22. Gyors segítség

   Thomas a farkas nyakát szorította, aki egyre jobban kifáradt. Thomas karjába csimpaszkodtam, hogy rám terelődjön a figyelme.
   A vámpírfiú egyetlen rántással lefejtette magáról a kezemet és Will mellé dobott. Kisimítottam a hajam a szememből és újra Thomasra vetődtem. Ő megunhatta a támadásaimat, mert meglendített és eldobott, pont, mint a házukban. Will nyüszített, én pedig vártam a fájdalmas becsapódást... ami elmaradt.
   Lenéztem a földre: a levegőben lebegtem. Will és Thomas felé néztem, de a vámpírfiú is ugyanígy a levegőben volt, mint én. Ekkor felcsendült Jessica hangja.
     -Thomas, remélem, befejezted a vérengzést! Nem is értem, hogy tehetted ezt Cathy-vel!-nagyon dühös volt, engem már leengedett a földre(hát igen, az ő képessége), de Thomast előbb egy fának lendítette. Hátborzongató volt nézni, ahogy a szemével irányítja a mozgást. Ekkor előlépett a fák közül Theo is.
     -Szerintem leengedheted, Jessie. Már biztosan észhez tért.
Jessica elfordította a tekintetét Thomasról, mire az a földre zuhant. Nem támadott, csak ült, arcát a kezébe temetve. Nagyon bánthatta, amit nemrég művelt velünk... Theo átkarolta Jessicát és odaröppentek mellénk. A fiú fejcsóválva a sebemet nézegette. Féltem, hogy ő is rám támad, de semmi ilyesmit nem tett. Szeme már meleg karamellszín volt, vagyis már vacsorázott. Megborzongtam, érezni véltem az állattetem szagát. Megragadtam Theo kezét.
     -Kérlek, segíts Will-en! Azt hiszem, valami baj van vele...-mutattam a földön fekvő farkas felé. Theo egy pillanat alatt ott termett mellette, Jessicával az oldalán. Én csak lassabb, emberi tempóval követtem őket. Will felmordult, amikor Theo rátette a kezét és megpróbált arrébb húzódni. Theo nem engedte.
     -Jaj, nyugi! Nem fogunk megenni-dorgálta meg Jessica. Will megvetően fújt egyet, de azért hagyta magát átvizsgálni. Theo végigsimított a bundáján, ha valahol sérülésre lelt, akkor azt begyógyította. Theo megcsóválta a fejét és Thomas felé bökött a fejével, aki még mindig ugyanúgy ült tőlünk nem messze.
     -Thomas elég sok energiáját elvette. Ha te nem ingerled, talán már nem is élne a barátod-mosolygott rám. Will nyüszített és a térdemre fektette a fejét. Megsimogattam, mire a farkas felpattant és nekem dörgölődzött. Próbáltam eltolni magamtól, de nem hagyta. Felpattantam és mérgesen rászóltam.
     -Will, viselkedj már! Csak hogy tudd, még mindig haragszom.
   A farkas szomorúan rám nézett és a földre kushadt. Jessica nevetett.
     -Szerintem csak köszönetet akart mondani neked. Nem kéne tovább haragudnod rá.
Nem lepődtem meg azon, hogy Jessicáék tudják, mért haragszom Willre. Megráztam a fejem.
     -Sajnos egy ideig nem fogok tudni bízni benne, a titkolózásának köszönhetően!-A farkas nyöszörgött és megint nekem akart dörgölőzni, de nem hagytam. Thomas felé néztem. Úgy ült ott, mint egy szobor. Megsajnáltam.
     -Thomas...
Felnézett. Elindultam felé, mire ő felpattant és hátrálni kezdett.
     -Kérlek, ne! Nem tudom, nem vesztem-e el megint a fejem...  Cathy, ne gyere a közelembe!
Nem hallgattam rá.
     -Thomas, én tudom, hogy ma már nem támadsz meg többször.
     -Lehet, hogy ma nem, de máskor?-Thomas dühösen fatörzsnek öklözött, mire a fa megadta magát és kidőlt. -Látod, milyen vagyok, amikor csak az ösztöneim vezérelnek. Láthattad, hogy veszélyes vagyok!
     -Láttam-mondtam. -De azért nem adtam magam könnyen.
     -Mit ér az!-kapott a fejéhez a vámpírfiú. Térdre esett előttem és megragadta a kezem.
     -Kérlek, Cathy, bocsáss meg!
Zavart, hogy ott térdel előttem. Halottam, hogy Will megvetően felhorkan.
     -Oké, oké... Kérlek kelj föl. Na, megbocsátok, csak állj már...
Thomas boldogan megragadott és magához szorított. Ugyanolyan gyorsan eltaszított magától.
     -Bocs-morogta. Már el is feledkeztem a sebről és a véremről. Az órámra néztem: már haza kellett volna érnem, de régen. Will-hez rohantam.
     -Haza tudsz menni egyedül?
A farkas az égnek emelte a szemét. Felnevettem. A hátára raktam a kezem.
     -Köszi, hogy megmentetted az életem!-azzal elrohantam haza.