Miután úgy-ahogy megszáradtam, a fürdőruhám magamon hagyva ráhúztam a pólómat. Ez kissé kellemesebb viselet volt, már nem éreztem magamon annyit Will tekintetét. A korláthoz ültem, kezemet az alsó rúdon nyugtatva, lábamat a víz felett lógázva. Sóhajtottam, és a kezemre fektetett állal a zavaros vizet figyeltem, amit immár élesben láttam. Hallottam, hogy Will mögém csúszik és átkarolta a derekamat.
-Mi a baj?
-Olyan szép...-sóhajtottam ismét. Will megsimította a vállamat.
-Pont, mint te.
-Biztos.
Will megfogott és maga felé fordított. Átkaroltam és megcsókoltam. Olyan jó érzés volt, az egész, az, hogy vele lehettem... Annyira felforrósodtam belül, hogy egy hirtelen mozdulattal kitéptem magam a karjai közül és a vízbe csobbantam. A szemüvegem és a pólóm is vizes lett, de nem érdekelt. Egy darabig tapostam a vizet, aztán kérdőn Willre néztem.
-Nem jössz?
Megrázta a fejét és elmosolyodott.
-Inkább csak nézlek.
-Várj... kapd el!-dobtam felé a szemüvegemet. Elkapta, teljesen könnyed és természetes mozdulattal. Ezt nyugtázva nagy levegőt vettem és a víz alá buktam. Lemerültem egészen a tó aljára: kavicsok, nagyobb kövek, fű, hínárféleség, homok... Hirtelen megcsillant valami. Kíváncsian odanyúltam, aztán elkaptam a kezem és felkiáltottam. Kár volt, mert csak víz ment a számba és úgyse hallatszott. Gyorsan felszínre úsztam és a számba kaptam az ujjamat. Will aggódva csobbant mellém. Hogy sikerült ilyen gyorsan fürdőnadrágra vetkőznie?
-Mi a baj, Cathy?
-Egy söröskupak-morogtam. Will megfogta a kezemet, megpaskolta egy kis vízzel és gyengéden megsimította vérző ujjamat, amit elvágott az éles fém. Hirtelen már nem is fájt annyira. Will a hajóhoz húzott, majd fél karjával engem tartva egy kézzel felmászott a kötélen. Elismerően, csodálva néztem, ahogy kirázta a hajából a vizet.
-Nem vagy semmi.
-Tudom. De te se!-mosolygott rám. Hmm... neki több esze volt, nem ugrott pólóstól a vízbe. Szomorúan néztem csuromvíz cuccaimra, amiből mindössze a nadrágom (meg a fehérneműm) maradt száraz. Will észrevette, hová nézek. Nevetett és odadobta nekem a pólóját.
-Öltözz át és vedd fel ezt. Én elleszek nélküle!-hegeivel együtt is tökéletes felsőtestére és izmaira tévedt tekintetem.
-Oké-leheltem és elrohantam átöltözni.
Miután végeztem, Will levezetett a hajó belsejébe. Gyönyörű volt, pont, mint a fedélzet. Egészen naplementéig elhajókáztunk a tavon: Will a kormánynál, mellette én, az ő pólójában, ami nagy volt rám és bő, de így is imádtam. Will illatát éreztem rajta... Will magához húzott és megpuszilta a fejem búbját, én pedig örültem, hogy magasabb tőlem. Mi, az égimeszelők...
Pont akkor csókolt meg, amikor meghallottuk a falubeli harang kongását.
-Késő van-leheltem. Will szorosabbra fonta körülöttem a karját.
-Menni szeretnél?
-Pont, hogy nem...
Will egy hirtelen mozdulattal hátradöntött, mint ahogy a táncokban szokták.
-Ennek igazán örülök.
-Hát még én...-reméltem, hogy semmi sem zavarja meg az idilli pillanatot(roham, stb). Will odahajolt hozzám és megcsókolt. Felemeltem a lábamat és a sajátja köré fontam. Annyira hátrahajoltam, hogy összeroskadtam volna, ha Will nem tart meg és fektet helyette gyengéden a földre. Ahogy ott feküdtünk, olyan jó érzés kerített hatalmába... Oldalra fordítottam a fejem, így láthattam a napot, ahogy vörös fénnyel izzva lebukik a látóhatár alá. A naplemente miatt az ég csodás árnyalatokban és színekben tündökölt. Sóhajtottam, nem akartam, hogy véget érjen ez a nap. Will azonban feltápászkodott mellőlem.
-Mennünk kell. Megígértem a szüleidnek, hogy napnyugtakor visszaadlak nekik.
-Ó...
Sajnos tényleg indulnunk kellett. A házunk elé érve reménykedve pillantottam Willre.
-Este?
-Ma nem lehet. De majd holnap...
-Holnap?-elszontyolodtam. A holnap olyan messze van... Ha tehetem, egész nap Will-lel lettem volna. sóhajtottam és utoljára még összefonódtunk. Már meg is feledkeztem a sérülésemről, amit a házba lépve anyu juttatott eszembe. Vállat vontam és tettem rá egy ragtapaszt. Utána rohantam fel a szobámba, álmodozni Will-ről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése