Thomas Will-hez hasonlóan reagált. Azt mondta, szép vagyok, de neki se hittem el. Én, szép? Vannak tőlem sokkal szebbek is. A hiúságom nem számít. Pff.
Amikor hazaértem a tükör elé álltam. Ez volnék én, én, aki nem teljesen átlagos ember? Beletúrtam a hajamba, kivettem a hajráfomat. Az arcomat, a szememet néztem. Az arcomat, amit megsebzett Ron bicskája, a szememet, amellyel kitűnően látok a sötétben. Elhatároztam, hogy ma este, kissé rétegesebb öltözékben, ismét kiülök az ablakpárkányra, jó 10 méterre a talajtól. Nem érdekelt, hogy jön-e ismét Will, ismét nézelődni kívántam az éjszakában. Be is állítottam az ébresztőt a telefonomon éjfél előtt 5 perccel-re.
Még volt egy csomó időm estig, elképzelésem se volt, mit csinálhatnék. Végül felkaptam a kabátomat azzal az elhatározással, hogy kimegyek a sínekhez.
Hogy levezessem felgyülemlett energiámat, rohangálni kezdtem a kavicsokon. Egyensúlyoztam a síntalpakon, nézegettem a kavicsokat... Épp egy vöröset vizsgáltam, amikor kavicszörgést hallottam a hátam mögül. Megperdültem és önvédelmi reflexből megcéloztam a kaviccsal támadómat... Willt, farkas alakban. Szerencsére híresen rosszul célzok, így a kő csak egy fadarabot talált el.
-Bocsi... Amúgy szia-mondtam zavartan. A farkas nevetésszerű hangot hallatott és megbökött az orrával. Leültem a földre, de rögtön fel is álltam.
-Unatkozom...-sóhajtottam-És tele vagyok energiával.
A farkas felpattant és eliramodott.
-Ne már, hova mész?-szóltam utána csalódottan. Will fújt egyet.
-Visszajössz?-kérdeztem reménykedve. Mért pont reménykedve? Miben reménykedtem? Áhh...
A farkas bólintott és eltűnt a fák között. Pár perc múlva emberi alakban bukkant föl. Szokásos farmert és fekete pólót viselt. Gyorsan odarohant mellém: nem száguldott fénysebességgel, mint a vámpírok, de mégis ugyanolyan hamar odaért hozzám.
-Vagyis unatkozol?-huppant le a fűbe, arcán vidám mosollyal. Bólintottam, majd felé fordultam.
-Tulajdonképpen mi a... fajtád megnevezése? Thomas azt mondta, nem vérfarkas vagy...
-Láthatod, hogy telihold nélkül is könnyen átváltozok, úgymond-sóhajtott. -Ha mindenáron szeretnéd megnevezni a fajtámat, akkor az alakváltó a leghelyénvalóbb kifejezés.
-Alakváltó?-ráncoltam a homlokomat. -Erről már olvastam. Könnyen váltogatod az emberi és állati alakodat, napszaktól függetlenül...
-Erősebb vagyok az átlagnál, magas a testhőmérsékletem, gyors vagyok...
-Magasabb testhőmérséklet?
Will az arcomra szorította a kezét: a tenyere jólesően meleg volt. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam.
-Gyorsfutó verseny. Most.
-Biztos vagy benne?-vigyorgott Will. -Tuti, hogy én nyerek.
Egy tőlünk kb. 25-30 méterre lévő fára mutattam.
-Addig megfelel?
-Olyan kis távon? Már most vesztettél, megmondom előre.
-Biztos?-somolyogtam. Amennyi energiám van, egy próbát megér. -Háromra! Egy, kettő, há...rom!
Kilőttünk. Will tényleg szédületesen gyors volt, azonban felgyülemlett energiámnak és átlagon felüli képességeimnek köszönhetően könnyen tartottam a tempót. Mindketten hosszú lábakkal rendelkeztünk, amit ki is használtunk. Gyorsítottam, kezdtem beérni Willt. Még két lépés, és vezettem. Méteres előnnyel első lettem. Nevetve rogytam a földre.
-Még hogy te nyersz! Hahaha!-harsogtam. Will zavartan a hajába túrt.
-Lehetetlen! Hogy győzhettél le?
-Én se tudom, de sikerült!-örvendeztem tovább.
-Visszavágó!-követelte Will. Megráztam a fejem.
-Teljesen kifáradtam, te nyernél. Esélytelen.
-Vagyis várjam meg, amíg megint rendesen ver a szíved- A szívemre szorítottam a kezem: tényleg gyorsabban vert a szokásosnál.
-Tudod mit? Hagyjunk fel a versennyel. Majd... majd holnap visszavágsz. Visszatért az erőm, futhatunk, de most ne a győzelem legyen a cél, hanem csak a gyorsaság. Megegyeztünk?-néztem Willre. Kérdőn nézett rám: persze, neki meg se kottyant ez a kis távolság. Egyébként is, fele részben farkas...
-Felőlem... De holnap lealázlak!-mosolyodott el. -Nem tűröm, hogy valaki hosszú távon diadalt arasson fölöttem.
Felpattantam és beálltam rajtpozícióba. Bal láb elől, enyhén előrehajol, kéz ökölbe szorítva... kilőttünk.
Oldalra néztem, le a sínről: csodálatos volt a táj. Minden összemosódott, mintha egy olajfestményt néztem volna. Boldogan felkiáltottam és gyorsítottam egy kicsit. Ezzel el is értem a végsebességet, kezdtem ismét fáradni. Will könnyedén leelőzhetett volna, de nem tette. Olyan hirtelen fékeztem le, hogy Will továbbfutott. Lihegve a térdemre támaszkodtam.
-Ez csúcs! Kár, hogy nem bírom tovább...
Will szeme felcsillant.
-Elvigyelek egy körre... háton?
Furcsán néztem rá, mire elmagyarázta.
-Farkas formában könnyen felülhetsz a hátamra, ha akarsz. Én pedig száguldok veled egy kicsit, úgy, mint a motoron.
-Oké!-mondtam izgatottan.
-Várj itt!-kérte Will. -És mielőtt megkérdeznéd, igen, visszajövök.
Nyelvet nyújtottam rá és vártam, hogy visszatérjen. Will farkas alakjában is gyönyörű volt: selymes, puha bunda, azok a majdnem fekete szemek... Odaállt mellém, én pedig azt méricskéltem, fel tudok-e ülni a hátára, ami kb. a vállam magasságában van.
-Bocsi, ha fájdalmat okoznék...-mondtam és meglepő könnyedséggel felpattantam a hátára. Hátrafordította a fejét, mintha azt kérdezné, indulhatunk-e. Előrehajoltam és átkaroltam a nyakát.
-Mehetünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése