Otthon nagy nehezen kimagyaráztam magam, majd felrohantam a szobámba. A vért már sikerült eltüntetni, így anyuméknak azt hazudtam, hogy megkarmolt Thomas macskája. Aki mellesleg nem is létezik.
A tükör elé álltam. Holnap lesz a születésnapom, a tizenötödik. A falon függő kis kori képemre tévedt a tekintetem. Mennyit változtam! A hajam színe egészen sötétszőke, szőkésbarna lett. A szemem színe is másabbá vált. Régi ruháimra néztem. Kopottak, kényelmesek, de már elég csúnyák... levágtattam a lépcsőn. Anyuékat a konyhában beszélgetve találtam.
-Szülinapomra kérhetek egy bevásárlókörutat?
-Persze, de...-nem hagytam, hogy anyu befejezze, visszarohantam és boldogan tervezgetni kezdtem. Holnap még csak csütörtök, szóval még láthatják az iskolában a másik Cathy-t. Az új Cathy-t.
Éjfél után pár perccel arra ébredtem, hogy valami nincs rendben. Hangokat hallottam... az ablak felől. Nagyon féltem elhúzni a függönyt, mert mi van, ha egy szellem... Ne légy ostoba, szidtam magamat. Will az.
Felvettem a szemüvegemet és megtorpantam. Miért pont Will? Mégis honnan tudnám én, hogy ez Will? Széthúztam a függönyt. tényleg Will volt.
-Tűnj el!-szóltam rá dühösen és visszahúztam a függönyt. Mi ez, még éjszaka is zargat? Vagy csak álmodtam? Ismét kinéztem: Will még mindig ott volt a párkányon. Vigyorogva mutatta, hogy engedjem be.
-Felejtsd el!-morogtam és inkább visszafeküdtem az ágyba. Ott jutott eszembe, hogy milyen jól láttam Willt a sötétben.
A sötétben? Újhold van, a közelben pedig nincsenek utcalámpák se! Ismét kihúztam a függönyt, de most nem Willre, hanem távolabbra fókuszáltam. Tökéletesen láttam a vezetékeket, a szembe szomszéd vasrácsos kapuját. Döbbenten fordultam vissza a szobám felé. Itt is mindent láttam. A pulcsim gyűrődései, valami csillogó a földön... Odafutottam: a tollam volt az, amit egy hete elvesztettem. Letettem az asztalra, majd az ablak felé fordultam. Kinyitottam az ablakot, de nem Willnek.
-Végre! Már azt hittem, hogy...
-Menj arrébb!-szóltam rá, és én is kimásztam. Meglepetten figyelte egyensúlyozásomat a szűk helyen. Leültem és lelógattam a lábam a párkányról, így volt a legkényelmesebb. Will követte a példámat.
-Nem úgy értettem, hogy gyere ki te is...
Intettem, hogy hallgasson. Csodás volt az éjszaka. Egyszerre színesnek és titokzatosnak láttam, nem ijesztőnek vagy komornak. Minden érzékemmel próbáltam minél többet felfogni belőle. Hallottam a főúton száguldó ajtók zaját, a kutyák ugatását, neszezését. Észrevettem egy macskát, ahogy a háztetőn oson. Úgy éreztem, hogy én is képes lennék rá, de nem akartam mozgolódni. Behunytam a szemem és belélegeztem az éjszaka illatát. Nem érdekelt, hogy pizsamában vagyok, hogy megfázhatok... Will csendben figyelt.
-Jobb lenne, ha bemennél. Holnap iskola.
-Neked is-nem nyitottam ki a szemem. Will sóhajtott.
-Ma, az erdőben... Nem hagytál ott. Pedig elmenekülhettél volna, lekötöttem Henderson figyelmét. De nem tetted. Miért?
Belebámultam az éjszaka forgatagába. Mindent láttam, de eddig hogy nem vettem ezt észre?
-Nem tudom. Kötelességemnek éreztem, hogy segítsek rajtad.
-Furcsa voltál, az biztos. Egy kislány a nagy, erős vámpírbácsi ellen. Henderson próbált lerázni, de nem hagytad magad. csak amikor eldobott... Azt hittem, nem fogod túlélni. Aztán az a vörös jött, és... Húú!
Will csodálattal a hangjában beszélt Jessicáról. Elmosolyodtam.
-Hagytad magad meggyógyítani Theónak. Gondolom, el se tudtad képzelni, mit csinál majd veled.
-Tudtam, hogy gyógyítás a képessége. Csak fura helyzet volt-tényleg, már meséltem is neki...
A sebemre tévedt a kezem. A homlokomnál kezdődött, átment a bal szemöldökömön és a járomcsontomnál végződött. Will odanyúlt és elvette a kezem róla.
-Ne piszkáld, csak felszakítod újra. Egyébként hol szerezted?
Próbáltam elhúzni a kezem, de nem engedte.
-Will, aludnom is kéne majd még-hülye kifogás.
-Már elmúlt két óra-mosolygott Will. -Egyébként ezt én már mondtam... Vagy talán... felizgattalak?
-Jó, én megyek-pattantam fel zavartan.
-Nem maradhatsz még?-kérdezte szomorúan Will. Hoppá... Aztán az arca felragyogott. -Bemehetek a szobádba?
-Dehogy! Hogy juthat ilyesmi eszedbe?-ijedtem meg. Szinte még nem is ismerem! És elől van minden ciki cuccom... -Tűnj el! És ha be mersz törni hozzám, megbánod!-fenyegettem meg és beugrottam az ablakon át a szobámba.
-Cathy...
-Igen?-fordultam Will felé. Éjszaka még gyönyörűbb volt, mint napfényben. Egy részem vissza akart mászni, de nem hagytam, hogy hasson rám vonzereje.
-Köszönöm!-benyúlt az ablakon, megsimította az arcom, és leugrott a párkányról. Lenéztem, de már nem volt sehol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése