Az éjszaka fantasztikus volt. Együtt ültünk a párkányon, én átkaroltam Cathy vállát, ő pedig a mellkasomra hajtotta a fejét. Hallgattam a szívverését, ő pedig megszorította a kezem... Sosem gondoltam volna, hogy a szerelem ilyen csodálatos dolog. Főleg, ha viszonozzák.
Reggel a suliudvaron találkoztunk. Őt behozták kocsival, én pedig a fal mellett vártam őt. Mivel nem nagyon akartunk feltűnést kelteni (hejj, pedig de szívesen megmutattam volna a világnak, hogy ki az én barátnőm!), kézfogásra korlátozódtunk. Azonban az ikerklónok így is kiszúrtak minket. Gwendolyn olyat sikított, hogy aki eddig nem ránk figyelt, mind idefordította a fejét.
-Lehetetlen!-trappolt oda hozzánk márkás cipőjében. -Mondd, hogy nem jártok!-szegezte nekem az ujját, mintha Cathy ott se lenne. Pff.
-Nem. Még nem-villantottam rá egy mosolyt és megszorítottam Cathy kezét. Gwendolyn arca előbb vörös, aztán lilás árnyalatot vett fel.
-Hé! Jól áll neked ez a szín. Megy a sminkedhez!-szólt oda neki Cathy, aztán besétáltunk a folyosóra. Szerencsénkre Thomas Henderson véletlenül pont arra járt.
-Mit hallok?-cövekelt le előttünk. Megint megszorítottam Cathy kezét.
-Biztos jól hallottad, a szuper füleddel!-vigyorogtam rá keserűen. Henderson morogni kezdett, én pedig követtem a példáját. Ha harc, hát legyen harc.
-Figyelj, majd mi eldöntjük, mit csinálunk együtt. Ez nem a te dolgod!-pördült elém Cathy. Szokása szerint megragadta a lényeget.
-Cathy, te is tudod, mi ő!-biccentett felém. Na mintha ő jobb lenne.
-Tudom. de ő még nem próbált megölni!-a szívem kihagyott két ütemet, Cathy pedig lehajtott fejjel csendesen sírni kezdett. Henderson szeme megvillant, aztán végre felszívódott.
-Jaj, Cat, ne sírj...-öleltem át. Ha ez a... vámpír még egyszer megríkatja, a feje bánja.
-Bocs, nem tudom, miért bőgök örökké. De most megyek, még átnézem a fizikát...-azzal megtörölte a szemét és otthagyott a folyosón.
Visszamentem az udvarra a srácokhoz. Kissé furán néztek, amikor rájuk köszöntem.
-Sziasztok.
Összenéztek, aztán benyögtek egy helló-félét.
-Mi van?-néztem rájuk értetlenül. Darren vállat vont.
-Csak... szóval jársz a Williams-lánnyal, vagy nem?
-Én...-erre mit mondjak?
-Csak mert szerintem érdemes sietned. Többen is pályáznak rá.
Mérges lettem. Mi az, hogy pályáznak rá? Ő nem holmi lottó-főnyeremény! Ó, ő attól sokkal jobb...
-Pályázzanak csak, rajta!
-Nagyon bízol benne-röhögte el magát Chester, se semmi vidámság nem volt a hangjában.
-Miért ne bíznék?-tártam szét a karom. -Azt mondta... szerelmes belém.
-Sok csaj mond sokfélét-legyintett Chester. -Várd ki a végét...
-Cathy nem olyan!-ragadtam meg Chester pólójának az elejét.
-Nyugodj le, hé!-lökte el a karomat. -Nagyon kiismerted...
-Chester-szólt rá halkan Rex. Felmordultam.
-Cathy-t hagyjátok békén. Hagyjátok békén!-azzal elrohantam.
Délután és a szünetekben elkerültük egymást. Este 8 felé nem bírtam tovább nélküle, elrohantam hozzá. A szokásos: fel a párkányra, be az ablakon. Cathy az ágyán feküdt összegömbölyödve, de nem aludt.
-Halihó!-köszöntem rá vidáman. Rám nézett, de nem viszonozta a mosolyomat.
-Hány óra?-kérdezte halkan. Aggódva odaléptem hozzá és a homlokára tettem a kezem. Nem volt láza.
-Mi a baj? Amúgy nyolc.
-Áhh...-sóhajtott, aztán lassan feltápászkodott az ágyról, kezét a hasára szorítva. Értetlenül figyeltem.
-Hova mész?-kérdeztem zavartan és a hajamba túrtam.
-Fürdőszoba. Most van meg-nézett rám. Egy darabig értetlenül néztem, aztán rájöttem. Ó, hát persze... és az akkor szokásos görcsök.
-Ó, akkor nem zavarlak... szia!-azzal sajgó szívvel, búcsúzólag odahajoltam és megcsókoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése