A héten Cathy-nek végig fájdalmai voltak. A suliban pedig az ikrek nem hagytak minket békén: Gwendolyn Cathy-t szidta, Gretchen pedig előttem illegette magát. Mintha valaha is szeretnék egy ilyen műanyag babával járni.
Minden este kiültünk a párkányra. Zavartan figyeltem, ahogy Cathy éjjellátó-üzemmódban a környéket szemléli és a szívverését hallgattam. Egyik este Cathy-nek különösen erős fájdalmai voltak.
-Rosszabb, mint egy roham-nyögte. -Kevésbé fáj, de tovább tart.
Megsimítottam az arcát. Szörnyű, hogy itt nézem tehetetlenül... Cathy hirtelen megfordult, hogy nekem háttal legyen és előrehúzta magához a kezemet. Aztán a hasára tette a kezemet, tenyérrel lefelé. Döbbenten ültem, Cathy pedig boldogan sóhajtott és közelebb bújt hozzám. A pulzusom megkergült, én pedig a másik kezemmel átkaroltam a vállát.
A vasútnál rengeteg futóversenyt rendeztünk, amiket majdnem mindig Cathy nyert meg. Volt olyan is, hogy átváltottam farkas alakomra, ő pedig a hátamra ült... csodálatos érzés volt. Boldoggá teszek egy lányt... és a lány szeret engem.
Egyszer épp a szobájában voltunk, a szőnyegen fekve. Cathy alattam feküdt, én pedig kisimítottam egy tincset az arcából... amikor észrevette a négy kis heget a nyakamon.
-Ezt hol szerezted?-kérdezte kíváncsian. Felé fordítottam a bal alkarom belső részét, ahol ugyanilyen kis sebhelyek voltak.
-Ezeket te csináltad, mikor levetetted magad a párkányról. Csak kicsit fájt-mosolyogtam rá.
-Ó!-mondta meglepetten.
-Belém vágtad a körmödet.
-Ó...-az ujjaira nézett, a körmeire, amik csillogtak a fényben. Óvatosan megsimította a kezemen lévő hegeket. -Sajnálom...
-Ne sajnáld!-emeltem fel és szorítottam magamhoz. Hitetlenkedve nézett rám azokkal a gyönyörű zöld szemeivel.
-Nem haragszol?
-Mért haragudnék?-nevettem és megcsókoltam. Rögtön elöntött az a hülye vágy... Cathy derekára csúsztattam a kezem, aztán egy egész kicsit fentebb...
-Will!-szólt rám mosolyogva. Bűnbánó arcot vágtam. Az a hülye VÁGY... Cathy mosolyogva megsimította az arcom.
-Még ne!-kérte halkan. Egy újabb engedetlen tincset simítottam a füle mögé.
-Jól áll neked ez az új frizura. Meg a frufru-borzoltam meg egy kicsit a haját. Zavartan mosolygott.
-Köszi...
-És az is, amikor zavarba jössz!-nevettem, ő pedig bosszúsan fújt egyet.
-Meg az is, amikor hitetlenkedsz...-csiklandoztam meg a nyakát. Hátrakapta a fejét és feltérdelt.
-Védd magad!-támadott ő is. A nagy hempergésben kissé felcsúszott a pólóm... ami nem is érdekelt, amíg meg nem láttam Cathy elhűlt arckifejezését.
-Te jó ég!-tápászkodott fel. Elvörösödtem és gyorsan megigazítottam a pólóm. Az a pár régi heg a hasamon... azokról jobb nem is beszélni.
-Mi volt az?-kérdezte óvatosan. -Ugye nem én...?
-Nem, nem te!-szakítottam félbe ingerülten. Mért kellett ilyen hülyének lennem, hagyni, hogy észrevegye...
-Akkor ki okozta?-kérdezte halkan.
-Azt neked nem kell tudnod!-szinte kiabáltam. Király, most kíváncsi. Cathy-re néztem, aki ijedten hátrébb húzódott tőlem. Az az arckifejezés... utána nyúltam.
-Jaj, ne...
-Ki volt képes erre?-hangja nem volt több suttogásnál.
-Nem érdekes, Cat, felejtsd el...-öleltem át. Sírni kezdett. Dehogy felejti.
-Most mi rosszat mondtam?-fogtam két kezem közé az arcát.
-Azt hittem, többé már nem fogsz titkolózni...-lehelte és eltolta a kezem. Az ágyára kuporodott, hátát a falnak döntve. -Kérlek, menj el.
Eszembe jutott, amikor Henderson végett kórházba került és ott feküdt az ágyhoz kötve... Azt kérte, ne menjek el, és én mégis otthagytam. Most pedig ő küld el engem.
-Cat, ne, kérlek...
Alig tudtam szemmel követni a mozgását, máris támadó pozícióban, meggörbített háttal állt előttem.
-Menj el! Tűnj el!-morogta, én pedig minden egyes szónál rosszabbul éreztem magam.
-Nem...-nem engedte, hogy végigmondjam, az ablakhoz lendített és kilökött a párkányra.
-Menj, mielőtt olyat teszek, amit később megbánok!-halálosan komolyan gondolta a szavait. A szívem veszettül fájt: megint megbántottam. Gratulálok magamnak.
-Cathy, én...-próbálkoztam utoljára, mire Cathy megint meglökött.
-Menj... már!-szomorúan rápillantottam, aztán leugrottam. Hallottam az ablak csapódását és hogy Cathy ismét sírni kezd. Nem tudtam hallgatni...
Éjjel megint visszamentem, farkas alakban. Vonyítottam egy kicsit, de csak annyit értem el, hogy dühösen kiszóljon:
-Csendben légy!
Egy utolsót vonyítottam és eltűntem a sötétségben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése