Más, mint a többi ember. Nem vagyok se vámpír, se vérfarkas, se tündér, se angyal, se ördög. Egy átlagos lány vagyok-óriástermettel és kőkemény csontokkal.
Helyet foglaltam Thomas, Dan és Theo mellet a kanapén. Jessica a földre telepedett lótuszülésben. Aggodalmasan összefontam a lábamat.
-Foglaljuk össze: nesztelen lopakodás, olykor kiélesedő szuper érzékek, kőkemény csontok. Van még valami?-nézett rám kérdőn Theo. Thomas óvatosan oldalba bökött és a lábaimra mutatott.
-Igen. Groteszk módon majdnem kitöri a lábát, úgy összekulcsolja, de észre sem veszi.
A lábaimra néztem. Tényleg kissé fura pózban tartottam őket. Gyorsan normális helyzetbe tekeredtem.
-Mennyire vagy hajlékony?-nézett rám Jessica.
-Semennyire-feleltem szomorúan. Már régóta nyújtottam spárgázáshoz, de egy időre mindig félbehagytam, ezért nem sikerült soha. Hajlékonyságról pedig szó sem volt. Persze, én is bírtam lótuszülést csinálni, de kb. ennyivel ennyi.
Szokásos rutinmozdulattal az órámra pillantottam.
-Te jó ég! Fél öt van! Mennem kell, mert Will...
Thomas furcsán és szomorúan nézett rám, a többiek körül pedig feszültebb lett a légkör.
-Grant-re gondolsz?-kérdezte savanyúan Jessica. -Az az al...
Thomas megállította.
-Ma este fogja megtudni Cathy, ki is Grant valójában. Szóval hagyjuk csak. Gyere, Cat, hazaviszlek.
Felálltam, már indult is ki a kocsiért. Vámpírsebességet használt, de hallotta halk kiáltásomat, így visszaröppent.
-Igen?
-Kérlek, ne hívj Cat-nek-vetettem rá egy komoly pillantást, felkaptam a kabátomat, és az ajtóból még visszaköszöntem a többieknek. Dan nevetésben tört ki, én pedig még hallhattam Jessica megjegyzését.
-Kikosarazta Thomast, szóval tuti van benne valami különleges...
A kocsiban ülve ezen gondolkodtam. Attól, hogy nem vonzódom Thomashoz, mért kéne különlegesnek lennem? Talán azt hitték, hogy mivel ők tökéletes vámpírok, mindenkinek tetszenek? Kiábrándító lehettem számukra, hogy egyik vámpírsrácot sem találtam vonzónak...
Ötvenre értünk a kis erdőhöz. Kiszálltam a kocsiból és elindultam a fák felé. Thomas mellettem termett és megfogta a karom. Kérdőn néztem vissza rá.
-Kérlek, vigyázz a sötétben!-mondta aggodalmas hangon. -Lehet, hogy nem találsz engem vonzónak, de te bizonyos módon sokat érsz nekem.
Ledermedtem. Meghallottam a sikertelenül elfojtott mordulást a fák tövéből. Dermedtségem tovaszállt és megpróbáltam elhúzni a karom. Thomas nem engedett, lefoglalta az, hogy kölcsönösen morogjanak egymásra az árnyékból előbukkanó Will-lel. A karjára csaptam, ami csak nekem fájt, neki nem.
-Thomas, engedj már! Suliban úgyis találkozunk.
Töprengve nézett rám, mintha azt fontolgatná, hogy visszalök a kocsiba és elhajt velem.
-Te jó ég, ne aggódj már értem úgy, mint egy kisgyerekért szokás! Tudok én vigyázni magamra!-csattantam fel. Thomas összerezzent és elengedett. Olyan gyorsan felszívódott, hogy a kocsiját is alig tudtam követni a szememmel.
-Szia, Cathy!-mosolygott rám Will. -Na, mennyire készítettek ki a vérszívók?
-Szia. Nos, Adelheid rémes volt, Dan pedig rávett, hogy...-visszatértek az emlékeim: falba csapódás, ép csontok, csodálkozó arcok. Különcségem gondolata elszomorított. Will észrevette búskomorságomat és átkarolt. Jólesően bizseregni kezdtem az érintésétől.
-Ugye nem bántottak?-kérdezte vidáman, de kihallottam hangjából a feszültséget. El sem tudtam képzelni, mért aggódik értem annyira. Én egy átlagos lány vagyok a suliból, ő pedig egy menő motoros egy rakás haverral. És rajongóval, gondolom. Will felé fordultam.
-Szóval, mit is akartál mutatni?-néztem rá kérdőn. A fiú egy ideig hallgatott, én pedig félrefordítottam a fejem.
-Várok!
Will elmosolyodott és megsimította az arcomat.
-Olyan aranyos vagy ilyenkor...
-Nem ezért jöttem ide!-löktem el a kezét. -Gyerünk, igyekezz! Vagy elindulok haza gyalog. Válassz!
Will hátrált.
-Nagyon dühös leszel rám.
-Nem érdekel. Tudni akarom az igazat-csaptam egy közeli fa törzsére, mire az nagyot reccsent. Ijedten dugtam zsebre a kezem. Will kérdőn figyelt engem.
-Gyerünk!-sürgettem.
Elmosolyodott, és a fák közé rohant.
-Fuss csak!-kiáltottam utána. -Akkor megyek haza!-hátat fordítottam az erdőnek, indulási szándékkal. Egy morgás állított meg. Egy állati morgás.
Megfordultam és a szívemhez kaptam a kezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése