24. Újabb roham

   Meglepően ügyesen ért földet. Esés közben hátról hasra fordult a levegőben, összegörnyedt, a térdét behajlította. Puhán, szinte hangtalanul (!!) érkezett a földre, én pedig pontosan mellé, jóval nagyobb puffanással.

     -Na, mit szólsz?-mosolygott rám elégedetten. Pff, szerencséje volt. Ha nem lett volna, akkor most itt feküdne, törött lábbal, kézzel... vagy nyakkal. Dühösen megragadtam a karját és megráztam, miközben suttogva lehordtam. Még csak az hiányzik, hogy az a furcsa anyja felébredjen.

     -Elment az eszed? Mi van, ha kitöröd a lábad? Vagy a kezed? Vagy ha véletlenül rád esek? Vagy ha valami élesre vagy keményre esel? Ezt soha többet ne csináld!

   Megtántorodott, bűnbánóan nézett rám, de nem érdekelt. Még egyszer megráztam, majd felegyenesedtem.

     -Nem kísérletezésre van a tested! Hogy tehetted ezt? Hogy álltam volna a szüleid elé, ha bajod esik?

   A szeme megvillant, választ sem várva felugrott és rohanni kezdett. Utána futottam. Sajnos gyorsabb volt, nem tudtam beérni. Reménykedtem abban, hogy elfárad. Miért fut előlem? Átugrott a kerítésükön és a vasút felé rohant.

     -Cathy! Kérlek, állj meg! Vagy lassíts! Cathy!-kiáltottam kétségbeesetten. Kit érdekelnek a szülei?

Nem reagált. Gyorsítani próbáltam, de már nem ment.

     -Cat...-nem hittem volna, hogy meghallja, de sikerült. Megtorpant és lassan felém fordult. Kifejezéstelen tekintettel nézett rám. Óvatosan közelebb húztam magamhoz.

     -Sajnálom, Cathy, de be kell látnod, hogy nekem van igazam...

A szeme megvillant, mint a macskáknak szokás. Felemelte a bal karját és a pillantásából rájöttem, hogy ismét karmolászni akar. Mi a fene van vele? Megfogtam a bal csuklóját.

     -Nem-nem, mára befejeztük a...

   Meglendítette a jobb kezét és körmeit a nyakamba vágta. Összerándultam és odakaptam.

     -Francba, mi van veled?

Hátrált és körbelesett. Egy hatalmas diófán állapodott meg a tekintete: odarohant, ugrott és mászni kezdett. Hamarosan már az ágak közül nézett le rám.

     -Cathy, lejönnél?-álltam a fa alá. Nagyon hülyén éreztem magam. 

     -Oké, akkor felmászok én is!-ragadtam meg egy ágat. Cathy mosolyogva megvárta, hogy alá érjek, aztán leugrott. 

     -Cathy, ez nem vicces, mi van veled?

   Nem válaszolt, visszarohant az udvarukra. Még intett egyet, aztán berohant egy apróbb épületbe, gondolom a fészerükbe. Utánamentem. 

   Jól hallottam szívverését, légzését, éreztem az illatát. 

     -Cathy, tudom, hogy itt vagy. Elmondanád, mi történt veled?

Arra fordultam, amerről a szívdobogás hangját tippeltem. Kár, hogy semmit se láttam a koromsötétben.

     -Cathy? Ott vagy? Érzem az illatodat...

Megmozdult, mire megfogtam a karját.

     -Megvagy!

   Szaggatottan szívta be a levegőt, aztán kilépett az udvarra. Nem nézett rám, a füvet fixírozta maga előtt.
     -Sajnálom. Én... nem tudom mi jött rám. Roham...
Szóval ezt hívja rohamnak.
     -Hát... kissé furán viselkedtél, való igaz.
     -Legalább... van sejtésed arról, mi lehetek én?-a hangja szomorú volt, mintha bántaná valami. Végiggondoltam a furcsaságait... Aztán eszembe jutott az anyja ismerős, jellegzetes illata. Még Cathy-n is érződött belőle egy kevés. aztán valami beugrott.
     -Szereted a húst?
     -Mi az hogy!
     -És a halat? Szardínia, tonhal...
Undorodva megrázta a fejét.
     -Fúj, dehogy! Utálom! A szagát, a színét... Bah!
     -És a víz?
     -Imádom!
Csalódottan elhúztam a szám.
     -Bármilyen képtelenül hangzik, macskaszerű génekre gondoltam. De hal nélkül, vízzel...
     -Macskaszerű... Wow! Talán tigris? Vagy oroszlán?-lelkesedett. elmosolyodtam.
     -Kizárt. Jellegzetes szaguk van, a dzsungelben már megtapasztaltam.
     -Te voltál a dzsungelben? De jó neked!-sóhajtott ámuldozva.
     -Nem volt olyan jó, mint gondolod. Egyébként vissza kéne menned az ágyba. Hajnali három van-kacsintottam.
     -Ó... muszáj?-kérdezte csalódottan. Nevettem.
     -Nem, de holnap délig fogsz aludni, én pedig úgy terveztem, rohangálok majd egyet a vasútnál.
Őrjöngő szívvel vártam, mit válaszol.
     -Ezek szerint holnap is találkozunk?-a hangja felhőtlen örömről tanúskodott, de próbálta lecsillapítani magát. -Vagyis... tényleg? Lehet, hogy majd kimegyek...
   Nevettem.
     -Bírom, amikor közönyöst próbálsz játszani. Viszont most már menj vissza aludni.
   Sóhajtott, egy szó nélkül ballagtunk vissza a házukhoz. Cathy felnézett az ablakára, a földre, majd megint fel.
     -Az előbb volt rohamom, szóval még valami biztos maradt belőle.
   Meg se tudtam kérdezni, mire készül, elrugaszkodott. Elképesztően ügyes volt. Mintha tudná, mikor hogy mozdulni. Pontos volt az ugrás, guggolásban landolt a párkányán. Mosolyogva tapsoltam neki egy kicsit és mellé ugrottam.
   Betessékeltem az ablakon. Amikor ő már odabenn állt, én pedig még a párkányon voltam, egy darabig némán néztük egymást.
     -Akkor... jó éjt, Will.
     -Szép álmokat, Cat.
   Nem tudtam ellenállni neki. Olyan aranyos és vonzó volt, ahogy ott álldogált... Beljebb hajoltam, közelebb hozzá. A szíve rögtön gyorsított, mire elmosolyodtam. A füle mögé simítottam egy elszabadult hajtincset. A szívem, a testem többet követelt, így gyorsan leugrottam és beleolvadtam a sötétségbe, még Cathy szemének is láthatatlanul.