Miután a szüleim tudomást szereztek a-őket idézve-bántalmazásomról, szóltak az igazgatónak. A gúnyolódoknak bocsánatot kellett kérnie tőlem. Miután elhagytuk az irodát, nekilöktek a falnak és röhögve elrohantak. A terror még elviselhetetlenebb lett.
Nem akartam, hogy a szüleim ismét tudomást szerezzenek róla. Egy füzetbe, a naplómba írtam le minden gondolatomat, a szenvedésemet. Sajnos nem dugtam el elég jól. Apu találta meg és olvasta el. Pont apu.
Tombolt. Fél órán át dühöngött, majd betelefonált az iskolába, hogy azonnali hatállyal kivesz engem. Persze ez nem így működött, de legalább már csak 3 napot kellett ott töltenem. 3 napot... még rémesebb volt, mint a többi. Még több sértést vágtak a fejemhez, még többet lökdöstek. Elszedték minden cuccomat, tesin erővel nekem jöttek.
Rémes volt, azonban mégis azt kívánom, bár szimplán mentem volna át a párhuzamos osztályba. Ez az új suli... Megint be kellene illeszkedtem, barátságot kötni... Bár ez utóbbi egyenlőre csak reménykedés. A régi iskolámban nem voltak igazi barátaim. Olyanok nem , akik megvédtek volna, vagy kiállnak mellettem.
Éjfél felé járt, aludnom kellett volna, de nem tudtam. Lehetetlen volt, a másnapi sulikezdéssel a fejem fölött.
Végül franciául kezdtem egy szöveget megfogalmazni, úgy aludtam el. Ennek köszönhetően álmomban egy idegen turistákkal teli szobában voltam, akikkel sehogy sem bírtam megértetni, hogy ki akarok onnan menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése