18. Egyedül

   Reggel felkelés után az első dolgom volt, hogy tükörbe nézzek. Valami más volt bennem, mint a többi emberben, de nem tudtam, mi az. Teljesen átlagos testalkat, magasság, hosszú haj, szemüveg. Megpróbáltam összeroppantani egy ceruzát, de meg se reccsent. A szupererőm elszállt, ahogyan gyorsaságom is. Lehallgatóztam a földszintre, de csak mormogást hallottam. Koncentráltam is, de semmi.

   Sokat gondolkodtam, mit vegyek fel suliba. A szekrényem alján eltemetve találtam egy piros kasmírpulcsit, ami szúrt, meg egy farmert, amit még ,,nem törtem be". Felvettem őket. nem is volt olyan vészes, amíg viszketni nem kezdtem. Levettem és magamra húztam kinyúlt, megszokott cuccaimat. Kit érdekel, hogy nézek ki? Kényelmes és kész.

   Reggeli közben eszembe jutott, hogy az udvaron tuti összefutok Will Grant-tel. A gondolatra megborzongtam és nem tudtam többet enni fél tálka müzlitől. Szuper, most a suliban fogok éhen halni. Gyorsan becsempésztem a két szendvics mellé egy almát is. Több, mint a semmi.

   Miután apu kirakott a sulinál és elhajtott, megjelent Thomas.

     -Helló!-köszöntött. Idegesen bólintottam és az udvart kémleltem. A motorokat már észrevettem, Will haverjait is, de ő maga sehol. Thomas követte a tekintetemet és keserűen felnevetett.
     -Ja, hogy nem akarsz találkozni Grant-tel? Megértem.
Will meglepetésszerűen bukkant fel előttünk. Legalábbis én meglepődtem, Thomas, szuperérzékekkel rendelkezve nyilván nem. Maga mögé tolt és morgott.
     -Hagyd őt békén, Grant!
     -Nem te mondod meg, mit tegyek, Henderson!
     -Elég!-léptem előre. -Nagyot csalódtam benned, Will. Te pedig hagyd őt békén, Thomas. Nem érdemli meg, hogy hozzászólj-elindultam. Hátam mögött vámpír barátom csúfondárosan Will-re vigyorgott. A kezük egy időben lőtt ki felém: Will az én kezemet, Thomas pedig Will kezét akarta megragadni. Elrántottam a karom, elámulva gyorsaságomon. Will azonban ismét utánam kapott és ezúttal nem sikerült kivédenem.
     -Biztos vagy benne, hogy mindent tudsz Hendersonról?
     -Ő nem titkolózik előttem, mint egyesek-vágtam vissza dühösen. -Engednél az órámra?
     -Tudsz a képességéről is?-sziszegte Will.
     -Miféle...? Ja, hogy az... Tegnap ugye elmentem hozzájuk látogatóba, és... megtennéd, hogy nem szorítod el a vérkeringésem?-kértem, mert Will megszorította a kezem. Bocsánatkérően rám pillantott és elengedett.
     -Köszönöm. Szóval voltam a családjánál és ők tartottak egy... bemutatót. És... várjunk csak, ezt már tudod. Elmondtam neked azelőtt, hogy tudtam volna, a kedves farkas és te egy személy vagytok!
   Will sóhajtott.
     -Cat, ne kezdd megint...
     -Nem... vagyok... Cat!-morogtam. Ajjaj, a fiúk rossz hatással vannak a kommunikációmra...
     -Oké-oké!-emelte fel védekezően a kezét Will. -De akkor tudsz róla vagy sem?
     -Thomas képességéről? Nem, nem tudok. Ugyanis siettem, nehogy lekéssem a veled megbeszélt találkozót!
     -Szuper!-dörzsölte össze a tenyerét Will. -És mikor szándékozik elmondani neked?
Felsóhajtottam.
     -Például... most.