8. Két tűz között

   Másnap megértettem, mit akart Thomas a ,,holnappal". Reggel a ház előtt parkolt a kocsijával, egy kék Audi A7-essel. A kocsijának támaszkodva integetett nekem, ahogy ott bámultam az ablakban.

   Rekordidő alatt készültem el. A konyhába szinte berobbantam. Anyu már várt.

     -Elárulnád, ki az a srác a kocsival?

Sóhajtva ültem le és falni kezdtem a müzlit. Nehogy már megvárassam Thomast! 

     -Egy osztálytársam. Azt mondta, hogy ma... majd lesz valami. Nem tudtam, hogy ez lesz belőle, mert ugye a büntiről ő is tud. 

Ekkor apa sétált be mosolyogva.

     -Rendes fiúnak látszik. A kocsija egyszerűen csodás! És mi mindent tud az autókról...

Elmostam a tányérom és gyors puszit nyomtam mindkettejük arcára.

     -Sziasztok! Majd jövök!-azzal kirohantam. Hallottam, hogy anyu azt dünnyögi:

     -Kamaszodik...

A kelleténél kissé erősebben vágtam be az ajtót. Thomas mosolyogva üdvözölt.

     -Erre nem gondoltál, mi?

     -Nem, de honnan tudtad, hogy itt lakom?

     -Nos, mondjuk úgy, hogy megvannak a magam forrásai.

     -Aha-mondtam gyanakvó arccal. Thomas kinyitotta nekem a kocsiajtót.

     -Köszi.

     -Szívesen-villantott rám egy széles mosolyt. A fogain megcsillant a napfény. Még mindig a tökéletes mosolyán járt a fejem, amikor ijedten vettem észre, hogy már mellettem ül.

     -Te jó ég! Ezt hogy...?-néztem rá kérdően. Nevetett.

     -Sosem szerettem a lassúságot-azzal kilőtt.

   Jól vezetett, biztonságban éreztem magam mellette. Gyors volt, nagyon gyors, de én élveztem. Az ujjaimat kilógattam a lehúzott ablak résén. Csalódottan sóhajtottam, amikor a kocsi lelassult. 

     -Szereted a gyorsaságot?-kérdezte hirtelen Thomas. Bólintottam.

     -Imádom! 

Thomas ismét nevetett. Kíváncsivá váltam.

     -Mit nevetsz?

     -Téged. Aranyos arcot vágtál.

Töprengve fürkésztem az arcát. Aranyos...

     -Nem rajtam nevettél. Valami...máson. Amit bizonyára csak te érthetsz.

Thomas mosolya még szélesebb lett. A fogai tökéletesek, hosszúak és hófehérek voltak. A nap fénye szinte vakítóvá varázsolta őket. Hirtelen akaratlanul is megborzongtam. Aztán a figyelmemet teljesen más kötötte le.

     -Lekváros gofri!-kiáltottam fel. -Légyszi, kanyarodjunk be! Éhes vagyok-a sietős reggeli után nem volt csoda. Thomas arcán ismét meglepettséget fedeztem fel.

     -Te érzed a... szagát?

     -Hogyne érezném! És még mindig éhes vagyok-méltatlankodtam. Thomas nevetve megcsóválta a fejét.

   Két gofrival később(ő nem kért, pff) bekanyarodtunk a suli elé. Sóhajtva szálltam ki. Miután becsuktam az ajtót, a tekintetem azonnal találkozott...Will Grant-ével. Megint ott álldogált a motoros bandájával. Arcán döbbenet tűnt föl, amit mélységes gyűlölet és megvetés váltott fel, ahogy Thomasra nézett. Aztán ismét engem kezdett fürkészni. Kényelmetlenül éreztem magam, ahogy elindultunk a suli felé, ezért felszegtem a fejem. Majdnem nekimentem egy oszlopnak, de Thomas belém karolt és arrébb rántott. Will arca rémült lett, mintha rettegne valamitől. mintha engem féltene...Thomastól. 

   Kísérőmre néztem. Hirtelen pár pillanatig egész ijesztőnek tűnt. Tökéletes vonásai mintha egy maszk részei lennének. Mintha próbálná leplezni a valódi énjét. Ahogy rám mosolygott, fogaira más szögben vetült a fény. Kegyetlen tekintetet tükrözött neki. Egy tudatalatti ösztöntől vezérelve távolabb húzódtam tőle, és enyhén meggörnyedve megálltam. Az agyam tudta, hogy ez a védekező póz, amiből könnyű elmozdulni. Thomas megtorpant és rám meredt.

     -Te meg mit művelsz?-olyan hangsúllyal kérdezte, mintha pontosan tudná, miért teszem, amit teszek. Azonban az arca aggódó volt, így a kétségeim elszálltak. Tudatosan szinte semmit nem érzékeltem belőle. Will annál inkább. Most két tűz közé szorultam: Will csodálva nézett, Thomas pedig még mindig döbbenten figyelt.

     -Mi volt ez?-kérdezte halkan. 

     -Mi?-néztem föl zavartan. alig voltak emlékeim az előbbi percről. Thomas néz..ijesztő. Én meg görnyedten bámulom őt. Mintha védekeznék. Megráztam a fejem.

     -Én sem tudom hova tenni az előbbit-magyarázkodtam. Thomas rám hagyta.

   Órák alatt ezen töprengtem. Lehet, hogy van bennem valami különleges? A kezeimre néztem. Hosszú, vékony ujjak és körmök. Lehet, hogy egy kísérlet eredménye vagyok. egy rosszul sikerült kísérleté.

   Próbáltam újra előcsalogatni ismeretlen énem, de nem ment, pedig Gwendolyn és Gretchen csipkelődése igen dühítő volt. Semmi sem történt.

   Büntiterem felé menet jutott eszembe, hogy talán bizonyos fokig állat vagyok, nem ember. Megtorpantam. Morogni próbáltam és felhúztam az ínyem. Hülyén éreztem magam. Tuti, hogy nem vagyok állat. Teljesen ember vagyok. 

   Caroline most nem volt, az ő büntetése már véget ért. Amúgy is csak a hetesi kötelezettségeit mulasztotta el. Cöh, bezzeg én itt dekkoltam már egy hete. Már péntek volt...

   Már egyáltalán nem éreztem magam hülyén, hogy esténként egy farkassal beszélgetek. Ma fél ötre beszéltük meg(hát...valahogy úgy) a találkozót. Amikor elmondtam, hogy imádom a kis esti összejöveteleinket, a farkas előbb félrefordította a fejét, aztán nevetésben(olyasmiben) tört ki. A hátán hemperegve vonyított és vakkantgatott. Dühösen rászóltam, hogy nagyon vicces, mire felpattant, odajött hozzám és nekemdörgölődzött. Nem tudtam tovább haragudni rá, ezért nevetve meglegyintettem.

   Will a büntiről kifelé menet(Thomas már a kapuban várt) elkapott. Mérgesen, fojtott hangon kérdezgetni kezdett, miközben az arcomat fürkészte.

     -Mit akar tőled Henderson?

Elhúzódtam tőle.

     -Mit érdekel az téged? És miért mondanám el?

Will megragadta a karomat az oly sajátos fogásával.

     -Mert Henderson veszélyes!-teljes komolysággal mondta, semmi tréfálkozás nem volt a hangjában. Mélyen a szemembe nézett, amivel olyan érzést keltett, mintha a fejembe látna. Kihúztam a kezem a fogásából: meglepő módon hagyta. Aztán enyhén remegő hanggal a képébe vágtam:

     -Maradj a saját dolgaidnál!

Thomas hirtelen ott termett mellettem. Még hátrébb húzott Willtől. 

     -Ne zaklasd fel őt!-morgott rá a motorosra. Will szintén morogva válaszolt.

     -Mert akkor mi lesz?!

Attól féltem, hogy egymásnak ugranak. Észre is vettem Will hirtelen helyzetváltoztatását, úgyhogy közéjük ugrottam.

     -Itt ma nem lesz verekedés, világos?-néztem egymás után a szemükbe. Thomas döbbenten nézett rám, ahogy Will is.

     -Te ezt véded?!-kérdezték szinte egyszerre. 

     -Igen, ezeket védem-utánoztam őket. -Nem fogtok miattam egymásnak ugrani, világos?-kérdeztem. A szívem majd ki ugrott a helyéről, de azért hízelgő volt a két srác viselkedése. Verekedés értem... én azonban nem akartam, hogy bármelyiküknek is baja essék. Will erősebbnek tűnt, azonban Thomas fölényes viselkedése is erőt sugárzott. Úgy mosolygott, mintha biztos lenne a győzelemben. Cinkosan rám nézett.

     -Kérlek, Catharine...-lágyan ejtette ki a nevem, közben még a karomat is megérintette. Elgyengültem. Will rémülten nézte Thomas ujjait a karomon. Megráztam a fejem.

     -Thomas, kérlek vigyél haza. Ennyi elég volt. Fáradt vagyok... csak tudnám mitől-mosolyogtam rá. Will levegőért kapkodott, de nem vettem tudomást róla.

     -Te ezután is képes volnál vele egy légtérben maradni?-tört ki belőle. Ráförmedtem.

     -Will, azt hiszem, hogy ma már elég zűrt kevertél. Menj haza te is!-böktem a motorja felé. Elindultam Thomas-szal. Will megragadta a pulcsim ujját.

     -Kérlek-kérte halkan. Három másodpercig gondolkodtam, aztán sóhajtva elfordultam tőle.

     -Holnap találkozunk-leheltem, és rohantam Thomas kocsijához. Will szomorúan nézett utánam. Integettem, de nem intett vissza.

   Aznap délután a farkas nem jött el.