-Ki küldött?-kérdezte Theo. A fiú köpött egyet, de nem szólt semmit. Will felmorrant és a fogai közé kapta a bokáját.
-Jobb lenne, ha elmondanád-tanácsoltam. -Jobb egyben meghalni, mint több részre szakadva.
A fiú megvetően fújt és rám nézett. Zihált, ahogy egyre közelebb került a halálhoz.
-Azt mondta... azt mondták, hogy téged... vagy hozzalak el... vagy öljelek meg...
-Ki mondta?-vágott közbe Theo. A srác gonoszul vigyorgott.
-Én soha nem...-felordított, amikor Will fogai a húsába mélyedtek. -Azt mondták, fontos vagy valakinek. És... el kell... intézni az ügyet.
-Vagyis valaki miatt akartál engem megölni-mondtam halkan.
-Kellett... Megparancsolta... Én nem tettem volna... Láthattad...-vért köhögött. Szánalmat és megvetést éreztem iránta.
-Szégyellhetnéd magad. Azért akartál megölni, mert kérték? És még csak utána sem jártál a dolognak.
-Egy emberlányt kellett megölnöm, akit valaki szeret. Leírást adtak... De te... nem vagy ember. Mi vagy te?-kitágult pupillával meredt rám, másodpercei voltak hátra.
-Ha elmondod, ki küldött, én is elmondom, mi vagyok-ajánlottam. A fiú arca eltorzult.
-Soha...-Theo egyetlen mozdulattal elroppantotta a nyakát.
-El fogom égetni a holttestet-mondta és nekilátott a tűzrakásnak. Én a fiú vérétől vörös kezemre néztem, majd a tenyeremet egy fatörzshöz csaptam. Jól kivehető lenyomat maradt a kezem helyén.
-Egy kis utalás a bérgyilkos megbízójának-mondtam és sarkon fordultam azzal a céllal, hogy végre hazamegyek. Észre se vettem, hogy közben elállt az eső. Will azonban megragadta a nadrágszáram csücskét, így visszafordultam.
-Mi az?
Félrebillentett fejjel, kérdőn nézett rám.
-Megyek haza. Remélhetőleg addig nem próbál meg más is megölni.
Megrázta a fejét és hozzám dörgölőzött.
-Nem kell kíséret. Meg tudom védeni magamat.
Halkan morgott, mire dühbe gurultam.
-Nem vagyok gyerek, ha még emlékszel!
Nyöszörgött, kérlelve rám pillantott. Ettől a nézéstől elolvadtam, a nyakába akartam borulni... Megráztam a fejem, hogy rendbe tegyem gondolataimat.
-Én nem...
Will halkan kaffogni kezdett. Nevetett, mert tudta, hogy nyert ügye van. Theo intett, miközben egy óriási faágat vitt fél kézzel.
-Menjetek csak, megleszek.
Így ketten futottunk haza. A bejáratban Will megint megállított. A szeméből újabb kérdést olvastam ki.
-Hogy miért fogom fel ilyen lazán a dolgokat? Ha meg akar valaki ölni, csak jöjjön!-vontam vállat. -Nem vagyok olyan gyenge ember, mint amilyennek első pillantásra tűnök. És-hajoltam le hozzá és átkaroltam a nyakát. -Köszi, hogy megmentettetek. Lehet, hogy azért magam is boldogultam volna-böktem oldalba vigyorogva, mire ő is meglökött az orrával. Egyik mancsát a térdemre fektette, majd ráhajtotta a fejét is. Nevettem.
-Ilyenkor olyan vagy, mint egy kutya.
Megbillentette a füleit. óvatosan kicsúsztam alóla.
-Most tényleg megyek. Szia!-intettem neki még egyet mosolyogva, majd bánatos tekintetétől kísérve beléptem az ajtón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése