A házba érve duzzogva rohantam fel a szobámba. Hogy jön ahhoz egy Matt-féle fiú, hogy csak úgy lesmároljon? Az ágyamra vetettem magam és benyomtam a kedvenc rockzenémet. Most ez kellett ahhoz, hogy meg tudjak nyugodni. Ráadásul még nem is tud Will a csókról...
A legrosszabb az egészben az volt, hogy még élveztem is... De ez az érzés csak a meglepődésem alatt tartott, utána felháborodás és düh vette át a helyét. Felhívtam Caroline-t, hogy jöjjön át: itt csak ő segíthet, rendet kell rakni a fejemben. Szerencsére hamar megérkezett.
-Na, most akkor meséld az elejétől!-utasított és törökülésben a szőnyegemre telepedtünk. elmondtam a sztorit, Carry érdeklődve hallgatta. A végén ugyanolyan mérges volt, mint én.
-Hihetetlen! Ezt a pofátlanságot!-helyeslően bólogattam.
-Nem is értem, mire számított...
Caroline felvont szemöldökkel nézett rám.
-Mire is? Talán arra, hogy egy gyönyörű lány miatta hagyja ott a barátját.
Zavartan tiltakoztam.
-Ne mondd ezt!
-De mondom, mert nem hiszed el!-felrángatott és a tükör elé húzott. A hajamba túrtam és a tükörképünkre meredtem. Fej fej mellett álltunk, egymás szöges ellentétei. Caroline alacsony, hosszú sötétbarna, hullámos hajjal, én pedig magas; rövidebb, szőkésbarna hajjal és szemüveggel. Az arcomra néztem, mi lehet benne olyan szép: egyenes orr és nagy, olajzöld szem. Semmi különös. Caroline felé fordultam.
-Oké, nem vagyok csúnya, de szerintem gyönyörű se!-viccelődtem. Caroline rosszallóan sóhajtott és megrázta a fejét.
-Remélhetőleg egyszer majd megérted. Ha csak egyszer is tisztán látnád magad...-legyintett és az ágyam szélére csüccsent. -Hogy fogod elmondani Will-nek... Matt-et?
-Hát... valahogy. Majd ahogy jön.
-Egyébként helyes fiú?-mosolygott Caroline. Intettem, hogy mindjárt jövök, majd anyu fényképezőgépével tértem vissza.
-Kiderült, hogy anya fotózott is a rendezvényen, úgyhogy itt lesznek a fotók.
Caroline szorosan mellém csúszott, hogy jól láthassa a képeket. Meglepődtem: hogy nem vettem észre, hogy fényképeznek? Például amikor állok a tükör előtt a piros ruhámban és hátulról látszok? Utána pedig rögtön egy szemből is, ahol oldalra nézek és mosolygok. Caroline a szája elé kapta a kezét.
-Te jó ég, gyönyörű ruhád van!
-Köszi!-léptem eggyel tovább. A következő kép anyut és engem ábrázold, a kocsiból kiszállva. Szóval apu is ilyen jó fotós...
-Anyukád... megdöbbentően...
Tudtam mire gondol. A képen inkább néztünk ki nővéreknek, mint anyának és lányának.
-Hát igen, tökéletes-sóhajtottam. A következő képen a padon ülök és olvasok, az az utánin pedig már Matt is mellettem van és beszélgetünk. Utána két kép a táncunkról: az elsőn még rendesen, a másikon lassút táncolunk. Az utóbbi képen jól látszik Matt arca. Caroline a kezébe kapta a gépet.
-Úúú, nem is mondtad, hogy ilyen észveszejtően néz ki! És ugyanakkora, mint te. Ez nagy teljesítmény!-adta vissza elégedett arccal. Nevettem.
-Magassarkúban voltam.
Carry elmélázva nézett rám.
-Te, Will mért nem kísért el?
-A nagymamája leesett a lépcsőn, kórházba kellett vinnie. Egyébként természetesen jött volna...
-Sajnálom.
A következő képen Matt dobja nekem a táskát, az utána lévőn pont elkapom. Utána a gép már elölről kezdte: a végére értünk. Caroline sóhajtva dőlt hátra.
-Olyan szerencsés vagy... Álomszép ruhát viseltél, egyszerre 2 pasi teper érted...
-Azért te meg Rex...
-Gondolod, hogy bejövök neki?-ragyogott fel a szeme.
-Mi az hogy! Amikor nem vagy ott, mindig rólad kérdezget engem.
-Úúú...-egy hajtincsét kezdte tekergetni, mint én szoktam. -De jó lenne... Szerinted nem cuki fiú?
-De, nagyon!-bólogattam mosolyogva, majd tovább cseverésztünk az élet nagy és megmagyarázhatatlan dolgairól.
Will-lel legközelebb este találkoztam törzshelyünkön, a párkányon. Már odahajolt, hogy megcsókoljon, amikor eltoltam magamtól.
-Várj... valamit el kell mondanom.
-Megbocsátok-mondta mosolyogva, de leállítottam.
-Kérlek, hallgass meg. És mielőtt elkezdeném... Ígérd meg, hogy nem ölsz vagy versz meg senkit.
Will vigyorogva rám nézett.
-Komoly lehet a dolog... De légy nyugodt, rajtam ne múljon... megígérem.
-Oké.-Nagy levegőt vettem és belekezdtem. -Tegnap megcsókolt egy fiú.
Will mosolya eltűnt.
-Milyen fiú? Hol? Hogy...
-A rendezvényen találkoztunk, ahová... nem tudtál jönni. Apu főnökének a fia. Tudod, Matt. Táncoltam vele... És nem rejtette véka alá a véleményét rólam. Másnap egy fogadás eredményeképp elmentünk fagyizni... Aztán kicsit összevesztünk, majd hirtelen lesmárolt... De rögtön ellöktem magamtól, aztán pofon is vágtam. Másodjára is akartam, de otthagyott!-idéztem fel mérgesen. Will, aki eddig gyilkos tekintettel hallgatott, gonoszul felnevetett.
-Jól megkapta! Remélem, rendesen bemostál neki... Eltörted valamijét?
-Nem tudom. Elment... Úgy csókolt meg, hogy tudta, hogy... járunk, és nem engedtem meg vagy ilyesmi...-túrtam a hajamba. Will magához húzott, mire elállt a lélegzetem.
-Szóval járunk-ízlelgette a szót. Félénken bólintottam.
-Mért, nem így van?
-De, csak fura hallani. Mindenesetre, ha már így van...-azzal felém hajolt és meg akart csókolni. Megállítottam.
-Nem is vagy mérges?
-Dehogynem. Meg tudnám ölni-mondta mosolyogva, egyenesen a szemembe nézve. azt hiszem, nem szeretném, hogy Will megharagudjon rám. Lenyűgözően nyugodtan tudna eltenni láb alól. -De megígértem valamit. És nem a te hibád volt ez az egész, szóval nincs okom mérgesnek lenni rád.
Boldogan szorítottam magamhoz, mire felnevetett.
-Miért, azt képzelted, hogy a sztori hallatára tajtékozva a házához rohanok és legyilkolom a srácot?
Nem feleltem, csak elvigyorodtam, mire egy puszit nyomott a homlokomra.
-Túl jól ismersz...-aztán az este további részében elmerülten foglalkoztunk egymással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése