20. Bosszú

   Nem tudtam megállni, hogy ne menjek el a kút felé. Rossz előérzetem volt, de nem törődtem vele. Elindultam és észre se vettem, hogy követnek. Egy vastagabb fa mögé bújtam és onnan figyeltem a kutat és környékét.
   Egy hang a fejemben azt visítozta, hogy tűnjek el nagyon gyorsan, vagy legalábbis forduljak meg, el innen, el innen... Pusztán megérzés volt, de hirtelen lehajoltam. Két kéz a fejem fölött zúgott el. Megpördültem, de elvesztettem az egyensúlyomat és elestem. A két kéz megragadott és talpra rántott. Persze, hogy Ron volt az, aki szokás szerint piától bűzlött. Rendszertelenül előtörő érzékeim most cserbenhagytak.
     -Ejnye, cicusss! Nem kellett volna bujkálni, lessskelődni...-megnyújtotta a szavakat, közben erővel magához szorított. Kicsivel magasabb voltam, ő viszont erősebb. Küzdöttem a szabadulásért, de hiába.
     -Rossz kissscica! Büntetésss jön...
Bicskát vett elő a zsebéből. Ősrégi volt és koszos, de a pengéje éles. Egy hang se jött ki a torkomon, bár úgyse sikítottam volna. Minek? Úgyse hallaná senki... Észrevettem, hogy közben két újabb srác került elő. A testesebbnek orrkarikája, az alacsonyabbnak oldalt felnyírt haja és tetoválása volt. Feléjük lökött, mire azok megragadták egy-egy kezemet. Dühösen próbáltam szabadulni.
     -Most azt hiszed, nagyon menő vagy? Hárman egy ellen?
     -Nem vagy te olyan védtelen ésss gyenge-simította meg az arcom Ron. Majdnem megharaptam, mire két segédje röhögésben tört ki. Ron megragadta az állam és közelebb hajolt. Éreztem pia- és cigiszagú leheletét, de hiába küzdöttem a szabadulásért.
     -Látod, mit csináltál velem, te kisss vadmacska? Nem volt szép tőled...
Egy varas heg szabta át a szemöldökét. Ahol a var már lejött, a seb rózsaszín volt. Ennek a nyoma soha nem fog eltűnni.
     -Önvédelem volt...-morogtam, de az egyik srác hátracsavarta a kezem és elakadt a lélegzetem. Nem fájt elviselhetetlenül, ezért keserűen Szegecsre mosolyogtam.
     -Nem is érezni... Bénák!
A másik kezemet is hátracsavarták. A vállam ropogott, ha még tovább csavarják, vagy kiugrik, vagy eltörik valami. Egyik se lesz kellemes. Viszont szerencsére elég könnyen viseltem a fájdalmat, ami most jól jött. Egy hang, egy jajszó se jött ki a számon. Ron elégedetlenül legyintett.
     -Elég lesz, ez mossst úgyssse fog panaszkodni. Nem isss ezért hívtam...-mutatta fel a bicskát. Felvontam a szemöldököm. A fájdalom a karjaimban mérséklődött.
     -Elvágod a torkom? Kissé igazságtalan vagy, már bocs.
     -Nem-nem, szépssségem. Csak visszaadom a kölcsönt!-vigyorgott, és intett az egyik srácnak. Orrkarika volt az: megragadta a a fejem és az arcomat Ron és a bicska felé tartotta.
     -Gyere, cicukám... Egy kis arcsebészet.