31. Izzás

   Elrohantam Henderson-ék házához, majd megálltam a verandától pár méterre. Átható vámpírszag érződött a levegőben. Vér egyelőre semmi... szerencsére.
     -Hé, Henderson!-kiáltottam el magam. Minő meglepetés, a három vámpírsrác közül épp Thomas bukkant fel előttem. Karba tettem a kezem.
     -William Grant-morogta üdvözlésképp. -Mit keresel itt?
     -Csak látni akartalak, szépfiú!-eresztettem meg egy gúnyos vigyort. -Dan itt van?
     -Nem!-hallatszott az emlegetett srác hangja a házból. Felvontam a szemöldökömet.
     -Randid van, igyekezz!-kiáltottam vissza neki. Elmosolyodtam, amikor az emlegetett elém ugrott.
     -Mit mondasz, Grant?
     -Valaki találkozni szeretne veled-ismételtem elfojtott vigyorral. Thomas Henderson megragadta a karomat.
     -Te itt ne szórakozz, világos?
     -Vagy te veszed le rólam a kezed, vagy én töröm le-válaszoltam. Dan egy mordulással leintette fivérét és felém fordult.
     -Szóval miről is van szó?
     -Cathy. Cathy találkozót akar-sóhajtottam. -Kíváncsi a francos képességed részleteire.
   Dan Henderson elvigyorodott és a vállamra csapott.
     -Akkor miért vagyunk még mindig itt? Nyomás!
     -A vasúthoz kell mennünk-morogtam kelletlenül. -Ott vár... ránk.

   A fák szélénél jártunk, a sín túloldalán, amikor megjelent Cathy. A síntalpakon állt és a környéket fürkészte, minket keresve tekintetével. terepszínű nadrágot és piros-fekete pólót viselt, amiben csinosabb volt, mint valaha. Dan Henderson felvont szemöldökkel állt meg mellettem.
     -Meg kell hagyni... ilyet még nem láttam.
   Ilyet még senki se látott. Ez a nem-teljesen-ember-lány olyan gyönyörű, hogy arra nincs szó. És engem szeret... Cathy észrevett minket, futni kezdett felénk. Aranyhaját mögötte lobogtatta a menetszél, ő maga kissé kifulladva érkezett elénk.
     -Sziasztok, itt vagyok, bocsi a késésért-hadarta.
     -Cathy, pont időben vagy-mosolyogtam.
     -Oké, nem figyeltem az időt-vállat vont. Dan Henderson hirtelen mozdulattal előrelépett és átölelte.
     -Rég bowling-oztunk, kislány! Sajna itt nem nagyon lehet...-bowling? Ezt hogy érti? A talajt nézte... Cathy gyorsan kicsusszant a karjai közül.
     -Megmutatod, mit talált Thomas ijesztőnek a szememen, amikor hipnotizáltál?-kérdezte kíváncsian.
     -Persze!-vigyorgott a vámpírsrác. -Hé, Grant!
   Szórakozottan rápillantottam... vesztemre. Daniel Henderson írisze előbb szivárványszínben, aztán fehéren ragyogott, én pedig többé nem voltam szabad akaratú lény.
     -Menj csak oda a kicsi lányhoz, hadd nézzen meg közelről!-utasított Dan. Cathy felé fordultam, aki döbbenten nézett rám. Persze... hisz amikor a vámpír hipnotizál, a pupillám átmegy feketéből fehérbe. Mint valami szellem... Hirtelen megjelent egy másik hang is a fejemben. Már nem csak Dan volt ott... hanem Cathy is. A nevemet ismételgette gondolatban, miközben a szemembe nézett... Megráztam a fejem és meglepetten tapasztaltam, hogy ismét szabad vagyok, semmi hipnózis.
     -Ezt meg hogy...? Hogy kerültél ki a befolyásom alól?-Dan sem értette a dolgot. Akkor... Cathy csinálta volna? Ő azonban lazán vállat vont és a vámpírsrácra nézett.
     -Futóverseny?-mosolygott merészen.
     -Hát, nem nagyon akarok gyereket verni-vigyorgott a srác. Vámpírok... azt hiszik, legyőzhetetlenek.
     -Ó, majd meglátjuk!-nevetett Cathy, mire a szívem dübörögni kezdett. -Addig?-egy kb. 100 méterre lévő fára mutatott.
     -Mehet! Háromra!
   Én számoltam, előre mulatva Dan vereségén.
     -Egy, kettő, három!
   Kilőttek, Dan vezetett... Kemény egy másodpercig, amikor is Cathy lazán leelőzte. A célig rávert vagy 5 métert. Nevetve odafutottam hozzájuk.
     -Ez hihetetlen! Hogy lehetsz ilyen gyors?-hitetlenkedett a srác. Cathy elégedetten a fatörzsnek vetette a hátát.
