Ma délután kirohantam farkasként a sínekhez, hátha láthatom Cathy-t... Akár egy pillanatra is. Azok az új cuccok, a szuper frizurája, ami olyan jól áll neki, olajzöld szemének csillogása... Hiányzott. Igyekeztem nem csak a tegnap délutánra gondolni: Cathy átkarolt, megölelt, megpuszilt... Te jóságos ég, egy szerelmes marha vagyok.
Odaérve döbbenten láttam, hogy ott térdel a kövek között és épp egy vöröses kavicsot vizsgál. Aztán mikor meghallotta a neszezésemet, ijedten megfordult... és megpróbált megdobni vele. Kár, hogy még ha eltalál, sem árt nekem, de amúgy is méterrel célt tévesztett.
-Bocsi... Amúgy szia-zavartan lesütötte a szemét. Nevetésszerű hangot hallattam és megböktem az orrommal. Cathy leült a földre, de rögtön utána fel is kelt és sóhajtott.
-Unatkozom... És tele vagyok energiával.
Unatkozik? És nem én untatom? Élvezi a társaságomat? Hű. Felpattantam és eliramodtam, hogy alakot váltsak, jó, hogy van cuccom, amit felvehetek...
-Ne már, hova mész?-szólt utánam csalódottan Cathy. Megtorpantam. Ha tudok, akkor mosolyogtam volna, de így csak fújtam egyet.
-Visszajössz?-reménykedő volt a hangja. Boldogság töltött el, de csak égre emeltem a szemem, jelezve, milyen hülye kérdés volt. Ja... pont, mint amilyeneket én szoktam feltenni.
Két perc múlva ismét ember voltam, siettem vissza Cathy-hez. Addigra már megint leült, így mellé huppantam. Igyekeztem nem a köztünk lévő, csupán 50 centi távolságra gondolni.
-Vagyis unatkozol?-mosolyogtam. Bólintott és felém fordult.
-Tulajdonképpen mi a... fajtád megnevezése? Thomas azt mondta, nem vérfarkas vagy...
Na már megint vámpírék. Mindegy. Rólam kérdez!
-Láthatod, hogy telihold nélkül is könnyen átváltozok, úgymond-sóhajtottam. -Ha mindenáron szeretnéd megnevezni a fajtámat, akkor az alakváltó a leghelyénvalóbb kifejezés.
-Alakváltó?-a homlokát ráncolva töprengett. Azt vártam, legalább elszörnyed egy kissé vagy valami... Azonban ilyesminek még nyomát sem láttam rajta. -Erről már olvastam. Könnyen váltogatod az emberi és állati alakodat, napszaktól függetlenül...
-Erősebb vagyok az átlagnál, magas a testhőmérsékletem, gyors vagyok...-folytattam a felsorolást, azonban Cathy megállított.
-Magasabb testhőmérséklet?
Egyetlen pillanatig haboztam, majd az arcára szorítottam a tenyerem. Csodálatos érzés volt... A tenyerem csak úgy sütötte az ő arcát, ő maga pedig megfejthetetlen pillantással nézett rám. Azonban Cathy hirtelen felpattant.
-Gyorsfutó verseny. Most.
-Biztos vagy benne?-vigyorogtam. -Tuti, hogy én nyerek.
-Addig megfelel?-mutatott egy kb. 50 méterre lévő fára.
-Olyan kis távon? Már most vesztettél megmondom előre.
-Biztos?-mosolyodott el. Hát, nem tudom, miben bízik, de egy ember nem tud engem lehagyni. Egy vámpír se...
-Háromra! Egy, kettő, há.... rom!-számolt vissza Cathy és kilőttünk.
Kilőttem, nem is nagyon figyeltem Cathy-t. Azonban a lépteit hallgatva megállapíthattam, hogy közeledik hozzám. Ez hogy lehet? Gyorsítottam, de hiába. Az utolsó 10 méteren könnyedén leelőzött, méteres előnnyel első lett. Nevetve a fűbe rogyott, mellkasa szaporán emelkedett-süllyedt a nagy erőkifejtéstől.
-Még hogy te nyersz!-nevetett. A szíve még mindig szaporán vert, jól kifáradhatott. De akkor is! Ez nem lehetett volna így.
-Lehetetlen! Hogy győzhettél le?-nem értettem.
-Én sem értem, de sikerült!-pihegte boldogan.
-Visszavágó!-követeltem bosszúsan. Ilyen nincs.
-Teljesen kifáradtam, te nyernél. Esélytelen-mosolygott.
-Vagyis várjam meg, amíg megint rendesen ver a szíved.
A mellkasára szorította a kezét és pár másodpercig csendben ültünk. Hallgattam a szívdobogását, ami szép lassan visszatért a normális ütembe.
-Tudod mit? Hagyjunk fel a versennyel. Majd... majd holnap visszavágsz. Visszatért az erőm, futhatunk, de most ne a győzelem legyen a cél, hanem csak a gyorsaság. Megegyeztünk?
Gyorsan visszanyerte az erejét. Csodálkozva néztem, ahogy felpattan, mintha az előbb nem is futott volna. Mintha nem is nyert volna velem szemben. Hihetetlen.
-Felőlem... De holnap lealázlak! Nem tűröm, hogy valaki hosszú távon diadalt arasson fölöttem.
Mosolygott és rajtpozícióba állt. Bal lábát előrébb csúsztatta, enyhén előrehajolt, kéz ökölbe szorítva... Aztán kilőttünk.
Cathy ezúttal már az elején leelőzött. Csodálatra méltó volt: nem is figyelt annyira az útra, a lábai mintha maguktól tudnák hova kell lépni. Hosszú léptekkel futott, hosszabbakkal, mint én. Oldalra nézett, a tájat figyelte. Boldogan felkiáltott és gyorsított, el is érte a végsebességét. Kezdett fáradni.
Olyan hirtelen fékezett le, hogy túlrohantam rajta. Pihegve a térdére támaszkodott, én pedig visszafutottam hozzá.
-Ez csúcs! Kár, hogy nem bírom tovább...
Eszembe jutott valami, izgatottan fordultam hozzá.
-Elvigyelek egy körre... háton?
Furcsán nézett rám, mire kissé vörösebb lettem.
-Farkas formában könnyen felülhetsz a hátamra, ha akarsz. Én pedig száguldok veled egy kicsit, úgy, mint a motoron-magyaráztam. A szeme felcsillant.
-Oké!-mondta izgatottan.
-Várj itt!-kértem. -És mielőtt megkérdeznéd, igen, visszajövök-kacsintottam rá. Nyelvet nyújtott.
Ugyanott várt, ahol emberként hagytam. Nem reagált furcsán... ó, egy srác egy perc alatt farkassá alakul? Meg se rezzent az arca, tökéletesen nyugodt volt. A szíve is normálisan vert, kicsit sem félt vagy ilyesmi. Odaálltam mellé, ő pedig felmérte a távolságot, ahová fel kéne kapaszkodnia. A hátam kb. mellmagasságban volt neki.
-Bocsi, ha fájdalmat okoznék...-azzal könnyedén felpattant a hátamra. Még csak nem is erőlködött vagy ilyesmi. Csak úgy felugrott, mintha normál méretű lennék. Hátrafordítottam a fejem és kérdőn pillantottam rá. Megértette mit akarok. Előrehajolt és átkarolta a nyakam, amitől rögtön bizseregni kezdtem.
-Mehetünk!-súgta a fülembe, én pedig kilőttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése