53. Randi vagy nem randi?

   Reggel azzal a boldog tudattal öltöztem, hogy megnyertem a fogadást. A lábamnak ugyanis semmi baja nem volt, meg sem látszott, hogy az estét magassarkúban töltöttem(és még táncoltam is). Éppen a felsőmet igazgattam, amikor megszólalt a telefonom. Ismeretlen számot jelzett ki.

     -Helló, Cathy! Találd ki, ki vagyok: tegnap találkoztunk, táncoltunk, és megnyertem egy fogadást.

     -Szia, Matt. Bocs, de a nyerés nem stimmel!-mosolyodtam el és az ágyam szélére ültem. -A lábamnak semmi baja. Olyan, mint újkorában... 

     -Hiszem, ha látom.

     -Oké, ma délután a Mix cukrászdában. Hozz pénzt, mert jössz egy fagyival.

     -Kettőkor?

     -Tökéletes!-búcsúztam. A telefont letéve Will ugrott be az ablakon és mellém huppant. Összeráncolt homlokkal nézett rám, mire felnevettem.

     -Mi az, puszit se kapok?-vigyorogtam rá. Ő azonban komoly maradt.

     -Ki az a Matt?-kérdezte gyanakvóan. Hátradőltem.

     -Egy fiú.

     -Azt én is kitaláltam. De mégis! Honnan ismered? Hol találkoztatok? Ma is találkozni fogok?

     -Csak nem vagy féltékeny?-vontam fel a szemöldökömet magamban mulatva, mire enyhén piros lett az arca. Mosolyogtam.

     -Nincs okod féltékenységre. Csak egy új haver.

     -Nagyon nyomul rád?-szaladt ki a száján. Nevetve bólintottam.

     -Már az első pillanattól fogva nem titkolta, hogy tetszem neki. De tudja, hogy van barátom, szóval...

     -Hogy is hívják?-szakított félbe Will.

     -Matt. Matt McCloud. Miért?

Will legyintett és felpattant.

     -Utána kell néznem!-azzal már indult is az ablak felé. Csalódottan szóltam utána.

     -Tényleg ennyi? Rám rontasz, faggatózol és...

Will felém fordult. Körberagyogta a beszűrődő napfény, ő maga pedig rám mosolygott és kitárta a karját.

     -Gyere ide!

Nem kellett kétszer mondania, már repültem is. Will magához szorított én pedig a pólójába fúrtam az arcomat. Boldogan simultam hozzá, majd hirtelen fura, mormogásszerű hang tört fel a torkomból. Will döbbenten mosolyogva nézett rám.

     -Ez meg mi volt? 

Elvörösödtem és egy hajtincsemhez nyúltam. a hajcsavargatás mindig megnyugtatott. 

     -Nem tudom, fogalmam sincs, csak úgy jött...-hadartam szégyenkezve. Will a két keze közé fogta az arcomat és mosolyogva megsimította.

     -Ne mentegetőzz. 

     -Oké, de én tényleg... Amúgy hogy van a nagymamád?-néztem rá aggódva.
     -Már jól. Mint én-cirógatta meg a tarkómat.
     -Egyébként... a buli... jobb lett volna veled-sütöttem le a szememet.
     -Szóval mégiscsak esélyes vagyok azzal a Mattel szemben. Jó tudni. De most már tényleg megyek-megszorította a kezem, intett és távozott. 

   Kettő előtt öt perccel már Matt és én is ott voltunk a Mix cukrászdában. Leültünk egy kinti asztalnál és rendeltünk.

     -Én egy csokis minyont kérek, a hölgy pedig egy fagyikelyhet!-mondta a kedves arcú cukrászbácsinak, aki mosolyogva szalutált és 2 percen belül ki is szolgált. Méltatlankodva néztem Matt-re.

     -Azért nem kell cikizni!

     -Nem cikizlek-mondta Matt és kissé furán nézett rám.

     -Akkor mi volt az a... hölgy?-kérdeztem zavartan. Ő azonban mosolygott. 

     -Talán nem tudtad értékelni ezt az udvarias megszólítást?

     -Inkább komikusnak hatott. 

Matt felpattant és színpadiasan elém térdelt, kezét széttárva.

     -Bocsánatért esedezem!-mire vörös arccal felrángattam.

     -Menj már, mindenki minket néz!-a székre löktem. Matt vigyorogva dörzsölgette a karját.

     -Meglepően erős vagy. Egyébként tegnap azon gondolkodtam, hogy ez randinak számít-e?

     -Nem-vágtam rá. Matt hátradőlt.

     -Ketten találkoztunk egy nyilvános helyen. Randi.

     -Nem randi, mert van barátom!-makacskodtam. Matt felállt.

     -Út közben folytatjuk, gyere hazakísérlek.

Rendezte a számlát és elindultunk. Dühösen caplattam mellette, ő pedig vigyorogva nézte fortyogásomat. Sajnáltam, hogy Will nincs a közelben, jól rendbe tenné... A házunk elé érve kezet nyújtott.

     -Jó kis randi volt.

Megvillant a szemem.

     -Fogd be.

Nem fogta be.

     -Egy randi megkoronázása általában az, hogyha a fiú megcsókolja a lányt!-mondta és magához húzva lesmárolt. Tiltakozni sem tudtam. Jobb volt, mint gondoltam, de nem számított... Én Willt szeretem! Kitéptem magam a kezei közül, majd pofon csaptam.

     -Hogy merészeled?-kiáltottam bosszúsan. A francba a rámenősségével! A kezére szorított arccal vigyorgott rám.

     -Megérte!

Már lendítettem volna megint a kezem, amikor intett és megfordulva elindult. Szerencséje volt.