     -Hogy éltem túl, hogy Thomas a falnak vágott?-kérdezett vissza és a fűbe csúszott. A falnak vágta egy vámpír... mesélte régebben. Mesélte, amikor két alakban hülyítettem.
     -Hátha vigasztal a tudat, hogy rövidtávon engem is le szokott győzni-szóltam közbe.
     -Akkor se igazság. Visszavágót!
Cathy nyelvet nyújtott rá.
     -Oké, de már te fogsz nyerni. Én nem vagyok kifáradhatatlan vámpír, mint egyesek! Odáig, ahonnan indultunk?
     -Rendben. Grant, visszaszámolni!
   Nem tudtam megállni, hogy magam elé ne dünnyögjem:
     -Még jó, hogy nem vámpír, és hogy itt van nekem.
   Cathy megfeszítette az izmait és kilőtt. le kellett volna maradnia... Mégis győzött megint. Azonban ezúttal igazán elfáradt, a fűbe vetette magát, onnan nézett fel ránk.
     -Elképesztő vagy-hallottam meg a vámpírsrác bosszús szavait. Mosolyogva Cathy mellé huppantam.
     -Csodálatos vagy-mosolyogtam rá.
     -Ejnye, ne bókoljatok már annyira! Még a végén elpirulok!-legyezgette magát kényeskedve. Ez a stílus annyira nem illett hozzá, hogy elnevettem magam. Dan is. Cathy felült és körülnézett.
     -A győzelem végett kérhetek valamit?-nézett a vámpírsrácra.
     -Erről nem volt szó!-tiltakozott Dan. Megsimítottam a vállát. Bőre az érintésem nyomán tűzforróvá vált.
     -Mit szeretnél?-kérdeztem.
     -Hmm, már semmit! Megoldható-egy kisebb fához lépett. Az egyik alsó ágra helyezte a bal lábát, lendületet vett, és egy ugrással elérte, hogy egy fentebbi ágba kapaszkodva lógjon.
     -Gyertek!-invitált minket nevetve és tovább lendült egy következő ágra, ahol le is ült.
     -Bocs, de nekem mennem kell. Majd még beszélünk, Villám-Williams!-intett fel neki Dan Henderson, aztán utoljára rám pillantva elhúzott. Meg kell hagyni, ha vámpír, ha nem, ez rendes tőle, hogy itt hagyott minket kettesben. Cathy elunhatta a fán ülést, mert leugrott a földre. Pontosan mellém érkezett. Felkavarta a levegőt, megéreztem csodálatos illatát...
   Magamhoz húztam és megcsókoltam. Olyan szenvedéllyel, hogy azt hittem, a szívem egyszer csak leáll és nem ver többé. A levegő perzselt, izzott körülöttünk. A pólója dereka felcsúszott egy kissé, egy darabon szabadon hagyva a bőrét. Erre a fedetlen részre csúsztattam a kezem. Cathy bőre ugyanúgy tüzelt, mint az enyém. Égtünk... én leginkább az elfojtott vágytól. Kissé előrébb csúsztattam a kezem, majdnem elértem Cathy legalsó pár bordáit. Ő azonban elhúzódott és mosolyogva megfogta a kezemet.
     -Will... Will, ne-lehelte.
     -Nagyon nehéz, Cat!-súgtam vissza. Megszorított.
     -Sajnálom.
     -Nem neked kéne sajnálnod, hogy ilyen vonzó vagy...-cirógattam meg az arcát. Magához húzta a kezemet és összekulcsoltuk az ujjainkat. Nevettem és ismét megcsókoltam.
     -Gyönyörű vagy. Csodálatos. Egyszerűen tökéletes.
     -Css...-elengedte a kezemet és megérintette a számat. Olyan érzés volt, mint egy kisebb áramütés, a szívem is kihagyott pár ütemet. Az a fránya, szerelmes szívem...
   A fűbe huppantunk. Felé hajoltam, ő pedig átkarolta a nyakamat. Megsimogatta a tarkómat, válaszul az arcára szorítottam forró tenyeremet. A levegő felforrósodott, mintha a sivatagban lennénk... Azonban Cathy egy idő múlva eltolt magától.
     -Mennem kell ebédelni-mosolygott bocsánatkérően.
     -Nem bírom ki nélküled!-a hajába túrtam. Mosolygott.
     -Én se, de muszáj. Még meg kell csinálnom a házit, tanulnom kell...
     -Kit érdekel a suli?-súgtam a fülébe. Nevetett és óvatosan arrébb tolt.
     -Este 10-kor a párkányon!-mosolygott rám, miután felálltunk.
     -Ki nem hagynám!-azzal búcsúzólag még egyszer megcsókoltam.