Reggel Will oldalán léptem be a kapun. Azonban Chesterék amint megláttak minket, füttyögni kezdtek.
-Mi az, megint együtt a gerlepár?
-Tudtuk, hogy nem bírjátok külön sokáig...
-Chester, fejezd be!-legyintettem tarkón, mire sziszegni kezdett.
-Csak megállapítottam egy tényt. Ez is baj?
-Ez nem lehet tény, mert nem vagyunk együtt.
Csalódottan legyintettek. Otto a vállamra tette a kezét.
-Pedig nagy kár érte. Mióta külön vagytok, Will másról se beszél, csak rólad. Komolyan, rosszabb, mint mielőtt járni kezdtetek...
-Otto, fogd be!-szólt rá fülig vörösödve farkas barátom. Elnevettem magam.
-Ó, igazán? Hát akkor is csak rólam tudott beszélni?
-Semmi másról. Örökké azt hallgattuk, milyen okos, milyen ügyes, milyen szép lány Cathy Williams...
-Mintha nem lenne az. Egyébként most már tényleg elég!-morgott Will. Mosolyogva megráztam a fejem.
-Hagyjatok engem békén. Beszéljünk inkább rólad, Chester!-fordultam a szőke fiú felé aki meglepetten nézett rám. -Halljuk, ki tetszik jobban: Gwendolyn vagy Gretchen?
Röhögésben törtünk ki a fiú ijedt arcát látva.
-Hagyjál már, Cat! Az a két barbie baba egyáltalán nem az esetem. Olyanok, mint két klón. Brr!
-Wow, na ez igaz.
Ekkor lépett be az udvarra Caroline is, Rex kezét fogva. Aranyosak voltak együtt, tökéletes párt alkottak. Reméltem, hogy még sokáig együtt maradnak.
-Na, itt a másik páros. Hogy vagy, Pikk Ász?-ordított oda Chester Rexnek. Nem tudom, honnan szedi ezeket a hülye beceneveket. De most komolyan, Pikk Ász? Ez meg hogy jött? Mintha nem is tizedikben, hanem oviban lennénk. Caroline még puszit nyomott barátja szájára, aztán odaszökdécselt hozzám.
-Szia, Cathy!-ugrott a nyakamba és amolyan ,,örülök, hogy látlak" stílusban örvendeztünk egy kicsit, aztán besétáltunk a mosdóba megbeszélni az elmúlt nap alatt velünk történteket. Nem volt sok, de mi a semmiről is órákig tudnánk csevegni.
Már ki akartunk lépni a mosdó ajtaján, amikor meghallottam Will-éket beszélgetni. Pont a lányvécé előtt álltak meg, tisztán hallottam minden szavukat. Intettem Caroline-nak, hogy maradjon csöndben és fülelni kezdtem.
-Haver, ezt a lányt neked teremtették. A tegnapi jelenetet is csúnyán bebuktad, és míg te szenvedsz, ő vígan él tovább!
Ez Darren hangja volt. De honnan szedi, hogy vígan élek tovább? Nekem se volt azóta minden pillanatom felhőtlen. Tovább hallgatóztam, egészen az ajtóhoz simultam.
-Tudom, de... kifejezetten ő kérte, hogy szakítsunk. azt mondta, nem akarja rögtön elkötelezni magát...
-Hát, pedig lett volna egy olyan ötletem, hogy kérd meg a kezét...
-Megőrültél? Eszemben sincs! Ha nem akar elköteleződni, hát nem. De akkor is, szinte még gyerek!...
Méregbe gurultam. Én gyerek? Amikor meg kellett élnem, hogy időnként nem vagyok ura a testemnek és az elmémnek, fájdalmas rohamok gyötörnek időről időre, misztikus lények vesznek körül, akiknek nem szabadna létezni, sőt, én magam is különc vagyok... Mit számít ilyenkor a kor? Kivágtam az ajtót, Will ijedten ugrott hátra. Amikor felismert, elsápadt.
-Te... te hallottad? Hogy...?
-Vagyis szerinted gyerek vagyok!-morogtam dühösen. Éreztem, ahogy Caroline csitítóan megérinti a karom, de leráztam magamról.
-Én gyerek? Na kösz szépen! Tudod te egyáltalán, mért váltottam iskolát? Tudsz valamit a múltamról?-előtörtek az emlékeim, még dühösebb lettem. -Semmit sem tudsz! Igen, így van!
-Cathy, nem úgy értettem... Én...
-Tudom jól, hogy értetted! Mindent hallottam!
-De hát még tényleg csak 15 éves vagy. Az még gyereknek számít, nem?-próbált viccelődni.
-Szerinted!-sziszegtem.
-Cat, kérlek...
-Ne hívj így te se! Hagyj engem békén! Ne járkálj utánam!
-Kérlek, ne...
-Hagyj!-visszarohantam a mosdóba, le akartam öblíteni az arcom. Caroline utánam jött. Még hallottam, hogy Will szomorúan sóhajt egyet, majd Darren mond neki valamit és elmennek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése