99. A Május-bál

   Visszaérve a Május-bál helyszínére(nem tudtak neki jobb nevet adni? nem is bál igazából) gyorsan a színpadhoz rohantunk. Kezdeni kellett, a tömeg már hiányolta a zenét. Gyorsan egyeztettünk még egyet, hangoltunk és játszani kezdtünk.
   Nem volt sokkal nehezebb éneklés közben gitározni is. Csak figyelni kellett a ritmusra, a szöveget tudtam, a dallamot tudtam, az ujjaim maguktól keresték a megfelelő hangokat a gitáron. Nem okozott nehézséget az sem, hogy állnom kellett. Rosszabb volt, hogy a közönség javarészt ismerősökből állt. Nem mindegy, hova néz az ember, ha mindig odaintenek neki, rámutogatnak, felé integetnek. Többnyire egy pontra szegeztem a tekintetem, ahol nem állt senki, vagy ahol nem állt közeli ismerős.
   De ott volt a tömegben Will is. Állandóan magamon éreztem a tekintetét, ami kissé frusztrált. úgy néz rám, mintha a következő pillanatban összeeshetnék, vagy ilyesmi... Mondjuk ki tudja, mi fog történni azon a 16. születésnapon, ami már oly közel van.
   Nem csak Will figyelt engem, hanem Matt is. Kezdtem úgy érezni, hogy tényleg ez az utolsó napom. Szerencsére szünet következett. Gyorsan az órámra néztem: fél tizenegy. Letettem a gitárt egy székre és leugrottam a színpadról. Sajnos még így is jóval magasabb voltam a többségnél. Magas lány+magassarkú=még magasabb lány. A kert(tényleg kerti parti) szélére sétáltam a sövényhez és az égre néztem.
     -Gyönyörű, igaz?-kérdezte hirtelen valaki közvetlenül mellettem. Meglepetten néztem a szintén az eget figyelő Thomasra.
     -Szép fényesek a csillagok. És a telihold. Victoria hol van?-néztem rá.
     -Szerintem a bátyját nyúzza valamivel-mosolyodott el. -Együtt jöttünk.
     -Hajjaj... Will mérges lesz. Biztos úgy meséli majd nekem, mintha rossz hatással lennél a húgára... Már ha elmeséli.
     -Ezt úgy érted, hogy nem biztos, hogy az orrodra köti, vagy hogy nem lesz rá alkalma?
     -Talán mindkettő-sóhajtottam. -Holnap lesz a 16. születésnapom, amikor ki tudja mivé... fejlődök. Még a végén belőlem is vámpír lesz.
     -Hozzád nem illene a vámpírság.
     -Én se bírom elképzelni, hogy halottsápadtan villogtatom a fogaimat-mosolyogtam rá. Nevetett.
     -Vagyis én ezt teszem.
     -Igazából nem mindig-nevettem én is. -Most megyek. Vége a szünetemnek.
Elindultam a színpad irányába, amikor utánam szólt.
     -Cathy!
     -Igen?-mosolyogtam.
     -Nem csak az éjszaka gyönyörű. Te is-azzal visszafordult az ég felé. Csak egy egyszerű baráti bók volt, nem jelentett semmit. Akkor is boldog lettem tőle. Vidáman ugrottam vissza a helyemre és a nyakamba akasztottam a gitárt.
     -Kezdhetünk?-néztem Matt-re és Jess-re.
     -Persze!-azzal játszani kezdtük a következő számot.