Délután be kellett mennem a kórházba kontrollra. Mint kiderült, nem csak megvizsgáltak, hanem az oldalamon lévő seben is átcserélték a kötést. Kíváncsian figyeltem, ahogy a seb előbukkan a kötés alól, majd a tükör elé pattantam, nem törődve az orvos méltatlankodásával.
A jobb oldalamon egy jó 15 cm hosszú, lilás-vöröses vágás húzódott. Még nem varasodott be teljesen, csak meg volt duzzadva. Óvatosan végighúztam rajta az ujjaimat: ennek tuti nyoma marad. Vagyis lesz mit mutogatni... Szuper. Mosolyogva visszamentem a dokihoz.
-Egész jó, rosszabbra számítottam.
-Örüljön, hogy ennyivel megúszta!-morogta vissza. Megvizsgálta a szemem alatti sebet is, majd kijelentette, hogy ki lehet szedni a varratokat is. A sebem kötéscseréje és a varrateltávolítás után távozhattam.
Otthon, a szobámban az egész alakos tükör elé álltam fehérneműben. Végignéztem magamon: a testem immár sebek és sebhelyek kavalkádja. Teli vagyok kék, zöld és lila foltokkal a balesetből, az arcom olyan, mintha megvertek volna, a kötést pedig mintha valami műtét után tették volna fel. Sóhajtottam, majd visszavettem a ruháimat.
Épp a fotelembe huppantam elmélkedni kicsit, amikor hirtelen előttem termett Will. Felhúzott a fotelből, magához szorított és megcsókolt. Olyan izzó, vad szenvedéllyel, ahogy még sosem. Lángra gyúltam és a nyaka köré fontam a karom. Hirtelen elhúzódott és mélyen a szemembe nézett.
-Elképesztő, mennyire hiányzol. Kész kínszenvedés.
-Ne mondj ilyet. Egyébként mi volt az a reggeli eset az udvaron?
-Azt... azt hagyjuk!-kissé vörös lett.
-Ó, pedig azt hittem, már nem kellek neked...-mondtam incselkedve.
Ismét magához húzott a derekamnál fogva.
-Ne higgy ilyet. Még csak ne is gondolj erre... Nekem csak te kellesz.
Óvatosan kiszabadítottam magam a szorításából.
-Ne... Ma cserélték át a kötést... Még érzékeny-utaltam a sebemre. Will ijedt és bűntudatos arcot vágott, majd megsimította az arcom.
-Sajnálom, ha fájdalmat okoztam.
-Túléltem már rosszabbakat is. Egyébként... azt hiszem, van valami, amiről tudnod kéne.
-Ez baljósan hangzik. Miről kéne tudnom?-ráncolta a homlokát Will. Sóhajtottam.
-Beszéltem anyuval... a változásról. Ami... majd végbe fog menni...
-Mi van vele?-türelmetlenkedett. Lehajtottam a fejem, egy hajtincsemet kezdtem csavargatni.
-Nos... anya azt mondta, olyan lesz, mintha meghalnék. És közvetlenül utána újjá is születnék!-egészítettem ki gyorsan mondandómat. Will elsápadt.
-Más néven haldokolsz.
-Így is mondhatjuk. De utána...
-Kit érdekel, mi lesz utána! Végre egy lány, aki iránt igaz szerelmet érzek, aztán kiderül, hogy haldoklik...
-De még élni fogok...
-De ki tudja, mi leszel utána!-elcsuklott a hangja és a kezébe temette az arcát.
-Will... én a változások után is rendületlenül szeretni foglak. Ha még önmagam leszek, továbbra is szerelmes leszek beléd. Annak ellenére, hogy nem te vagy az egyetlen...-most nekem csuklott el a hangom. Will rosszat sejtve felvonta a szemöldökét.
-Ezt meg hogy érted?
-Úgy, hogy nemrég vallotta be egy fiú, hogy ő is szerelmes belém. És nagyon remélem, hogy nem gondolja komolyan...
-Matt McCloud, eltaláltam?-kérdezte gúnyosan. Bólintottam.
-Tetszik neked?
-Nem. És megmondtam neki, hogy köztünk soha nem lehet semmi...
-Miért nem? Nem az eseted?-csúfolódott.
-Azért, mert egy roham közepette könnyedén megölném. Hát még a változások után, amiről még szinte semmit sem tudok...
Will hallgatott és az arcomat fürkészte.
-Vagyis nem akarsz neki fájdalmat okozni-törte meg a csendet.
-Így van.
-Én sem akarok fájdalmat okozni neked-suttogta. Lehunytam a szemem és sóhajtottam. Éreztem, ahogy végigsimít az arcomon, végighúzza ujjait a varratok helyén és a többi seben és zúzódáson.
-Szeretlek.
-Én is szeretlek. De most kérlek menj el... egyedül szeretnék maradni egy kicsit...-a falnak dőltem. Will aggódó arcát láttam, amikor kinyitottam a szemem.
-Biztosan ezt akarod?
-Igen. Sajnálom, de...-a hajamba túrtam. Will szomorúan bólintott, aztán hozzám lépett és átölelt.
-Holnap vihetlek én suliba?
-Persze-mosolyogtam. Búcsúzóul még egyszer megcsókolt, aztán az ablakon át távozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése