Azon a héten a szokottnál is több időt töltöttem Scott-tal. Ez az utolsó hete a változások előtt... Rengetegszer volt rohama, nagyon sajnáltam. Milyen rossz lehet neki... Aztán péntek este már nem reagált a hívásaimra és SMS-eimre, szombaton pedig ki volt kapcsolva.
A suliban nem volt semmi érdekes: a Greenhold-ikrek a divatról fecserésztek és fiúkra vadásztak, a motorosok bandáztak, mi Carry-vel pedig végigdumáltuk a szüneteket. Thomas-szal pedig az órákat. Fura: ha valaha is elképzeltem egy vámpírt, egyáltalán nem Thomashoz hasonlónak gondoltam. Természetesen vörös szem, hegyes és hosszú szemfogak, éjszakai életmód, mértéktelen vérivás. Ennek Thomas pontosan az ellentéte volt: gyönyörű zöld szempár, az átlagtól csak egy kicsit hosszabb és fehérebb fog, és semmi baja sincs a napon. Még csak nem is füstölög, vagy ilyesmi. Jó, ez hülyén hangzott.
Aztán egy héttel később Scott végre felhívott.
-Megtörtént!-hadarta izgatottan a telefonba. -Látnod kell... Fantasztikus! Mindig is erre vágytam...
-Én... majd megtapasztalom saját magam. Figyelj, nekem is itt a szülinapom két hét múlva... Majd akkor találkozunk és együtt... Hű. Nemsokára 16 vagyok...-sóhajtottam. Scott nevetett.
-Már alig várom, hogy új formánkban találkozhassunk.
-Hidd el, hogy én is.
Miután letettük, sokat töprengtem Scott szavain. Fantasztikus... Erre vágyott... Vajon mi lesz belőlem?
Hétfőn a suliban Will megállított. Karba font kézzel állt előttem, fekete tincsei szanaszét meredeztek. Szóval helyes volt, mint mindig. Nekem pedig a szívem gőzerővel dobogott, mint mindig, mikor megláttam.
-Beszélni szeretnék veled-kezdte.
-Csak tessék.
-Úgy értem, négyszemközt-mutatott körbe. A banda többi tagja (a farkasok) a födet bámulták, de közben nagyon is füleltek.
-Úgyis hallanak mindent, nem?- vontam fel a szemöldökömet.
-Hátha így nem....
A lehető legmesszebb sétáltunk tőlük. Will leengedte a kezét és nagy levegőt véve belekezdett.
-Figyelj, én tudom, hogy most nem vagyunk jóban. Azzal a legutóbbi cuccal jól elszúrtam a dolgot...
-Mivel is?-billentettem félre a fejem. Bár tudnék haragudni rá.
-Hát a... kémkedéssel...-lehajtotta a fejét. -De értsd meg, nem nagyon érzek bűntudatot emiatt. Csak azért, mert nem szóltam róla. Kellett volna... sajnálom. De... én nem szeretnélek veszélyben tudni téged.
-Én...-köhögőroham tört rám. Előregörnyedtem; vért köhögés jön. Will aggódva simította meg a hátam, miközben én vörösre szennyeztem a füvet. Még jó, hogy nem látta senki. Felegyenesedtem és kisimítottam egy tincset az arcomból. A cipőmmel megdörzsöltem a vérfoltot, elkentem, hogy ne látsszon annyira.
-Ez... gondolom normális nálad-mondta halkan Will.
-Ja. Véres vagyok?
Megrázta a fejét, majd a falnak dőlt.
-Nagyon... rossz volt?
-Elmegy. Meg lehetne szokni... idővel. Majdnem megfulladok, meg vér is van... Azért egy fájdalomhullámtól jobb-fordítottam el a fejem.
-Nézd, visszatérve az előbbi témánkhoz. Bocsánatot kérek, amiért nem szóltam, hogy... figyellek. Már annyit hibáztam, akkora egy balfék vagyok, elszúrok mindent! Valahányszor közelebb kerülhetnék hozzád, olyat teszek vagy mondok, amivel ismét eltaszítalak magamtól. És most te utálsz...
-Nem utállak-szakítottam félbe. Meglepetten, de boldogan felcsillanó szemmel nézett rám.
-Nem? De hát kerültél, meg minden...
-Igen, kerültelek, nem néztem rád, nem álltam szóba veled... De ott voltál minden álmomban és gondolatomban-lesütöttem a szememet. -Próbáltam kissé dühösebb lenni rád, de nem ment. Reménytelenül szerelmes vagyok beléd, Will Grant. És ez ellen nem tehetek semmit.
Will mosolyogva, ravaszul csillogó szemmel méregetett.
-Ebben az esetben már csak két hetet kell kibírnod nélkülem...
-Hülye!-csaptam meg nevetve, mire ő a karjába zárt, én pedig boldogan hozzásimultam. Úgy hiányzott már ez az igazi, forró, vérpezsdítő ölelés...
-Hiányoztam, mi?-súgta a fülembe. Csiklandozott a lehelete.
-Mert én neked nem?-kérdeztem vissza. Nevetett és megsimította az arcomat. Egy darabig mosolyogva öleltük egymást, aztán elhátráltam.
-Két hét.
-Számolom a napokat. Ó, az a 16. születésnap...-sóhajtott. -Nos, az etikett azt is tiltja, hogy egymás mellett sétáljunk be?
-Lehet, de most eltekintünk tőle-vigyorogtam. A bandához érve Darren felvonta a szemöldökét.
-Megint jártok? Csak úgy sugárzik belőletek a boldogság. Bár nem csak az...-Will röhögve oldalba bökte.
-Ne lelkizz. És nem, még nem járunk.
-Még...-Chester mellém sündörgött. -Akkor, ha nem vagy foglalt, eljönnél velem a Május-bálra?
-A hova?
-Igaziból egy kerti parti-féleség lenne a közelben, megy a fele suli. Még többen. És nincs párom.
-Hát...-a minket figyelőkre néztem. Gladys ott állt tőlünk nem is olyan messze, és kőarccal bámult. Nem engem, hanem inkább Chestert. Ó-ó, féltékenység?
-Ne velem menj, hanem azzal a lánnyal ott! Gladys, az osztálytársam-magyaráztam halkan. Chester az emlegetett személyre nézett, majd némi habozás után elindult felé. Gladys arca a beszélgetésük alatt végig lángolt, de mikor a fiú hátat fordított neki, boldogan intett nekem.
-Na, van párom-közölte velünk Chester az amúgy is nyilvánvaló tényt.
-Hát, akkor csak én és Otto maradtunk partner nélkül-mosolygott rám Will. Rex úgyis Caroline-nal jön, Darren pedig egy kilencedikessel. Otto védekezőn feltartotta a kezét.
-Bocs haver, de elutazok a családdal. Egy hetet Ausztriában leszünk, már le van zsírozva.
Will sóhajtott és ismét rám nézett.
-Maradtam én...
-Chester, van szórólapja ennek a bulinak?-kérdeztem a szőke srácot, gyorsan elfordulva Willtől. Ha most szemkontaktus alakulna ki köztünk, tuti rávetném magam. Ott helyben. Előrángatott egy gyűrött papírt a táskájából. Gyorsan átfutottam.
-Nem élő zene lesz?
-Nem, nem találtak bandát. A Halloween-esek felmondtak-vont vállat. Egy hirtelen ötlettől vezérelve odébb vonultam telefonálni. Hallják minden szavamat, de legalább én nem hallom annyira őket. Konferenciahívást indítottam Matt-tel és Jessicával.
-Oké, sziasztok! Egy partira jelentkezhetnénk együttesként. Hogy tetszik az ötlet?-gyorsan beavattam őket a részletekbe.
-Jó, de kéne egy név-mondta Jess.
-Legyünk Fáradhatatlanok-javasolta Matt. Jess-szel egyszerre helyeseltünk.
-Szuper! Akkor majd még egyeztetünk számokat.
-Előbb várjuk meg, elfogadnak-e minket-nevettem. -Na jó, most le kell tennem. Majd hívlak titeket később!
Boldogan szaladtam vissza a többiekhez. Caroline odalépett hozzám és rögtön izgatottan tárgyalni kezdtük a partit. Pontosan csengetésre végeztünk is a részletek megvitatásával, így vidáman intettem egyet a többieknek és szaladtam órára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése