Daniel Henderson szemébe néztem. Pupillája felragyogott, majd egy színrobbanás kíséretében írisze aranyról ezüstszínűvé változott. Miután a ragyogó ezüstfoltok elhelyezkedtek, már teljesen a szemek befolyása alatt álltam.
A fejemben hirtelen megszólalt egy hang: Dan hangja. Gondolatban arra utasított, hogy menjek oda hozzá. Engedelmeskedtem, lényem egyetlen része sem tiltakozott. A vámpírfiú elmosolyodott, aztán ismét hallottam a fejemben a parancsot. Thomas felé fordultam.
Láttam, hogy Thomas furcsán nézi a szememet. Elhúzta a száját.
-Olyan a szemed, mint valami kísértetnek. Dan, hagyd abba, érti...
Dan hangja ismét megszólalt a fejemben.
-Thomas ellenség... bánt mindent, mindenkit... Ellenség! Intézd el! ELLENSÉG! TÁMADD MEG!
Az utasítások sikítássá váltak, mire nekiugrottam Thomasnak.
Természetesen esélyem se lett volna vámpír barátommal szemben. Azonban kiszámíthatatlan és idegen érzékeim ismét kiélesedtek. Thomas felém kapott, de a szemembe nézett, és inkább kikerült. Morogtam, mint egy vámpír: teljesen átvette fölöttem a hatalmat Dan. Tudtam, hogy kell cselezni és csalogatni. Végül egy fél fordulatos ugrással valahogy Thomas nyakában kötöttem ki.
Thomas éles hangot hallatott és eldobott. Átrepültem a nappalin és becsapódtam a falba. Éreztem, hogyan ütköznek a csigolyáim ellenállásba, és hogyan reccsen valami egy nagyot. Dan gondolatai és parancsai eltűntek a fejemből, ismét magam voltam. Lerogytam a földre. Iszonyatosan fájt a hátam, alig tudtam megmozdulni. Thomas ott termett mellettem. aggódva simította ki az arcomból egy tincsemet.
-Te jó ég, Cathy, bocsáss meg! Jól vagy? Fáj valamid?
-Mindenem-nyögtem. -És hajolj hátrébb. Zavaró a... közelséged-óvatosan felültem, mire Thomas döbbenten hátrébb húzódott.
-Te... nem tört el semmid? A gerinced... Pedig ez óriási ütközés volt! Bénultnak kéne lenned! Vagy-megborzongott-halottnak.
Megráztam a fejem. Hátranéztem a falra: egy bemélyedés látszott az ütközésem helyén. Hátborzongató volt.
-A hátam nagyon fáj, attól ne félj. Viszont semmim sem tört el. Kemény csontjaim vannak, már sok balesetet megúsztam.
Kiskoromban mindig kerestem az izgalmat: fára, kőhalomra másztam, gazban caplattam, vasszilánkok közt turkáltam. Egyszer keresztülestem egy két méteres deszkapalánkon, egyenest a kavicsos betonútra. Épp egy fára akartam felkapaszkodni, de csak egy esés és egy horzsolás lett az eredménye.
Tesiórán gumitalpú tornacipőt viseltünk, a padló pedig nagyon csúszott. Teljes erőből nekiszánkáztam térddel falnak. Egy kis vakolat lejött, én pedig leporoltam a térdem és pironkodva eliszkoltam. A falban fél évig ott maradt a kis csupasz bemélyedés, vakolat nélkül: az én térdem nyoma.
Thomas felsegített.
-Hihetetlen. Igazi csoda vagy-nézett rám elismerően.
Nem tudtam, hogy ennek örülnöm kéne, vagy inkább aggódni különcségem miatt. Az utóbbit tettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése