Másnap reggel Thomas-szal terveztem programot. Felhívtam, szerencsére ráért. Megbeszéltük, hogy a nagy erdőbe megyünk ki, 10-kor a házunk elől indulunk. Lazán öltöztem: rövidnadrág+fekete póló. Elgondolkodtam azon, hogy összefogom a hajamat, de végül kiengedve hagytam. Megborzoltam egy kicsit, sportcipőt vettem és készen álltam, pont 10-kor.
Elköszöntem anyuéktól és kiléptem a ház elé. Thomas már ott volt: a kerítésnek dőlve várakozott. Egymásra mosolyogtunk.
-Szia, Cathy.
-Szia, Thomas!-köszöntöttem. -Mit szólnál egy kis reggeli futáshoz?
-Már nincs is reggel-kacsintott rám. Rajtpozícióba állva megvontam a vállam.
-Lehet, de attól még futhatunk. Én mentem is!-vigyorogtam rá és kilőttem. Thomas utánam, bár lemaradva. Élveztem a sebességet: csak két gond volt vele: túl hamar odaértünk és túl hamar fáradtam el. Egy fatörzsnek dőltem, Thomas karba tett kézzel figyelt. Persze, neki meg se kottyan ennyi.
-Te... csa.... ló-lihegtem, miközben a földre csúsztam. Thomas mellém huppant.
-Elképesztő sebességre vagy képes. Nem sok olyan akad, aki gyorsabb egy vámpírnál.
Rávigyorogtam és feltápászkodtam.
-Én ilyen vagyok... nézzük, így is lehagylak-e!
Ismét futottunk, ezúttal fej-fej mellett. Thomas elégedett arcára nézve gyorsabb tempóra ösztökéltem a lábaimat. Sikerült, nagy erőfeszítéssel. Hirtelen megszédültem, fájdalom nyilallt a fejembe. Elvesztettem az egyensúlyom és még mindig szélsebesen rohanva megakadt a lábam valamiben, mire a levegőbe repültem. Hallottam Thomast, ahogy a nevemet kiáltja, de nekicsapódtam valaminek. Valami nagynak. Valami recsegett és eltört. Aztán elsötétült a világ.
Arra tértem magamhoz, hogy Thomas szólongat. Kinyitottam a szemem, hunyorogva az éles fény miatt.
-Will?-nyögtem.
-Thomas vagyok. Jól vagy, Cathy? Elvesztetted az eszméletedet...
Kipattant a szemem és felültem.
-Micsoda? Hol? Mikor?
-Az előbb... miután repültél egy sort, neki annak a fának-mutatott mögém. Megfordultam, döbbenten meredve a látványra. Egy fatörzsnek csapódtam: a fa most kidőlve feküdt mögöttünk, egy igazi öles monstrum. A törzse szabályos kettétört valamitől, ami nekicsapódva még egy mélyedést is hagyott maga után. A hátamban érzett mérsékelt fájdalom miatt tudtam, mi volt az a valami. Én...
-Elestem?-csodálkoztam. -De nyertem?
Thomas nevetett és felsegített.
-Igen, bő fölénnyel. De jól vagy? Iszonyatosan nagyot szólt... És ahogy letoroltad azt a fát... Hú!
-Jól vagyok, persze.
-Ööö... A karodról és a lábadról nem ezt lehet elmondani.
Megvizsgáltam a kérdéses részeket. Thomasnak igaza volt. A könyökömön, a csuklómon, a tenyeremen, a térdemen és még másutt is kisebb-nagyobb horzsolásaim voltak. Fintorogtam, és megpiszkáltam az egyik sebet.
-Úúú, ez de ronda!-Thomas elhúzta az ujjaimat róla.
-Ne piszkáld! Gyere, hazamegyünk. Ezeket ki kell tisztítani, meg ilyesmi...-nem látszott rajta, hogy zavarná a vér.
-Nem akarok hazamenni!-toppantottam a lábammal. Thomas mosolygott és megragadta a karomat.
-Akkor hazaviszlek én...
-Aú!-vágtam fájdalmas grimaszt, mire elengedte a csuklómat. Vigyorogva nyelvet öltöttem és a sűrűbe futottam. Thomas mérgesen utánam kiáltott.
-Ne csináld, Cathy! el fogsz esni megint, és akkor kapok a haverodtól...
Megtorpantam és az előttem magasló fára néztem. Egy perc sem kellett, és már fele magasságnál jártam. Jó 5 méter magasról néztem le vámpír barátomra, aki hamar felfedezett. bosszúsan fújt egyet.
-Cathy, kérlek gyere le.
Vigyorogva megráztam a fejem, mire sóhajtott.
-Nincs kedvem fogócskázni.
-Pedig muszáj lesz!-egyenesedtem fel a meglehetősen vékony ágon. Teljesen felálltam, mire Thomas szeme elkerekedett.
-Azonnal gyere le! Ülj le! Le fogsz esni!
Egyensúlyoztam, majd tettem egy lépést előre, oldalra nyújtott karral. Nem volt se tériszonyom, se szédüléshez hasonló érzésem. Lábujjhegyre álltam, hogy teszteljem egyensúlyérzékemet. Kiváló... Meginogtam, mire Thomas hirtelen mellettem teremve megragadta a karom és biztonságosan földet értünk. Erősen fogott és húzni kezdett a házunk irányába.
Viszonylag hamar odaértünk, Thomas kopogott és betessékelt az ajtón maga előtt. Anyu engem megpillantva sikkantott és a fürdőbe húzott, ahol konkrétan megmosdatott. Hiába tiltakoztam, beragasztgatta és bekötözte a sebeimet. A nappaliba visszaérve Thomas ott várt. Mérgesen rontottam ki az udvarra, vele a nyomomban.
-Úgy nézek ki, mint egy múmia!-bosszankodtam a kötésemet húzkodva. Miután sikerült a fehér pólyákat eltávolítanom(közben egész a sínekig eljutottam), Thomas mosolyogva maga felé fordított.
-Neked komolyan nem fájt az esés?
-Dehogynem!-magyaráztam. -A landolás fájt. Nagyon... Behunytam a szemem az ütközéskor, ezek szerint el is ájultam... De most max. az fáj, amikor húzódik a bőröm. Meg kicsit a hátam....
-Cathy!-hallottam meg Will kiáltását. Hátrafordultam: ott volt ő, tökéletességével, arcán irántam érzett aggodalom és Thomas iránt érzett gyűlölet... Odaérve ijedten fogta meg a kezemet.
-Mi történt veled? Henderson volt?!-villant meg a szeme Thomasra nézve. Gyorsan nyugtatgatni kezdtem.
-Hé, csak elestem... Futás közben megbotlottam és nekirepültem egy fának... Hú, képzeld, ki is dőlt!-büszkélkedtem. Will elmosolyodott és Thomas felé bökött.
-Neki mi a szerepe a sztoriban?
Thomas csúfondárosan elmosolyodott és zsebre dugta a kezét.
-Én vittem haza a baleset után...
-Húú, tényleg, köszi!-fordultam felé ijedten. Thomas a karomra téve a kezét megnyugtatott, hogy nem haragszik. Utána sajnos elköszönt, mert mennie kellett. Will sóhajtott és hátulról körém fonta a karját.
-Nos, faaprítóm, most hogy ketten vagyunk...
-Ne hívj így!-kértem, mire maga felé fordított és megcsókolt.
-Imádlak, akárhogy hívnak és akármit csinálsz-vigyorgott rám.
-Én is-feleltem és elolvadtam a karjai között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése