Dudáltak a házunk előtt. Itt van Will és Caroline.. Aggodalmasan néztem anyára, ő azonban csak mosolygott és az ajtó felé mutatott. Nagy levegőt vettem és a gitártokkal a kezemben, nyomomban anyuval és a fényképezőgépével kiléptem. Még jó, hogy Carry Will-lel jött, gyorsan túlesünk ezen az egészen. Beálltunk pár fotóhoz, először Carry és én, utána én Will-lel és végül mindhárman.
Anyu figyelmeztetése után(érjek haza éjfél előtt! ELŐTT!)a kocsiban én az utasülésre, Caroline hátra ült. Will mosolyogva rám nézett, mielőtt elindultunk.
-Gyönyörű vagy.
-Nem én, hanem Carry-javítottam ki nevetve és barátnőm felé fordultam. -Jól áll neked a lila.
-Neked meg minden-mosolygott rám, mire zavartan vállat vontam. A helyszínre érve rögtön észrevettem Matt-et és Jessicát. Jessicával ott volt Theo is, mosolyogva intettünk egymásnak. Caroline gyorsan elszaladt, mert Rex már várta. Már én is ki akartam szállni, amikor Will egy kis csomaggal megállított.
-Elő-szülinapi ajándék-nyomta mosolyogva a kezembe. Kíváncsian nyitottam ki az alig tenyérnyi dobozkát.
-Ez gyönyörű!-kaptam a szám elé a kezem. Egy ezüst nyaklánc volt az, vékony szíjjal és egy hosszúkás medállal, ami leginkább egy könnycseppre hasonlított. Amennyire tudtam hátat fordítottam Will-nek és odaadtam neki a nyakláncot. Ugyanott van a helye, ahol Caroline-ét is hordom: a nyakamban.
-Feltennéd?
Óvatosan bekapcsolta a kis zárat, majd ujjaival megsimította a tarkómat. Alig tudtam megállni, hogy bele ne borzongjak az érintésébe. Visszanéztem és rámosolyogtam, majd mentem a bandámhoz. Jess hozzám lépett és megnézte a nyakláncomat.
-Hm, szép darab. Igazi ezüst.
-Köszi. Will adta.
-Tudom-villantotta rám sugárzó mosolyát. Hát persze, hiszen vámpír szuperérzékekkel. Jess megnézte a gitáromat, majd vállba veregetett.
-Jó kis hangszer. És előre is boldog szülinapot.
-Köszönöm-mosolyogtam. -Mehetünk?-Jess bólintott és eltűnt a színpad irányában. Hisz minek is várjon be minket. Nekem nem volt kedvem szaladgálni. Matt megragadta a karom.
-Várj!-már indultam volna, de megálltam és visszanéztem.
-Igen?
-Én... én is szeretnék majd adni... vagyis mutatni valamit.
-Nos, még van időnk a kezdésig... mutasd most!-kértem kíváncsian. Matt mosolygott, majd a saját kocsijához húzott. A gitárt beraktam a hátsó ülésre, izgatottan vártam, mi lesz ebből. Nemsoká rájöttem, hová megyünk: a tóhoz. Valami fénylett a víz felszínén. Kinyitottam a kocsiajtót és közelebb sétáltam. Nem a hajóm volt az: valaki úszó gyertyákat helyezett el. És nem is akárhogy... A lángocskák egy szót adtak ki. A nevemet.
-Tetszik?-kérdezte Matt félrebillentett fejjel és a farmerja zsebébe dugta a kezét.
-Nagyon!-ugrottam a nyakába. -Tudod... ez az egyik utolsó napom-hajtottam le a fejem. Jobbnak éreztem elmondani neki. Még ha ez nem is a teljes igazság. Ki tudja, hogy beszélhetünk-e még az átalakulásom után is.
Matt elsápadt és körém fonta a karját. Úgy álltunk egy percig, majd óvatosan kibújtam szorításából. a kezemet nem volt hajlandó elengedni, így sétáltunk vissza a kocsihoz. Az autóba beülve egy pillanatig közelebb hajolt hozzám, megigazította egy tincsemet, aztán indultunk vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése