Will a motorjának támaszkodva várt rám. A látványtól egy pillanatra megtorpantam, a gyomrom liftezni kezdett. Még mindig nem szoktam meg, hogy a suli leghelyesebb fiúja engem vár és engem szeret, az égimeszelő, esetlen szemüvegest. Ráadásul egyikünk se teljesen átlagos... Elmélkedésemet ő szakította közbe.
-Még ma elindulunk, vagy lógjuk az egész napot?
-Ha veled lehetek, inkább az utóbbi!-szaladt ki a számon, majd ijedtemben a földre szegeztem tekintetem. Ez de nyálasan hangzott... Azonban Will csak nevetett. Mellettem termett, átölelt és megcsókolt. Bizseregni kezdtem kívül-belül. Sajnos túl hamar tolt el magától.
-Mennünk kell.
Sóhajtottam, mögé ültem a motorra és száguldottunk is. A sulihoz érve füttyögés és taps köszöntött: a banda. Miután Will leparkolt, belém karolt és feléjük indultunk. A kapun belépve a fülemhez hajolt.
-Csinos vagy ma is!-súgta. Lehelete csiklandozott.
-Köszi-mondtam zavartan. Szerencsére nem tettem hozzá, hogy 'te is'. Na az már tényleg égő lenne a reggeliek után...
Nem sokkal azután érkezett meg Caroline is, hogy csatlakoztunk a fiúkhoz. Rexet figyeltem, aki a szemével követte a lányt, ahogy hozzánk sétál. végül nem várta meg, hogy ideérjen, előresietett hozzá. Caroline rámosolygott, Rex pedig lehajolt és megcsókolta. A srácok ismét füttyögni kezdtek, Chester a leghangosabban. Rex átkarolta Carry-t, majd hozzánk lépve tarkón legyintette a szőke srácot.
-Nem kell a világ tudtára adnod, hogy féltékeny vagy!-szólt rá mosolyogva. Chester sértődött arcot vágva hozzám lépett és a vállamra tette a kezét. Kicsit nyújtózkodnia kellett, mert ő és Otto kisebbek voltak tőlem.
-Mért lennék féltékeny? Nekem itt van Cat!-csak tőlük tűrtem el, ha így hívtak. -Látod, milyen jól megvagyunk!-úgy állt mellém, hogy közben arrébb tolta Willt. Ő azonban nem bánta, hagyta hogy Chester hülyéskedjen. Rex együtt érző képet vágva a vállára tette a kezét.
-Bocs, hogy kiábrándítalak, haver, de Cathy már foglalt.
Chester ijedten nézett körbe.
-Ezt mért nem mondtad? Melyik az?-kérdezte. Will felé biccentettem, mire Chester eljátszotta, hogy felgyűri az inge ujját.
-Na, na? Gyere, kiscsávó! Lássuk, ki a keményebb?-öklözgetett a levegőbe, idétlenül ide-oda ugrálva.
-Hogy te nem, az biztos!-szólt közbe Rex, mire röhögésben törtünk ki.
Az általános jókedvnek a csengő vetett véget, ami kérlelhetetlen zörgés-csörömpölésbe fogott. Kedvetlenül baktattunk az osztálytermekbe, vállunkon az egyenruhát tartalmazó csomagokkal. Nagyon furán oldották meg a tanévkezdést: egy óra az osztályteremben, utána évnyitó. Szétszéledtünk, szinte mindenki másfelé.
Évnyitó után átöltözhettünk és mehettünk haza, mert másnap kapnánk meg a tankönyveket. Épp a szandálomat csatoltam be, amikor Gwendolyn felém fordult és rám szegezett ujjal beszélni kezdett.
-Idejössz az ócska cuccaiddal és az ezer dioptriás szemüvegeddel a régi sulidból egy ismeretlen ok miatt. Elcsavarod a suli srácainak a fejét, ráadásul poénból. Aztán egy idő múlva, amikor megunod Thomas Hendersont, járni kezdesz Will Grant-tel! Aztán rá is játszol arra, hogy néhány fiú beléd esett, kicsíped magad, játszod a nagymenőt... Kicsit se vagy szánalmas!-kár, hogy Thomas is a teremben volt. És nem csak ő.
-Te mondod rám, hogy szánalmas vagyok?-döbbenten néztem rá. -Én vagyok szánalmas, amikor te tartod magad divatikonnak? Amikor a nővéreddel olyanok vagytok, mint két klónozott műanyag baba?
-A húgom!-sziszegte Gwendolyn. Hoppá, érzékeny téma. -És...
-És mi? Ti beszéltek örökké divatos sminkről, ruháról, divatos kutyákról? Meg hogy ti teljesen feleslegesnek tartjátok a sulit, mert előbb-utóbb úgyis felfedez titeket egy divatcég...
-Na, ez legalább veled nem történhet meg!-mondta gőgösen Gwendolyn. Fanyarul elmosolyodtam.
-Megint tévedsz. A nyár közepe felé felhívott a Sunshine Style. Modelleket kerestek...
Mindenki elnémult. Éreztem magamon Ron Mayer tekintetét is, aki a bicskás eset óta nem szólt hozzám. Gwendolyn hirtelen felvisított.
-Ez nem lehet igaz! Te szemét, hát ezért volt a képed az újságban!-és nekem ugrott.
Nagyon bénán támadott, könnyen hárítottam. Azonban csak még jobban bedühödött, féltem, hogy kárt tesz valakiben a hadonászásával.
-Gwendolyn, állj le!-szóltam rá. Még jó, hogy nincs velünk tanár, így is szép közönségünk van.
-Tényleg azt hiszed, hogy Grant szeret téged? Ámítás az egész! Megérdemled, hogy bedőltél neki!
Elsápadtam és megragadtam hadonászó, műkörömmel díszített kezeit.
-Fáj az igazság, ugye? Most pedig engedj, vagy megbánod!
-Miért, mi lesz? Jön a klónod?
-Nem. Én-állt Gwendolyn mögé Ron Mayer, vagyis Szegecs.
Elegem lett. Úgy mozdultam, hogy Gwendolyn háta mögé kerüljek, majd előrébb löktem. Nem erősen, csak annak a karjába, aki eddig mögöttem volt. Thomaséba. Gwendolyn, ahogy meglátta, kinek a karjában kötött ki, lenyugodott. Lehet, hogy Ron megvédte, de Thomas többet ért a szemében. Vihogva elnézést kért, de egy pillanatra sem engedte el Thomas karját, aki végül kénytelen volt eltolni. Én azonban megéreztem a vállamon Ron szorítását.
-Gyere, kislány. Beszélni akarok veled.
-Lehet, hogy akarsz, de nem fogsz!-morogtam, ő azonban megcsavarta a karomat hátrafelé, észrevétlenül, diszkréten. Összeszorított foggal tűrtem a fájdalmat, de mennem kellett, mert senki se látta, mit csinál. Még a végén eltöri a karom. Nem éri meg.
Kiléptünk a folyosóra, ahol legnagyobb döbbenetemre két haverja fogadott. Azok, akik az erdőben is vele voltak. Nem szóltak, csak némán követtek minket. Reménykedtem benne, hogy valaki utánunk jön, de hiába. Egy iskolában voltunk, és... semmi! Willnek nyoma veszett, Thomas Gwendolynt próbálhatta leállítani, Caroline pedig... a bandával vagy Rexszel lógott valahol. Hátrafordultam: az egyik fiú kezében észrevettem a szatyromat, benne a cuccommal.
Átvágtunk az udvaron, de senki sem állított meg. Kilépve a sulikapun a parkoló felé indultunk. Egy sötétített üvegű, fekete Mercibe tessékeltek, a hátsó ülésre. A két haver a két oldalamra ült. Egy pillanatig mozdulatlan maradtam, aztán támadásba lendültem. Próbáltam kimászni az ajtón, de a két srác elkapta egy-egy kezemet és megszorította. Az ajkamba haraptam, majd meghallottam az automata zár hangját.
Király. Egy kocsiban azzal a három sráccal, akikkel a legkevésbé szeretnék lenni.
-Idejössz az ócska cuccaiddal és az ezer dioptriás szemüvegeddel a régi sulidból egy ismeretlen ok miatt. Elcsavarod a suli srácainak a fejét, ráadásul poénból. Aztán egy idő múlva, amikor megunod Thomas Hendersont, járni kezdesz Will Grant-tel! Aztán rá is játszol arra, hogy néhány fiú beléd esett, kicsíped magad, játszod a nagymenőt... Kicsit se vagy szánalmas!-kár, hogy Thomas is a teremben volt. És nem csak ő.
-Te mondod rám, hogy szánalmas vagyok?-döbbenten néztem rá. -Én vagyok szánalmas, amikor te tartod magad divatikonnak? Amikor a nővéreddel olyanok vagytok, mint két klónozott műanyag baba?
-A húgom!-sziszegte Gwendolyn. Hoppá, érzékeny téma. -És...
-És mi? Ti beszéltek örökké divatos sminkről, ruháról, divatos kutyákról? Meg hogy ti teljesen feleslegesnek tartjátok a sulit, mert előbb-utóbb úgyis felfedez titeket egy divatcég...
-Na, ez legalább veled nem történhet meg!-mondta gőgösen Gwendolyn. Fanyarul elmosolyodtam.
-Megint tévedsz. A nyár közepe felé felhívott a Sunshine Style. Modelleket kerestek...
Mindenki elnémult. Éreztem magamon Ron Mayer tekintetét is, aki a bicskás eset óta nem szólt hozzám. Gwendolyn hirtelen felvisított.
-Ez nem lehet igaz! Te szemét, hát ezért volt a képed az újságban!-és nekem ugrott.
Nagyon bénán támadott, könnyen hárítottam. Azonban csak még jobban bedühödött, féltem, hogy kárt tesz valakiben a hadonászásával.
-Gwendolyn, állj le!-szóltam rá. Még jó, hogy nincs velünk tanár, így is szép közönségünk van.
-Tényleg azt hiszed, hogy Grant szeret téged? Ámítás az egész! Megérdemled, hogy bedőltél neki!
Elsápadtam és megragadtam hadonászó, műkörömmel díszített kezeit.
-Fáj az igazság, ugye? Most pedig engedj, vagy megbánod!
-Miért, mi lesz? Jön a klónod?
-Nem. Én-állt Gwendolyn mögé Ron Mayer, vagyis Szegecs.
Elegem lett. Úgy mozdultam, hogy Gwendolyn háta mögé kerüljek, majd előrébb löktem. Nem erősen, csak annak a karjába, aki eddig mögöttem volt. Thomaséba. Gwendolyn, ahogy meglátta, kinek a karjában kötött ki, lenyugodott. Lehet, hogy Ron megvédte, de Thomas többet ért a szemében. Vihogva elnézést kért, de egy pillanatra sem engedte el Thomas karját, aki végül kénytelen volt eltolni. Én azonban megéreztem a vállamon Ron szorítását.
-Gyere, kislány. Beszélni akarok veled.
-Lehet, hogy akarsz, de nem fogsz!-morogtam, ő azonban megcsavarta a karomat hátrafelé, észrevétlenül, diszkréten. Összeszorított foggal tűrtem a fájdalmat, de mennem kellett, mert senki se látta, mit csinál. Még a végén eltöri a karom. Nem éri meg.
Kiléptünk a folyosóra, ahol legnagyobb döbbenetemre két haverja fogadott. Azok, akik az erdőben is vele voltak. Nem szóltak, csak némán követtek minket. Reménykedtem benne, hogy valaki utánunk jön, de hiába. Egy iskolában voltunk, és... semmi! Willnek nyoma veszett, Thomas Gwendolynt próbálhatta leállítani, Caroline pedig... a bandával vagy Rexszel lógott valahol. Hátrafordultam: az egyik fiú kezében észrevettem a szatyromat, benne a cuccommal.
Átvágtunk az udvaron, de senki sem állított meg. Kilépve a sulikapun a parkoló felé indultunk. Egy sötétített üvegű, fekete Mercibe tessékeltek, a hátsó ülésre. A két haver a két oldalamra ült. Egy pillanatig mozdulatlan maradtam, aztán támadásba lendültem. Próbáltam kimászni az ajtón, de a két srác elkapta egy-egy kezemet és megszorította. Az ajkamba haraptam, majd meghallottam az automata zár hangját.
Király. Egy kocsiban azzal a három sráccal, akikkel a legkevésbé szeretnék lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése