62. Búcsúzás

   Miután a kicsik kialudták magukat, a házba visszatért az élet. Mivel Irene és anyu szerint még mindig túl meleg volt az újabb mártózáshoz, előszedtem a cerkáimat egy kis rajzoláshoz.
   Daisy megkért, hogy rajzoljak neki egy ,,zijáfot". Mikor elkészültem, mind a hárman engem kezdtek nyaggatni. Rajzoltattak velem kutyát, macskát, kacsát, lovat... Miután 10 lapot telealkottunk, elérkezett a pillanat: indultunk vissza a tóhoz!
   A hajó még mindig nem volt ott. Egy pillanatra megdermedtem, de Valerie mókázása észhez térített. Úgy tűnt, csak ő tartotta jó viccnek telerakni Irene kalapját homokkal... Átöltöztünk és becsobbantunk, ezúttal anyuékkal egyetemben. Ők hátramaradtak Daisy-vel, mi pedig beúsztunk a tó közepére. Daisy és Evelyn között csak egy év van, mégis Evelyn már tiszta profin úszik. Valerie is. Ezen töprengtem egy darabig, aztán Valerie lefröcskölt. Nem hagyhattam annyiban, így elvoltunk egy darabig. Utána vízifogócskáztunk, de hamar megunták, mert mindig nyertem.
   Hirtelen ötlettől vezérelve utasítottam őket, hogy kapaszkodjanak a vállamon, majd vontatósat játszottunk. Tetszett neki, ahogy navigáltak, merre forduljak, gyorsuljak-e vagy lassuljak... Tülköltem egyet, jelezve a merülést, mire kacagtak és erősebben kapaszkodtak belém. Lebuktam a víz alá, tengeralattjárót játszottam. Azonban hiába szórakoztunk jól, az idő repült, és a kisebb szünetekkel vegyített fürdőzés véget ért. Menni kellett haza vacsorázni.
   Kimentünk az udvarra és nyársaltunk. Apa is hazaérkezett a munkából, így miután köszöntöttük és átöltözött, ő is közénk ült szalonnát forgatni. Nagyon finom volt, tetemes mennyiséget fogyasztottunk ismét. Irene-nek és a kicsiknek is ugyanolyan étvágya van, mint nekünk. Három csomag kenyér kivégzése után még beszélgettünk egy kicsit. Labdáztunk is egyet, mindannyian együtt. Utána azonban beparancsoltak minket fürödni, aludni.

   Reggel a szükséges teendők után együtt megreggeliztünk(újabb három vekni kenyér), majd szomorúan búcsúzkodni kezdtünk. A kicsik ismét megrohamoztak, Valerie pedig kijelentette, hogy engem is vinni akar. Aztán összevesztek azon, hogy kinek a szobájában aludjak majd. Amikor pedig elmondtam, hogy én maradok, Daisy az ölembe kéredzkedett, Evelyn és Valerie pedig a lábamat ölelte.
   A távozásuk után üresnek tűnt a lakás. Szomorúan battyogtam fel a szobámba, és azon tűnődtem, mikor találkozom újra az én kis unokahúgaimmal. Hátradőltem az ágyamon és elképzeltem magunkat 5 év múlva. Én már egyetemista leszek, jogsival, 180 és valahány centivel... Valerie egy vörös hajú kis szépség, Evelyn szintén, csak szőkében, Daisy pedig még aranyosabb és kékebb szemű... Valahol itt tartottam, amikor zajt hallottam és valami puffant a földön. Megdermedtem: mi ez? Óvatosan tapogatózni kezdtem valami önvédelmi eszköz után: igen, egy kanál! Még valamikor joghurtevésből maradhatott itt... Mindenesetre fém, így megfelel a célnak...
   Hirtelen valaki megszorította a bokámat. Nem haboztam, felültem és meglendítettem szánalmas kis fegyveremet, amikor egy kéz megragadta a csuklómat. Egy forró, puha kéz... Will.
     -Komolyan ezzel akartál rám támadni?-vette ki röhögve a kezemből a kanalat. Zavartan üldögéltem egy kicsit, aztán feleszmélve odahajoltam és átöleltem. Will nevetett és megveregette a hátam. Behunytam a szemem és mélyen magamba szívtam az illatát. Eltolt magától és mosolyogva megsimította az arcomat.
     -Aranyos voltál, amikor a kicsikkel törődtél. Jól állt sz óvónéni-szerep.
Félszegen mosolyogtam.
     -Láttál minket?
     -Végig szemmel követtem minden mozdulatodat.
     -Egyébként... hol a hajó?
     -Úgy érted, a hajód? Holnap megtudod.
     -Az soká van-sóhajtottam. Will megrovóan nézett rám, de a szája sarkában mosoly bujkált.
     -És nem is szóltál tegnap, hogy vendégeitek vannak... Ki volt az a nő, aki úgy hasonlított anyukádra?
     -Bocsánat. A neve Irene, anya testvére.
     -Értem...-felelte. Magához szorított és megcsókolt. Köré fontam a karjaimat és átadtam magam a forróságnak.