzetet. Nem elég, hogy válaszolnom se kell, még itt is hagyhatom ezt a feszültséggel teli terepet, ahol úgy néznek, mintha bármelyik pillanatban megölhetnék valakit.
-Gitár? Tudsz gitározni?-örvendett meg Cathy édesapja. Hát, valamit tudok pengetni, de... -Szuper! Én is, de eléggé kezdetleges a játékom...
-Apa, hogy mondhatsz ilyet?-botránkozott meg Cathy. -Nagyon jól játszol!
-Csak szerinted-mosolyogtak egymásra, aztán kezet nyújtott.
-Gyere nyugodtan máskor is, szívesen látunk!-ja. Csak Cathy anyja nem.
-Helló!-köszönt el ugyanolyan hűvös hangnemben és bement a konyhába. Cathy majdnem felesett a cipőfűzőjében a nagy sietségben, hogy kijussunk a házból. Nagyot fújtam, amikor végre becsukódott mögöttem az ajtó.
-Azt hittem, anyukád következő kérdése már a barátságunkról fog szólni. Viszont isteni szakács! És jól kitaláltad a gitárórát!-azt nem éltem volna túl, ha ki kell jelentenem, hogy csak barátok vagyunk...
-Na ja... De azért adhatott volna még egy csirkecombot. Nehogy már ő vigyázzon az alakomra! Ilyen hülye indokot...-sóhajtott bosszúsan.
-Viszont most megyek, lekésem a gitárleckét!-vigyorogtam rá. Visszamosolygott.
-Oké!-ott álltunk egymással szemben, a megfelelő elköszönési formán gondolkozva. Aztán Cathy nemes egyszerűséggel közelebb lépett hozzám... és átölelt, amitől rögtön melegem lett.
-Este?-nézett rám reménykedve, miután elengedett.
-Párkány vagy csavargás?-mosolyogtam, miközben azon örvendeztem, hogy találkozni akar velem.
-Mindkettő-vágta rá. Mosolyogva figyelte, ahogy eltűnök a szeme elől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése